Szejdi Ahmed budai pasa és II. Rákóczi György erdélyi fejedelem seregei 364 éve, 1660. május 22-én vívták a szászfenesi csatát. Rákóczi többszörös túlerő ellen szállt harcba, az ütközetben ő maga is súlyos sérüléseket szenvedett el – írja a Rubicon.
Feldühítette a török nagyvezírt
I. Rákóczi György majdnem két évtizedes uralkodása a békés fejlődés időszaka volt Erdély számára, 1648-ban, fia trónra lépésekor pedig szintén remek fejedelemnek ígérkezett. A baj csak 1656-ban kezdődött, amikor X. Károly Gusztáv svéd király az éppen zajló lengyelországi háborúba csábították Rákóczit.
Ezzel természetesen az Oszmán Birodalom is tisztában volt, amelynek vezetése megtiltotta a szövetséget.
Rákóczi azonban biztos volt győzelmében, ezért ellenszegült a parancsnak és véghez vitte lengyelországi hadjáratát. Terve viszont elbukott: 1657-ben szövetségesei cserbenhagyták, így vissza kellett vonulnia. A fejedelem távolléte alatt Erdélybe betörtek a lengyelek, az ország főseregét pedig a tatárok bekerítették és a Krímbe hurcolták.
A hazatérő Rákóczit ezért – illetve amiatt, mert a rendek féltek a törökök bosszújától – többször is el akarták mozdítani hatalmából, azonban egyik próbálkozás sem járt sikerrel. Mindez feldühítette Köprülü Mehmed nagyvezírt, aki Szejdi Ahmed budai pasát, Ali temesvári pasát és a krími tatárokat is Erdélybe küldte Rákóczi ellen.
Hatalmas seregek törnek be Erdélybe
A minden irányból özönlő, óriási ellenséges hadak kegyetlenül feldúlták az országot: Szejdi Ahmed pasa április 28-án felégette Szoboszlót, majd Székelyhíd környékén is rettenetes pusztítást vitt végbe, végül pedig Kolozsvár felé vette az irányt. Rákóczi 8000 fős hadai a város közelében fekvő Szászfenesen állták útját a 20-25 ezer katonából álló török seregnek. Az erőkülönbség akkora volt, hogy Rákóczi harmadik vonal gyanánt még a fuvarosokat és a szolgáló személyzetet is felállította, hogy hadserege nagyobbnak tűnjön.
Az erdélyi erők hamar elkezdtek összeroppanni a túlerővel szemben. Rákóczi György igyekezett személyes jelenlétével lelket önteni a felbomló sorok katonáiba, azonban amikor átugratott a Fenes-patakon, sisakja leesett a fejéről, és az oszmánok felismerték őt. Csak komoly véráldozat árán tudták kimenekíteni a súlyosan megsebesült uralkodót, a csata azonban már így is elveszett. Aki tehette, elmenekült, a bekerített gyalogosok viszont szinte mind egy szálig elvesztek.
Szászfenesnél tehát a törökök elsöprő győzelmet arattak, amit az pecsételt meg, hogy a fejedelem június 7-én belehalt sérüléseibe. Az 1660. évi Szejdi-dúlást a fejedelemség sohasem tudta kiheverni.
