Alzheimert gyermekkorától vonzotta a tudomány, orvosi diplomájának megszerzése után, 1888-ban 24 esztendősen lett a frankfurti elmegyógyintézet orvosa. Szüleitől azt tanulta, hogy az erőseknek mindig segíteniük kell a gyöngéken, s egész életét ez az elv határozta meg.
Az intézményben akkoriban forradalmian újnak számító módszerekkel kísérleteztek: bezárták ugyan a pácienseket, de segíteni próbáltak rajtuk, az iszákosokat munkaterápiára fogták, a mániákusokat fürdővel kúrálták, a betegek állandó orvosi felügyelet alatt álltak – írja a Múlt-kor.hu.
A fiatal orvos napi munkája mellett az idegrendszer patológiáját, főként az agykéreg kóros elváltozásainak anatómiáját tanulmányozza az elhunyt betegeken.
Az Alzheimer-kór
A nő rövidtávú memóriapanaszokkal küzdött, Alzheimer 1906-os haláláig tanúja volt tünetei súlyosbodásának, magasabb szintű mentális funkciói leépülésének, miközben de járása, reflexe, szívműködése és anyagcseréje eközben is normálisnak mutatkoztak. Amikor felboncolta az agyát lágyulást, meszesedést várt, de ezeknek nyomát sem találta. Megfigyelt viszont három rendellenességet:
- az agykéreg jóval vékonyabb volt a normálisnál;
- az idegsejtekben különös anyagcseretermék rakódott le;
- az idegsejtek nyúlványai, a neurofibrillák túlélték a sejtek pusztulását.
Megfigyeléseit még 1906-ban ismertette egy ideggyógyász-kongresszuson, ám akkor még senki nem sejtette, hogy egy új népbetegséggel találkoztak. Csak később, az esetek szaporodásával nevezték el a tünetegyüttest Alzheimer-kórnak.
Ezt követően a korban jóval gyakoribb szifiliszre összpontosított, leírta az összes, a kór által okozott agyi elváltozást.
Láncdohányos
Pszichiátriai klinikát nyitott, ahova özönlöttek a betegek, 1904-ben a müncheni egyetem tanárává nevezték ki. Diákjai elmondása alapján csak úgy cikázott a mikroszkópok között, nyakában cvikker, kezében az elmaradhatatlan szivar. Utóbbit csak magyarázat közben tette le, nap végére minden mikroszkóp mellett legalább egy csikk hevert.
II. Vilmos császár 1912-ben a breslaui egyetem professzorának nevezte ki, de már a vonaton rosszul lett. Egészségi állapota gyorsan romlott, élete utolsó három évében már csak a kutatásra maradt ereje, egyetemi kötelezettségeinek nem tudott eleget tenni. Ötvenegy évesen, 1915. december 19-én halt meg.
Illusztráció: PETER KNEFFEL / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE
