Tech zöldövezet

Mi a különbség a hibrid és az elektromos autó között?

PONTUS LUNDAHL / TT News Agency / AFP
PONTUS LUNDAHL / TT News Agency / AFP
Kétség nem férhet hozzá, hogy a környezetkímélő járműveké a jövő, a hagyományos, belső égésű motorral hajtott autók alternatívájaként ismert hibrid és elektromos kocsik között viszont az átlagemberek nehezen tudnak elsőre különbséget tenni. Alapvetően közös bennük, hogy jelentősen csökkentik a magyar települések szmogterhelését az alacsonyabb szennyezőanyag-kibocsátásnak köszönhetően és az üzemanyag-költségük is jóval kifizetődőbb. Vannak viszont olyan lényeges eltérések, amiket vásárlás előtt mindenképp érdemes figyelembe venni.

Az utóbbi években egyre többet lehet hallani az elektromos autókról és a hibridekről, az új technológia népszerűsége töretlen népszerűségnek örvend és egyértelműen ezek jelentik a fenntartható, zöld jövőt. Más kérdés, hogy a fejlesztések olyan dinamikus ütemben zajlanak, hogy az átlagautósok elveszhetnek a számos információ között és nehezen tudnak különbséget tenni a különböző modellek között.

Az elektromos és a hibrid autók közös vonása, hogy jóval kevesebb szennyezőanyagot bocsátanak ki, mint a hagyományos társaik, de a hatékonyságukban is versenyképesebbek a robbanómotoros autóknál. Értelemszerűen az üzemanyagra sem kell annyit költeni, tekintve, hogy az elektromos hajtás egyáltalán nem éget üzemanyagot, a hibrid pedig a robbanómotoros járműveknél jóval kevesebbet.

A teljesen elektromos modellekről tudni kell, hogy mivel nincs bennük belső égésű motor, csak külső forrásból tölthetők, hatótávjuk pedig 200 és 500 kilométer között mozog. Ugyan a bekerülési költsége magasabb lehet, mint egy hagyományos autónak, az alacsonyabb fenntartási költséggel ez alig néhány éven belül vissza is nyerhető. Nem kell benne ugyanis olajat cserélni, váltó és turbó híján pedig ezeket sem kell majd javítani.

Az elektromos autók vezetési élménye kiemelkedő: aki ült már ilyen kocsiban, tudja, mennyivel másabb ezzel haladni, mint egy benzines vagy dízeles kocsival. Fontos még, hogy zöld rendszámot is kaphatnak ezek a járművek, ami számos előnnyel jár, többek közt ingyenes parkolási lehetőséget biztosít Budapesten és egyes vidéki nagyvárosokban.

A hibrid autók legfontosabb és legalapvetőbb jellemzője, hogy egy helyett két motor hajtja azokat. Egy hagyományos üzemanyaggal működő autót belső égésű, egy elektromos autót pedig akkumulátoros elektromos motor hajt, a hibrid autók pedig a kettő ötvözetei. Ennek a gyakorlatban az a haszna, hogy az elektromos motor működtetésével minimalizálja az üzemanyagfelhasználást, tehát kevesebbet is kell tankolni.

Ami kiemelendő különbség az elektromos autókhoz képest, hogy a hibrid autók tisztán elektromos meghajtással csak 3-6 kilométeres távolságokat tudnak megtenni. Ettől sem kell megijedni, mert rendkívül megbízható a technológia, az akkumulátor teljesítménye önmagában nem korlátozza a hatótávolságot.

Aztán ott vannak még a plug-in hibrid modellek, amiket külső áramforrásról is lehet tölteni, ezáltal akár 50 kilométer tisztán elektromos hatótávra is képesek. Így már városi használatra elegendő a költséghatékonyabb elektromos meghajtás, hosszabb utak esetében pedig a benzinmotor alkalmazható.

Hogy kinek melyik technológia ajánlott, azt nagyban befolyásolja az is, milyen célra lesz majd használva az autó. Amennyiben csak városi környezetben közlekednénk, az elektromos hajtás lehet a befutó, de ha hosszabb távon, városok között, autópályán utazunk gyakrabban, akkor a hibrid mellett érdemesebb letenni a voksunkat.

Szponzorált tartalom

A cikk a Fiat támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik