Tudomány

Sokkal környezetszennyezőbbek a hibrid autók, mint a gyártók állítják

Sokkal nagyobb a plug-in hibrid (PHEV) autók szén-dioxid-kibocsátása, mint azt a gyártók által végzett tesztek állítják egy új tanulmány szerint – írja a The Guardian. A BMW, a Renault és a Peugeot járművei mind sokkal környezetszennyezőbbnek bizonyultak a vártnál, a BMW 3-as szériája különösen rosszul szerepelt: a gyártó által feltüntetett szén-dioxid-kibocsátást háromszorosan haladta meg.

A Peugeot 308-asai 20, a Renault Meganok pedig 70 százalékkal bocsátanak ki több károsanyagot, mint azt a hivatalos adatok feltüntetik.

A plug-in hibrid autókat a gyártók a tökéletes középútként reklámozzák, amely egyszerre környezetbarát, de nagy távolságokon is megbízható, hiszen robbanómotorral is felszerelték. A kutatók szerint ez azonban csak mítosz, és ezt az elvégzett tesztek bizonyítják is.

Jackyenjoyphotography / Getty Images

Az autóipar kibocsátásának csökkentése különösen fontos része a globális felmelegedés mérséklésének, azonban sok szakértő úgy véli, az iparág nem lesz képes kellő mértékben redukálni szén-dioxid-emissziót.

A BMW egyik szóvivője azt nyilatkozta a helyzetről, mivel végtelen számú hatás befolyásolja egy jármű közlekedését, természetes, hogy vannak eltérések a különböző mérések adatai között. A Renault és a Peugeot képviselői nem kommentálták a tanulmány eredményeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik