Kétség nem férhet hozzá, hogy a környezetkímélő járműveké a jövő, a hagyományos, belső égésű motorral hajtott autók alternatívájaként ismert hibrid és elektromos kocsik között viszont az átlagemberek nehezen tudnak elsőre különbséget tenni. Alapvetően közös bennük, hogy jelentősen csökkentik a magyar települések szmogterhelését az alacsonyabb szennyezőanyag-kibocsátásnak köszönhetően és az üzemanyag-költségük is jóval kifizetődőbb. Vannak viszont olyan lényeges eltérések, amiket vásárlás előtt mindenképp érdemes figyelembe venni.
2021. 04. 21. 10:46
Az elektromos autók az elmúlt években látványos fejlődésen estek át, egyre többen döntenek az ilyen járművek használata mellett. Ennek ellenére az utakat továbbra is a belső égésű motorral működő modellek dominálják – kérdés, hogy mikor jöhet el az elektromos autók igazi áttörése.
2021. 04. 21. 10:45
Zöldövezet
Környezetünk és az élővilág állapota meghatározza az emberiség jövőjét: a Zöldövezet
rámutat a problémákra, kihívásokra és megoldásokra a klímaváltozástól az állatvédelemig, a fajok és élőhelyek állapotától az új felfedezésekig.
- 23:35 „Teljesen feleslegesen drámát csináltunk a végére” – nem mindennel elégedett a Fradi edzője
- 23:24 Bajnokok Ligája: Lisszabonban esélye sem volt a Szeged kéziseinek
- 22:53 Két meccs után is hibátlan a Fradi az Európa Ligában
- 21:56 Az albán elnök a durvuló diáktüntetésről: Választás van, nem forradalom
- 21:26 A nap legfontosabb híre - 2026. 10. 15.
- 21:24 Jelzésértékű döntés született egy 260 lakásos, otthon startos lakóparkról
- 20:53 Egy hétig a ChatGPT ajánlotta filmeket néztem – engem is meglepett az emberkísérlet vége
- 20:47 Már a kormányváltás előtt bezuhant a Bayer Construct bevétele
- 20:38 Bankszakmai miniszteri biztost nevezett ki Kapitány István
- 20:20 Zachariassen-duplával száguld tovább a Fradi az Európa Ligában
- 20:14 Omar Sy rettegett a rasszista PSG-szurkolóktól
- 19:58 A klub életben tartása a prioritás – krízishelyzetben a Sopron KC kosárcsapata
- 19:54 Súlyos válságba került a fővárosi belgyógyászati ellátás
- 19:50 Parragh László állítja, a kamara csak úgy kapott pályázati forrást, ha leszerződtek Balásyval
- 19:42 Saját meccseit manipulálta, 24 évre eltiltottak egy szerb teniszezőt
- 13:40 Szirtes Tamás a 123 milliós fizetéséről: Meg tudom érteni, ha valaki ezen megütközik
- 10:57 Magyar Péter Brüsszelben: Orbán blődségeket beszél
- 15:56 200 milliónál is több fizetést kapott tavaly a Semmelweis Egyetem rektora
- 12:28 Felfüggesztik ügyészi állásából a KNYF aranykonvojügy miatt lemondó vezetőjét
- 18:12 Miután Polt leváltotta Fejes Pétert, Varga Zs. András utazott le Veszprémbe „rendet rakni”
- 15:50 A Publicus megmérte, mi lenne, ha vasárnap elnökválasztás lenne a Budapesti Ügyvédi Kamarában
- 18:12 Zacher Gábor elmondta, van-e értelme a Magyar Péter által felvetett alkohol- és drogtesztnek a parlamenti képviselőknél
- 15:18 52 évesen újra babát vár Hilary Swank
- 09:28 Orbán Viktor is elutazott Brüsszelbe, ahol az uniós vezetők találkozóját tartják
- 15:30 „Érdemi hatással lehet a gazdálkodásra” – reagált a Győri ETO kézicsapata a tervezett adóváltozásra
Címlapról ajánljuk
Egy hétig a ChatGPT ajánlotta filmeket néztem – engem is meglepett az emberkísérlet vége
Képes egy hét alatt kiismerni minket az AI? Meglepő a válasz emberkísérletünk után: azt kértük a ChatGPT-től, egy hétig ajánljon nekünk filmeket.
