Az 1548-ban született Giordano Bruno Nápolyban kezdte meg tanulmányait, belépett a domonkos rendbe, ám már egészen ifjú korában „problémásnak” bizonyult. Szabad gondolkodásából eredően teológiai tanulmányai során kétségeket fogalmazott meg a Szentháromság-tannal kapcsolatban, illetve vitára bocsátotta az ariánus téziseket, ami miatt nagyon hamar eretnekváddal illették – írja a Rubicon.hu.
„Hadat üzent” az egyházi tanoknak
Mindennek dacára Giordano Brunót 1572-ben pappá szentelték, három évvel később teológiai doktori címmel jutalmazták, ám Nápolyban nem sokáig volt maradása. Hamarosan azonban – az inkvizíció fenyegetése miatt – elhagyta Itáliát, 1578-ban Genfbe, a kálvinista fellegvárba menekült. Ám itt sem volt sokáig maradása: kemény kritikával illette a kálvini reformáció intoleranciáját, aminek következtében Genfben is perbe fogták, majd száműzték a városból.
Végül III. Henrik francia király udvarának elfogadó, nyugodt légkörében lelt nyugalmat, egyetemi oktatói állást kapott, és angliai tanulmányútra ment: Giordano Bruno mindenekelőtt azzal vált híressé, hogy Arisztotelész kritikusaként továbbfejlesztette a kopernikuszi világképet. Az egyháznak először azzal „üzent hadat” az egyháznak, hogy cáfolta a Biblia illetékességét a tudományos kérdésekben, és a Szentírást a hit, illetve a filozófia világába „száműzte.”
Aztán tetézte, hogy az embert és a lelket is egy hatalmas körforgásba helyezte, melyben a gondoskodó Isten elvont „világszellemmé”, vagy „világlélekké” változott át. Rendre pellengérre állította a társadalom belső ellentmondásait és képmutatását, de az okkultizmus iránt is komoly érdeklődést mutatott. Így például az előbbieknél is komolyabb botrányt okozott azon kijelentésével, miszerint Jézus és Mózes nem Isten segítségével, hanem varázslás útján vitte végbe csodáit.
Nem ismert kompromisszumot
Nézetei miatt elvesztette a francia király támogatását, évekig egyetemről egyetemre „bolyongott” a Német-Római Birodalom területén, ám idővel valamennyi keresztény felekezet kiközösítette. Sorsát nem kerülhette el, 1592 májusában Velencében perbe fogták. Nézetei egy részét hajlandó volt visszavonni, illetve nagyon ügyesen védekezett azzal, hogy téziseinek filozófiai jellegét hangsúlyozta ki a teológiai alapon megfogalmazott vádakkal szemben.
Ügye ígéretesen alakult, csakhogy a római inkvizíció, mely még mindig a Domonkos Rend tagjának tekintette Giordano Brunót, és a maga hatáskörébe rendelte a vizsgálatot, 1593. január 27-én a Szent Officium börtönébe zárták, újabb pere hét évig húzódott. A pápai inkvizítorok ellen már sikertelenül alkalmazta addigi taktikáját, ugyanis Róma csakis azt a megoldást tartotta elfogadhatónak, ha a vádlott teljes megbánást tanúsít, és összes tézisét visszavonja.
Bruno összesen nyolc évet töltött az inkvizíció fogságában, ám ennyi idő alatt sem hátrált meg: 1600. február 8-án bírái eretnekség vádjában bűnösnek találták és máglyahalálra ítélték, kilenc nappal később végezték ki Róma virágpiacán.
