A központi hatalmak villámháborús terve viszonylag egyszerű volt az első világháború kezdetekor. Németország lerohanja Franciaországot, addig az Osztrák-Magyar Monarchia feltartóztatja Szerbiát és Oroszországot, majd a francia kapituláció és gyors átcsoportosítás után közösen vívják ki a győzelmet keleten is.
Csakhogy nyugaton állóháború alakult ki, a cári seregeket a vártnál sokkal gyorsabban mozgósították, a Monarchia hadereje már az első évben szorult helyzetbe került. A szerbeket sikerült ugyan visszaszorítani, de északon az orosz gőzhenger feltartóztathatatlannak tűnt, november végére elérte a Kárpátokat, decemberre pedig már valós veszélyként fenyegetett, hogy Krakkónál áttörve benyomul Magyarországra.
Öngyilkos roham
Az Osztrák-Magyar hadvezetés nem igazán értette meg az idők szavát, miszerint a lovasság mint fegyvernem elavulttá vált, a magyar huszárok pedig bátran, rendületlenül rohamozták a géppuskával, modern lőfegyverekkel felszerelt ellenséges gyalogságot. Tömegesen haltak hősi halált bátran, de teljesen értelmetlenül. Mint például a gorodoki halálrohamnak nevezett támadással 1914. augusztus 17-én. Keller gróf, orosz dragonyos főhadnagy:
A lovasroham percek alatt összedőlt, és az imént még daliás huszárcsapat egymás hegyén-hátán fetrengett, vonaglott, ordított és haldoklott. Ilyen hősiességet és ilyen hajmeresztő könnyelműséget még a legöregebb, több háborút megjárt katonáink sem láttak. Mindenki oda volt. A gépfegyvereket irányító tisztek közül többen sírva fakadtak…
Itt egy egész huszárezred megsemmisült, de ettől kezdve változott a stratégia, a lovasokat mélységi felderítésre, portyákra alkalmazták, frontális támadásban gyalogosként vettek részt.
Botokkal, ököllel
Aztán eljött 1914. december 11. Limanovánál, a Krakkótól délre fekvő település környékén a helyzet már-már az oroszok áttörésével fenyegetett, amikor hajnalban egy stratégiailag fontos magaslaton megjelent a 9. „Nádasdy” huszárezred Muhr Ottmár ezredes vezetésével, a védelem katonáit jöttek felváltani.
Azonnal felmérték a helyzetet: az osztrák-magyar jobbszárnyon a bakák többsége halott vagy sebesült, az áttörés órák vagy csak percek kérdése volt. Az ezredesnek nem volt parancsa támadásra, huszárai gyalogosan, egy szál karabéllyal álltak mellette, kardjukat is hátul hagyták a lovaknál. Másodpercek alatt döntött:
Huszárok utánam, huszárok előre! Gyertek, fiúk!
Legelöl rohant a kétszeres túlerővel szemben, utána a legények, és miután kilőtték fejenként öt töltényüket, a fegyvert bunkósbotként használva , majd botokkal és puszta ököllel vetetették magukat az ellenségre. A lövészárokban reményvesztetten heverő katonákat magával ragadta a roham, általános támadás bontakozott ki, ami elsöpörte az oroszokat.
A győzelemmel elhárult a veszély, hogy az oroszok áttörik-átkarolják az osztrák-magyar balszárnyat, és ezzel jó eséllyel eldöntsék az egész háború kimenetelét. Muhr Ottmár halálos sebet kapott, a limanovai hőstettről itt írtunk bővebben.
A gorlicei áttörés
Télen a harcok a Kárpátok hegyeiben folytak, márciusban az oroszok már Máramarosban jártak, egyre sürgetőbbé vált egy komoly ellentámadás. Már csak azért is, mert a központi hatalmak ingatag szövetségesei, Olaszország és Románia az egyre tarthatatlanabb helyzetet látva az antant oldalán való hadbalépésen gondolkodott.
Április közepén August von Mackensen tábornok alá rendelték a 11. német hadsereget, és József Ferdinánd Szalvátor főherceg parancsnoksága alá tartozó 4. osztrák–magyar hadsereget, amely így 191 ezer főt számlált, de a frontkatonaság támogatásával összesen 357 ezer katona vett részt a nagy offenzívában – írja a Rubicon.hu.
Tarnow és Gorlice között Mackensen április 21. és 27. között három részre osztva seregét felkészült a támadásra. A sikeres tüzérségi előkészítés után május 2-án indult meg a hadmozdulat: a gyalogsági fölény révén elsöpörte az orosz állásokat, Gorlicénél áttörést ért el. Az oroszok a Prut és Dnyeszter folyók közé, illetve a Bug alsó folyásához szorultak vissza, ahol az offenzíva kimerülése után megszilárdult a front.
A háromnapos harc után a cár elvesztette a Monarchia térdre kényszerítésének esélyét, nyáron pedig egy újabb hatalmas frontáttörés után egész Lengyelországot ki kellett ürítenie. Az orosz veszély ezzel elhárult, ám Olaszország 1915. május 23-án belépett a háborúba, a központi hatalmak számára megnyílt a déli front.
Kiemelt kép forrása: Fortepan
