Az Amerikai Szív Társaság tudományos folyóiratában, a Circulation-ben megjelent tanulmány szerint az alacsony intenzitású rendszeres edzés nem elég ahhoz, hogy a hosszú távú súlytalanságban egészségesen tartsa a szívet, sokkal intenzívebb mozgás kell – olvasható az Eurekalerten megjelent sajtóközleményben.
A kutatáshoz a szakértők Scott Kelly űrhajós adatait vizsgálták meg, aki 2015 és 2016 között volt a világűrben, és ezt összehasonlították az extrém hosszútávot úszó Benoît Lecomte értékeivel, aki 2018-ban úszott a Csendes-óceánban. Utóbbi azért volt jó hasonlítási célpont, mert úszás közben is súlytalan a test, csak teljesen más okból, mint a világűrben.
A témát egyébként azért fontos vizsgálni, mert a hosszú távú űrutazás komoly terhet róhat a szívre. Ha egy ember ül vagy áll, a gravitáció hatására vér folyik a lábába, a szív pedig a véráramlás megőrzésében játszik szerepet. A gravitáció elleni munka egészségesen tartja az egyik legfontosabb szervünket. Ha a gravitáció nincs jelen, a szívnek nem kell annyit dolgoznia, és gyengülhet, zsugorodhat.
A Texasi Egyetem szakértői meglepődtek az eredményeken: még a nagyon hosszú távú, alacsony intenzitású mozgás sem védi meg a szívet attól, hogy zsugorodni kezdjen. Kelly egyébként 340 napot volt a világűrben, heti hatszor egy-két órát edzett, míg Lecomte 159 napig úszott. Nem volt azonban számottevő különbség a két férfi szívének és keringésének az állapotában: mindketten vesztettek a bal kamrájuk tömegéből és átmérőjéből, és még Lecomte nagyon hosszú távú úszása sem tudta mindezt ellensúlyozni.
A következő lépés valószínűleg az lesz, hogy a szakértők megvizsgálják, vissza lehet-e fordítani ezeket a hatásokat, és a gravitáció jelenléte megedzi-e újra annyira a szívet, hogy mind tömegben, mind átmérőben visszatér a korábbi méretére.
