Tudomány
Nehéz vérlázítóbbat elképzelni annál, hogy az ifjú feleségnek nem férjével, hanem a földesúrral kell elhálnia a nászéjszakát.
2015. 03. 31. 17:12
Szép teljesítmény volt öt évtized alatt szinte teljesen eltüntetni egy csaknem Csehország méretű tavat. Főleg gyerekeink lesznek érte hálásak.
Elkészült a hat Duna menti ország három fővárosát - Budapestet, Pozsonyt és Belgrádot -, több más települését és a Duna-parti természetet, így például a Dunakanyart is hajóról bemutató Street View.
A 27 órás műtéten 45-en dolgoztak, és a páciens arcának az arc mellett a nyakat, a garatot és a nyelvet is érintette a transzplantáció.
2015. 03. 30. 21:14
Szerencse, hogy a kommunista éberség nem lanyhult a '70-es években sem. Másképp hogyan bukhatott volna le az iskolások lelkét megfertőző szerzetes tanár?
2015. 03. 30. 13:00
Egy építkezés előkészítésekor bukkantak a kerámiatöredékekre. A mai Tel-Aviv helyén is éltek egyiptomiak?
Fanyalgunk a lóhús hallatán, lekopogjuk egyes kijelentéseinket, nehogy elkiabáljuk, esküvőre pedig emeletes vagy sok kisebb tortát rendelünk. Úgy vagyunk babonások, hogy nem is tudunk róla.
2015. 03. 28. 15:00
Itt az ili pocoknyúl, akiről eddig nem is hallottunk, most meg már őszintén rajongunk érte.
- 09:11 Közleményt adott ki a nehéz helyzetben lévő NB I-es kézicsapat, a szezon hátralévő részét érinti
- 09:01 24/7: Már lépni sem bírnak az ukránok, akik mindenünket elveszik
- 09:00 Jeszenszky Géza és Jeszenszky Zsolt a választási hazugságokról
- 08:45 Bejelentette a NASA: nem lesz holdra szállás az Artemis–3 keretein belül
- 08:31 Török Gábor: A Fidesz célja, hogy a fenyegetettség érzése eljusson a választókig, és mindent meg is fog tenni ezért
- 08:25 Gyarmati Andrea: Reggel és este jobban fertőz a vírus, mint napközben?
- 07:43 Az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt, Izrael szerint Irán rakétákat lőtt ki válaszul
- 07:30 Dopeman arra jutott, hogy Ukrajna már megtámadta a NATO-t, sokan csak a birkavakság miatt nem látják az összefüggéseket
- 07:23 Trump nekirontott az AI-cégnek, amiért az nem hajlandó a Pentagonnak szabad kezet adni
- 07:14 Jim Carrey mindenkit meglepett egy díjátadón: franciául beszélt és új frizurát villantott
- 06:59 A magyarok többsége szeretné – húsz év után lehet-e ismét miniszterelnök-jelölti vita?
- 06:57 Orbán Viktor: Az ukránok mindenre képesek
- 06:14 Tavaszias hétvégénk lesz
- 06:13 Gödi Samsung-botrány: a rendőrség nem huny szemet
- 06:01 140 ezer követőt veszített az influenszer, miután kiderült, hogy néz ki valójában, de valami nagyon nem stimmel a történetében
- 07:43 Az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt, Izrael szerint Irán rakétákat lőtt ki válaszul
- 18:29 Amanda Seyfried művégbélnyílással forgatta le új filmje meztelen jelenetét
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 06:00 Kvíz: kitalálod, mi volt a magyar sztárok eredeti foglalkozása?
- 05:30 Biztos, hogy tökéletesen ki tudnál tölteni egy Macskafogó-kvízt?
- 05:45 Furcsa dolgok, amiket a tested művel – te tudod az okukat?
- 06:13 Gödi Samsung-botrány: a rendőrség nem huny szemet
- 07:14 Jim Carrey mindenkit meglepett egy díjátadón: franciául beszélt és új frizurát villantott
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
