Tudomány

Emberi sejteket fertőztek meg a világűrben

Jennifer Barrila, a Tempei Arizonai Állami Egyetem munkatársa és kollégái tanulmányukban azt írják, első alkalommal figyelték meg, ahogy egy kórokozó egy űrrepülés során fertőz meg emberi sejteket – írja a Phys.org. A Salmonella typhimuriumot egy kontrollált, a NASA által folytatott kísérlet során használták fel.

Az eredmények alapján a mikrogravitációs környezet képes megváltoztatni az emberi bélsejtek molekuláris profilját, ami a fertőzésekre adott reakciót is befolyásolhatja. Az űrrepülések emellett a baktérium RNS-kifejeződésére is hathatnak.

A Space Shuttle 2010-es, STS-131 jelű küldetése során az emberi bélben megtalálható hámsejteket tenyésztették. A kultúrákat vagy megfertőzték, vagy érintetlenül hagyták, állapotukat pedig később a földi kontrollkörülmények között tenyésztett sejtekével vetették össze.

Az adatok azt sugallják, hogy az űrutazással nőhet a fertőző betegségek potenciálja.

A Salmonella nemzetség a Földön meglehetősen komoly problémát okoz, a baktériumok csak az Egyesült Államokban évi 420 ember haláláért felelősek.

Science Photo Library – CDC / Getty Images

Bár a szakértők régóta vizsgálják a fertőzések folyamatát, még rengeteg a felfedeznivaló. Az egyik fontos kérdés az, hogy az űrben mekkora fenyegetést is jelenthetnek a kórokozók. Korábbi tanulmányok már felfedték, hogy az űrutazás befolyásolja az emberek immunrendszerét, illetve emésztőrendszeri működését, de a különleges környezet a baktériumokra is hathat. Mivel a világűrben az egészségügyi lehetőségek korlátozottak, a lehetséges veszély felmérése elengedhetetlen.

Barriláék bíznak benne, hogy friss eredményeik hozzájárulhatnak az űrutazások biztonságosabbá tételéhez. Az űrben zajló fertőzések alaposabb megismeréséhez természetesen további vizsgálatokra lesz szükség.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Múlt szerdán Franciaországban letartóztatták a Vörös Brigádok nevű szélsőbaloldali terrorszervezet több korábbi tagját. A szélsőséges csoport az olasz államot akarta megingatni és proletárforradalomra vágyott, ám Aldo Moro elrablása és meggyilkolása megpecsételte a sorsát.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.