Tudomány zöldövezet

Új kezdeményezést indít a National Geographic

Április 22-én tartják a Föld napját, a történelem legnagyobb civil kezdeményezését. Az esemény évről évre több mint egymilliárd ember részvételével hívja fel a figyelmet a természetvédelem fontosságára. Idén a National Geographic elindítja az Élhető bolygó nevű, többévesre tervezett, számos különböző platformon futó kezdeményezését.

A projekt célja a közelmúlt tudományos és környezetvédelmi eredményeinek bemutatása, illetve a környezettudatosság erősítése.

„Az elmúlt év megváltoztatta a tudomány lehetőségeivel kapcsolatos elképzeléseinket: egyebek mellett rekordsebességgel fejlesztettünk ki hatékony vakcinákat egy korábban nem ismert betegség ellen; a szén-dioxid-kibocsátás terén jelentős eredményeket értünk el; és a korábban megritkult vadpopulációk a világ számos táján a regeneráció jeleit mutatják. Ezen felül a pandémia hatására világszerte előtérbe kerültek a szabad levegőn végzett tevékenységek, ami a természettel való kapcsolatunk újbóli megerősödéséhez vezetett” – mondta Gary Knell, a National Geographic Partners elnöke. „Az Élhető bolygóval ezekre a kedvező folyamatokra építünk: amellett, hogy felhívjuk a figyelmet a bolygónkra leselkedő veszélyekre, új utakat és lehetőségeket is megmutatunk a nézőink, olvasóink előtt” – tette hozzá.

Bernt Ove Moss / EyeEm / Getty Images

Az Élhető bolygó aloldala folyamatosan bővülő National Geographic tartalmakkal várja a látogatókat. Többek közt új környezeti megoldásokkal és számos, a természet védelme iránt elkötelezett kutató munkájával is megismerkedhetnek itt. A Föld napját az Élhető bolygó oldalán egy virtuális zenés eseménnyel is ünneplik, a koncertfilmet jelentős részét a természetben forgatták.

A National Geographic a közösségi média felhasználóit arra buzdítja, hogy mutassák ki a természet iránti szeretetüket. A Föld napján induló, Az én oázisom kampány keretében arra kérik a követőket, hogy készítsenek egy fotót az őket legjobban inspiráló helyszínről, a képet pedig osszák meg az #AzÉnOázisom hashtaggel.

Az Élhető bolygó Föld napi rajtjára időzítve a National Geographic csatornán megtekinthető a Fenntartható bolygó: Az óceánok hősei, a dokumentumfilm április 22-én, este 22:00-órakor lesz látható. A filmben a legendás oceanográfus, Sylvia Earle és kutatótársai mutatják be munkájukat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.