Ha rendszertanilag nézzük, a kétéltűek osztálya fejlettségben a halakat követő csoport a gerincesek között. Világszerte mintegy 8000 fajuk él, jó részük trópusi környezetben, e nyolcezer faj 90 százalékát békák alkotják, a „maradékot” pedig az úgynevezett farkos és lábatlan kétéltűek. Utóbbiakat itthon hiába is keresnénk, a meleg, nedves környezetet kedvelik, sokuk talajlakó, vak, a laikus könnyen féregnek nézné őket.
A Kárpát-medencében élő mintegy 20 kétéltűfajt gőték és szalamandrák, de leginkább békák képviselik, mindegyikük védett.
Értékes közösség
Rendkívül értékes szerepet töltenek be az élővilágban, egyszerre fontos ragadozók és alapvető prédaállatok. Ám rendkívül sérülékenyek, érzékenyen reagálnak a környezet változásaira, eltűnésük pedig kártyavárként döntene romba egész ökológiai rendszereket. Emellett csupán a teljesség igénye nélkül a kétéltűek: segíthetik a humán gyógyászatot, előrejelzik az emberi tevékenységgel elindult folyamatok káros hatásait, és mivel nagyjából 370 millió éve vannak jelen a Földön, számos evolúciós kérdésre adhatnak választ.
A kétéltűek kutatása érthető okokból világszerte egyre intenzívebb, a munkában hazai tudósok is komoly eredményekkel vesznek részt. A Dr. Vági Balázs és Dr. Végvári Zsolt vezető szerzőségével a Global Ecology and Biogeography című rangos szaklapban nemrég megjelent tanulmányban a békák utódgondozásának és szaporodási rendszereinek sokszínűségét vizsgálták.
A kétéltűek ökológiai szerepéről, veszélyeztetettségük okairól és a majd’ ezer fajt összehasonlító, úgynevezett komparatív kutatás eredményeiről Dr. Végvári Zsolt biológust, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadóját, a Duna-Kutató Intézet igazgatóját kérdeztük.
Remek szülők
A békákkal folytatva, elképesztően színes társaságról beszélhetünk akár a szó legszorosabb értelmében, gondoljunk csak esőerdei „nyílméregbékákként” ismert csoportra. Életmódjuk és méretük is változatos, a góliátbéka csaknem félméteresre, 3,5 kilogramm tömegűre is nőhet, míg a legapróbbak kifejlett korukban sem érik el az egy centimétert. Ám a tudósokat sokkal inkább elképesztően gazdag utódgondozási stratégiáik nyűgözik le.
Laikusként ugye úgy gondoljuk, lerakják több száz petéjüket, majd továbbállnak, a nagy számok törvénye alapján úgyis elég túlélő marad. Egyes fajok valóban így tesznek, de sokan nem:
A békák utódgondozási viselkedése a csontoshalakat kivéve minden más állatcsoportnál változatosabb
– mondja a 24.hu-nak Végvári Zsolt, és hosszan sorolja, milyen elképesztő megoldásaik vannak.
Van, ahol mindkét szülő óvja és gondozza az utódokat, van, ahol csak az egyik, és sincs kőbe vésve, hogy már ebihalként, vagy csak kifejlett békaként hagyják őket magukra – a hím jellemzően olyan területeken felelős a porontyokért, ahol sok a ragadozó: meglepően agresszívan és hatékonyan tud fellépni a támadók ellen. Élelmet szállítanak a kicsiknek vagy éppen átköltöztetik őket egyik apró víztestből a másikba – lehetetlen mindent megemlíteni.
Némely fajok fészket építenek, mások szó szerint kis tavat ásnak a következő generációnak, de olyan is van, amikor a szülő hanghólyagjában vagy gyomrában bújnak el. Van béka, ami bőrén keresztül tápanyagot választ ki az ebihalaknak, vagy éppen terméketlen petékkel táplálja őket, sőt a trópusokon gyakori, hogy olyan anyagot választanak ki, amely megvédi az ebihalakat a meleg, párás klímán életveszélyes gombás fertőzésektől.
Gyógyíthatnak
Utóbbi, és a gyomrát bölcsőnek használó gyomorköltő béka kapcsán érkezünk el a kétéltűek és a humán gyógyászat összefüggéséhez. Gondoljuk csak végig, hány gombás fertőzés érint minket, embereket, jó párnak a gyógymódja ott lehet a békák bőrében. Feltéve, hogy adott fajt nem tüntetjük el a föld színéről még azelőtt, hogy titkát megismertük volna – és ez nem holmi „sötétzöld” pánikkeltés, legalább egy esetben már biztosan megtörtént.
A gyomorköltő békának ugyanis ahhoz, hogy a a gyomrában búvó ebihalakat nehogy megeméssze, valahogy ki kell kapcsolnia a gyomorsavtermelését. Ennek módja például egyes emberi gyomorbetegségek esetén lenne érdekes, néhány évtizede a kutatók fel is figyeltek rá.
A szakember hozzáteszi, nem tudjuk, hány ilyen szempontból is értékes kétéltű élhet a világon akár a már ismert, akár a még felfedezésre váró – szép számmal akad ilyen is – fajok között. Amit viszont tudunk: egyharmaduk, vagyis nagyjából 2700 faj a kihalás szélén táncol.
Gyilkos kombináció
Miért ennyire sérülékenyek? Alapvetően azért, mert viszonylag helyhez vannak kötve, nem képesek nagyobb távolságokat megtenni, és életmódjukhoz – legalább szaporodásukhoz – elengedhetetlen a víz. Ezáltal pedig a környezet kisebb változásai is gyakrabban érinti őket súlyosabban, mint más élőlénycsoportokat. Mondhatjuk erre, hogy az elmúlt 370 millió év is tele volt klimatikus változásokkal, ám jelen helyzet az emberi tevékenység miatt egészen más, a különböző káros tényezők itt komplex hatásként jelentkeznek.
Gyorsan melegszik az éghajlat, hazánkban már mezőgazdasági gondokat is okoz az aszály, emellett ott van a környezetszennyezés, a mikroműanyagok, vegyszerek, gyógyszermaradványok, mind a vizekben gyűlnek össze. Elképesztő mértékben folyik a természetes élőhelyek megsemmisítése, és még hosszan sorolhatnánk, a lényeg akkor is: az emberi tevékenység gyilkos kombinációvá áll össze.
Évmilliókon keresztül a kétéltűek is folyamatosan és sikerrel alkalmazkodtak a változásokhoz, de azok korábban soha nem érkeztek egyszerre ennyi irányból
– mondja a szakember, és érthető példát hoz.
Adott egy kisebb, vizes terület, amit elszennyezünk vagy kiszárad. Amely élőlény a szárazon is feltalálja magát, útnak indul új otthont keresni, de ha csak nem tud repülni, vagy gyorsan futni, nem jut messzire: város, autópálya, számára sivataggal felérő homogén mezőgazdasági területek állják útját. Ott a vége. Ezért látjuk, hogy az emberi tevékenység negatívumai először a vízhez kötődő élőlények számára lehetnek végzetesek.
Ám ha továbbgondoljuk a kérdést, az ő sorsuk csupán a jéghegy csúcsa, egy folyamat szemmel látható kezdete. A környezetszennyezés, a biodiverzitás csökkenése, a szárazodás, a klíma gyors változása mindent és mindenkit érint, előbb-utóbb az emberiséget is tarthatatlan helyzetbe sodorhatja.
Mint egy kártyavár
A következményeket már évek óta közvetlenül érezzük a bőrünkön itt, Magyarországon is, ami viszont a hazai kétéltűek szempontjából jó hír: egyiküket sem fenyegeti kihalás, és ez részben az emberi segítségnek köszönhető. A világ sok pontján azonban hiába minden, az élőhelyvesztés mellett behurcolt kórokozók, idegenhonos ragadozók pusztítják a kétéltűeket, konkurens fajok szorítják ki az őshonosakat.
Mi lenne, ha a kétéltűek eltűnnének? Végvári Zsolt megerősíti: katasztrófa. Viszonylag alul helyezkednek el a táplálékláncban, mégis fontos ragadozók: egyetlen béka szúnyogok, legyek és egyéb repülő rovarok tucatjait fogyasztja el egy nap alatt. Ő maga pedig számos emlős, madár, hüllő alaptápláléka, sőt némelyek csak békákkal táplálkoznak.
Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Soeren Stache /dpa-Zentralbild /ZB /AFP
