Onoda Hiroo hadnagy 1944 decemberében foglalta el állomáshelyét a Fülöp-szigetekhez tartozó Lubang szigetén, azt a feladatot kapta, hogy egységével az ellenség utánpótlását támadja. „Minden japán katona felkészült a halálra, de felderítő tisztként én azt a feladatot kaptam, hogy gerilla hadviselést folytassak és maradjak életben, amíg csak lehet” – idézi őt egy 2010-es interjúból a Múlt-kor.hu. Onoda így is tett: hiába tájékoztatták az amerikaiak repülőkről ledobott röpcédulákon az elszigetelt japán egységeket a világháború végéről, a kis csapat nem hitt nekik, átverésnek tartotta.
Banánon, kókusztejen és a helyiektől ellopott marhák húsán éltek, és ha úgy adódott, akkor fegyveres tűzharcba keveredtek a helyi rendfenntartó erőkkel. A négy főt számláló egység egyik tagja 1949-ben feladta magát, másikukat 1954-ben egy razzia során a rendőrök lelőtték, majd 1972-ben Onoda az utolsó társát, Kozuka Kinsicsit is elvesztette egy tűzharcban. A két, ötvenes éveiben járó magányos szamuráj, a majd’ harmincéves parancsnak engedelmeskedve épp a helyiek rizskészletét akarta felgyújtani, amikor rajtuk ütöttek.
Onoda egyszemélyes háborújának végül egy fiatal japán kalandor, Szuzuki Norio vetett végett, akivel az öreg katona összebarátkozott. Kijelentette, hogy megadja magát, ha erre a felettesétől parancsot kap. A japán hatóságok elindították a keresést és csakhamar ráakadtak Onoda egykori parancsnokára, a Japánban könyvesboltosként ügyködő Tanigucsi őrnagyra. Miután Tanigucsi parancsát megkapta, Onoda Hiroo letette a fegyvert. 1974. március 9-én végre számára is véget ért a második világháború.
