PONTUS LUNDAHL / TT News Agency / AFP
Tech zöldövezet

Kinek való az elektromos autó? Öt kulcsfontosságú szempont a döntéshez

Ár, hatótávolság, töltés, környezetvédelem – Iránytű a megfelelő döntéshez, hogy kinek és mikor éri meg villanyautót vásárolni Magyarországon.

Egymás után jelentik be a legnagyobb autógyártó cégek, hogy néhány éven belül teljesen átállnak az elektromos autók gyártására, és felhagynak a belsőégésű motorok készítésével. Többek közt ezért sem véletlen, hogy egyre többen gondolják úgy Magyarországon is, hogy érdemes volna elektromos autóra váltani dízel, vagy benzines járművéről. Ráadásul számos országban – így hazánkban is – többféleképpen is ösztönzik a zöldjárművek vásárlását.

De kinek éri meg valójában elektromos autóra váltani? Összeszedtük a legfontosabb a szempontokat.

Ár

Természetesen, az első szempont, amit fontos tisztázni, hogy egyáltalán ki engedheti meg magának, hogy elektromos autót vásároljon. Tény ugyanis, hogy akár használt, akár új autó vásárlásán gondolkozunk, az elektromos autó mindkét térfélen körülbelül másfélszer, vagy akár kétszer annyiba kerül, mint egy benzines vagy dízel autó. Igaz, a költségek egy része megtérül a használat során. Az elektromos autók kevesebb alkatrészből állnak, mint a belső égésű motorral szerelt autók, így azok szervizelését is ritkábban kell elvégezni. Fenntartásuk jóval olcsóbb, és például a parkolásért sem kell fizetni, ami nem kis tétel éves szinten.

Használat

Az elektromos autó megvásárlása előtt feltétlenül érdemes végiggondolni utazási szokásainkat, vagyis azt, hogy leginkább milyen távokon közlekedünk a hétköznapok során. Ezen a területen számos előnye lehet egy zöld járműnek, ám hátrányok közt olyanok is előjönnek, amelyek egyelőre nem megoldottak. Az elektromos jármű egyelőre leginkább azok számára lehet kényelmes, akik leginkább városi közlekedésre használják autójukat. Rövid távok esetén az elektromos hatótávolsága bőven elegendő, a legtöbb zöldjármű már minimum 100-150 kilométert képes megtenni egy töltéssel. Ráadásul, míg a rövid pár kilométeres utak nem tesznek jót a benzines és dízel autók motorjának, az elektromos esetén ezzel nem kell törődni. Ugyanakkor nem igazán érdemes azoknak elektromos autót választani, akik a legtöbbször hosszú utakat tesznek meg autópályákon, ugyanis a töltőhálózat még mindig nem eléggé kiterjedt, és a töltés is időigényesnek számít egy benzinkúti tankoláshoz képest.

Bár léteznek nagyobb hatótávolságú zöldautók is, azoknak az ára is jóval borosabb is.

Töltés

Nem mellékes szempont az sem, hol tudjuk tölteni az elektromos autónak. Miközben egyre több helyen, már lakótelepek sűrűjében is jelennek meg a töltőoszlopok, mégis azok számára a legkényelmesebb az elektromos autó „tankolása” aki otthon, a saját kocsi beállóján tudja tölteni az autóját. A közösségi töltő annyival macerásabb, hogy lehet, ki kell várnunk a sorunkat, továbbá esetleg messzebb van a lakóhelyünktől, így kényelmetlenebb a töltőhöz mászkálni. Azok esetében is mérlegelendő az elektromos autóvásárlás, akik olyan helyen dolgoznak, ahol esetleg a munkáltató elektromos töltőket biztosít a munkavállalók számára. Ebben az esetben ugyanis két legyet üthetünk egy csapásra: a parkolás és a töltés is meg van oldva.

Parkolás

Noha volt már róla szó, külön említést igényel a parkolás kérdése, Magyarországon ugyanis az elektromos autók zöld rendszámot kapnak, amivel ingyenes a közterületi parkolás. Ezzel jelentős összeget lehet spórolni. Ha valaki olyan helyen dolgozik, ahol a parkolás 400-500 forintba kerül óránként, napi 4-5 ezer forintot takaríthat meg, ez éves szinten akár egymillió forint is lehet, tehát bizonyos esetekben visszajöhet az elektromos autó többletköltsége.

Környezetbarát

Nem utolsó szempont a hétköznapi rutin kérdésein túl a környezettudatosság. A tisztán elektromos villanyautók többsége károsanyag kibocsátás nélkül működik, így a környezetünk megóvása szempontjából a legjobb választás az elektromos autó. Egyes tanulmányok szerint az elektromos autó használata a teljes gyártási-használati-bontási folyamatában még akkor is negyedével kevesebb szén-dioxid kibocsátást eredményez, a belső égésű motorú autókhoz képest, ha 15 évig kizárólag szénerőművekben előállított elektromos árammal töltik azokat.

Szponzorált tartalom

A cikk a Fiat támogatásával készült.

Kihirdette harminc fős bő keretét Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kaőitánya. Ki kerülhetett volna be? Ki maradt ki, aki meglepetésnek számít? Mi a helyzet Dzsudzsák Balázzsal, akit sokan újra a csapatban akartak látni? Ezt a kérdést jártuk körül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.