Poszt ITT

Jászberényi: Nem mindegyik

Az nyitotta ki a bicskát, hogy egy kvázi demokratikus országban, a demokratikusan megválasztott, demokratikus párt vezető elitje elkezdett arisztokrataként viselkedni.

Magyarországon, már ahogy 3500 kilométerrel távolabbról elnézem, kinyíltak a bicskák a zsebekben. Nem az alkotmány pofánbaszása, nem a magánnyugdíj lenyúlása, nem is a paksi szerződés nyitotta ki ezeket a bicskákat, hanem Habony „nem dolgozik a kormánynak” Árpád Gucci táskája, Rogán naponta 2 négyzetméterrel növekedő ingatlanjai és Orbán Ráhel 15 millió/félév svájci magániskolája. Lázár Jánost jobb, ha szánkra se vesszük.

Az nyitotta ki a bicskát, hogy egy kvázi demokratikus országban, a demokratikusan megválasztott, demokratikus párt vezető elitje elkezdett arisztokrataként viselkedni. És bejött az öröklés is Ráhellel. Hogy nem csak a képviselő/politikus lett arisztokrata, de ezüstkanál van a gyerekeik szájában is. Meg van csinálva, hogy apu/anyu után ők legyenek az új vezetők. Mert ilyen helyzetbe lettek hozva.

Ha az ember csak ilyen híreket olvas, hajlamos elhinni, hogy a FIDESZ magyar polgári pártban még a szúnyogok is tetves korrupt tolvajok, akiknek annyi eszük sincs, hogy legalább azzal ne hivalkodjanak, mit vittek haza.


Hogarth: Marriage á la Mode, 1740-es évek

De ennél persze sokkal árnyaltabb a kép. Hadd meséljek el valamit. Van egy haverom. Végzős egyetemista, egy volt fideszes államtitkár fia. Jóban vagyunk, s bár rengeteg kérdésben nem értünk egyet, zsigerből érzem, hogy a gyerek egyenes, mint a nyíl.

Hogy honnan? Például onnan, hogy most, hogy legyen valami pénze, a suli mellett kukásként dolgozik. Ez nem vicc. Előtte kólaautomatákat töltött fel, még előtte pedig lepra diakmelókon keccsölt, és így tovább. Még nem múlt el 25 éves.

Legutóbb azért keresett meg – azon kívül, hogy lássa a pofámat -, hogy segítsek neki kecóhoz jutni, mert új csaja van, és fülig szerelmes. Ez a fiú nem kapott semmit a papától, amiért nem dolgozott meg. Elvből nem. A papával egyébként sosem találkoztam, nem ismerem.

Hümmögve hallgatnánk egymás nézeteit.

Mindenesetre számomra egészen felüdítő tudni, hogy a sok Gucci óra, meg Lexus terepjáró és a hétmérföldes pofátlanság mellett ilyen emberek is vannak a Fideszben.

Valszeg nem szavaznék rájuk. Valszeg kerülnénk a politikai témákat, ha találkozunk. Az is elképzelhető, hogy itt ekézném őket valamelyik politikai nyilatkozatuk miatt. De jó tudni, hogy vannak ott ilyen emberek.

Hogy miért?

Mert az utolsó előtti órában, mielőtt végleg elszabadul a pokol, ők fogják kivinni a szemetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik