Tudomány
kinai-urhajosok(960x640).jpg (kína, űrhajó, sencsou-10, )

Kína óriási űrerőműterve kész sci-fi

Horváth Balázs
Horváth Balázs

hírszerkesztő. 2015. 03. 31. 13:34

Az 5-6 ezer négyzetkilométeres napelem a Földről csillagként látszódhat majd, és lézerrel sugározná le az energiát.

Az emberiség eddigi legnagyobb Földön kívüli beruházását hozná létre Kína, amely egy úgynevezett geoszinkron pályán, 36 ezer kilométerre a Földtől állna működésbe. Az erőmű napelemei összességében 5-6 négyzetkilométeren terülnének el az űrben, vagyis tizenkétszer akkorák lennének, mint a pekingi Tienanmen-tér – idézi a Zsenmin Zsipao központi napilap a Kínai Tudományos Akadémia kutatóit.

Világító csillagnak látszana

A szakértők szerint van esély arra, hogy egy ekkora objektum éjszaka szabad szemmel is látható lenne, ez esetben leginkább egy világító csillagra hasonlítana. Energiát termelő képessége napelemegységenként a földi körülmények között üzemelő napelemek kilencszerese lenne, az űrben ugyanis a nappal és éjszaka változása jelentette energiatermelő ingadozás kiküszöbölhető, vagyis az erőmű csaknem folyamatosan – az idő 99 százalékában – képes lenne energiát termelni, és az általa generált energiát mikrohullámokká vagy lézerré alakítva küldené egy földi gyűjtőállomásra.

A pontos tervek még nem készültek el, így nem lehet tudni még azt sem, hogy a napelemek egy síkban lesznek elhelyezve vagy tányérformát öltenének.

Holdbázist is terveznek

Az űrbeli erőmű terve a kínai űrprogram hosszú távú célkitűzéseinek között szerepel, ezt megelőzően a kelet-ázsiai ország egy űrállomás felépítését határozta el az évtized végéig. Jövőre, 2016-ban debütál Kína második űrlaboratóriuma, a Tienkung-2, amely a Tienkung-1-et váltja, és annál jóval fejlettebb változat. A soron következő holdmisszióra, a Chang’o-5 2017-ben kerül sor, amelyet 2018-ban a Chang’o-6 expedíciója követi majd, űrhajóst csak ez után küldenének az égitestre. Holdbázis építését is tervezi Kína, egyelőre részletek és pontos dátum közlése nélkül.

Az erőmű komoly mértékben hozzájárulhatna a kelet-ázsiai ország energiaszűkének enyhítéséhez, segítene a károsanyag-kibocsátás visszaszorításában és a hagyományos tüzelőanyagok okozta szmog felszámolásában – sorolja a terv előnyeit az újság összeállításában.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Fiumei út a Teleki László térnél.
Fotó: Vaskalap Utca / Fortepan
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.