Tudomány

Félmeztelenül harcoltak a női gladiátorok

A közhiedelemmel ellentétben igenis előfordultak női gladiátorok az ókori Rómában, általában rabszolgák vagy hadifoglyok voltak.

Bár a küzdőterek porondját alapvetően a férfiak dominálták, a közhiedelemmel ellentétben igenis előfordultak női gladiátorok az ókori Rómában. Általában rabszolgák vagy hadifoglyok voltak, és a szokatlanság varázsa miatt volt kíváncsi rájuk az arénák vérszomjas közönsége.

A gladiátornők támogatói előszeretettel merítettek a görög mítoszokból és legendákból, különösen az amazonokról szólókból, amelyekben a rettenthetetlen harcosnők fél mellüket levágva küzdenek ellenségeikkel. Ha ilyen szörnyű kísérletnek nem is vetették alá a gladiátornőket, Juvenalis római költő beszámol arról, hogy egy Mevia nevű gladiátornő az amazonokra utalva „lándzsával kezében és fedetlen mellekkel” vadászott az ellene küldött vadállatokra.

Getty Images

Tudjuk azt is, hogy a rómaiak tartottak attól, hogy a felsőbb körökhöz tartozó nőknek is kedvük támad a látványos csetepatéra. Azt, hogy ez nem volt teljesen alaptalan, jelzik azok a rendelkezések – az egyiket Kr. u. 19-ben hozták meg –, amelyek megtiltják a felsőbb osztálybeli nőknek és férfiaknak, valamint leszármazottaiknak is, hogy fellépjenek az arénában. Cassius Dio történész szerint ugyanakkor nők is részt vettek a Colosseum megnyitására rendezett ünnepi játékokon Kr. u. 80-ban, de egyikük sem volt jelentős.

Végül Septimius Severus császár tiltotta ki teljesen a gladiátornőket az arénából Kr. u. 200-ban, de valószínűleg időnként még ezután is porondra léptek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik