Magyar és olasz etológusok a budapesti ELTE-n és a Padovai Egyetemen folyó együttműködés keretében arra voltak kíváncsiak, hogy az elhízott kutyák viselkedése mutat-e hasonlóságot a túlsúlyos emberekével. A válasz pozitív, és el is magyarázzuk miért lényeges mindez, de előbb nézzük a vizsgálatot: tényleg hihetetlen, négylábú barátaink mennyire olyanok, mint mi.
A kövér a hasa után megy
Az ELTE Etológia Tanszékének Dr. Pongrácz Péter egyetemi docens vezette csapata egyrészt azt vizsgálta, a táplálék minősége mint motiváló tényező eltérő fontosságú-e kövér, illetve nem elhízott kutyák esetében?
A kísérlethez azonos arányban választottak ki több tucatnyi kövér és teljesen fitt ebet öt fajtából: az állatorvosi statisztikák szerint hízásra hajlamos arany és labrador retrievereket valamint beagle-öket, illetve az ellenkező oldal képviseletében border collie-kat és mudikat. Hangsúlyozzuk, mind az öt fajból voltak túlsúlyos és normál testalkatú egyedek is a mintában.
Az úgynevezett »kétutas választás« kísérlet során a gazda két cserepet tett le maga mellé a kutyától pár méterre, az egyikben mindig répa volt, a másikban vagy semmi, vagy egy darab párizsi. Ezután mindig következetesen a répás tálra mutatva jelezte a kutyának, hogy indulhat
– magyarázza a 24.hu-nak Pongrácz Péter.
A normál testalkatú kutyák fajtától, vagy esetünkben mondjuk úgy „hízásra való hajlamtól” függetlenül akkor is a mutatással kijelölt cseréphez mentek, ha már tudták, hogy a másikban sokkal jobb falatot találnak. A kövér ebek viszont egy idő után elhagyták az ember által „ajánlott” irányt, a gazditól függetlenül a párizsihoz mentek.
Energiamaximalizálás
Két nem várt eredmény is született:
A kutyafajta hízásra való hajlama önmagában nem volt befolyásoló tényező, csak a testalkat. A vékony labradorok éppúgy a gazda által mutatott tálhoz mentek, mint a nem elhízott mudik vagy border collie-k, és fordítva.
A beagle-ök „kategóriájukra” való tekintet nélkül hajlamosak voltak fittyet hányni a mutogatásra, a kövérek és a karcsúk is inkább a párizsit választották.
Mindkét jelenséget magyarázza, hogy a beagle-öket önálló vadászmunkára tenyésztették, míg a labradorok és goldenek feladata szorosan együttműködve dolgozni gazdájukkal. Ezért előbbi függetlenebb, míg utóbbi két fajta hűségesebben követi az utasításokat.
Egy szó, mint száz, Pongrácz Péter összegzése szerint:
Az elhízott kutyák sokkal inkább törekedtek a táplálóbb élelem megszerzésére, ez az úgynevezett energiamaximalizáló viselkedés. Ez a fajta »vonzódás« a magas kalóriatartalmú ételekhez az emberi elhízással kapcsolatban is jól ismert.
Úgyis üres…
A másik, „cognitive bias”, avagy magyarul vélekedés-torzulás elnevezésű teszt előtt némi tréningre volt szükség. Ennek során a kutya elé a helyiségben mindig csak egy edényt tettek, és attól függően, hogy az a „jó”, avagy a „rossz” oldalon volt, vagy mindig rejtőzött benne egy jutalomfalat, vagy pedig mindannyiszor üres maradt. Az ebek hamar átlátták a rendszert, amit onnan lehet tudni, hogy egy idő után a „jó” cseréphez sokkal gyorsabban szaladtak oda, mint a „rosszhoz”. Ekkor jött a csavar.
Az edény ugyanis végül középre került, vagyis az eddigi logika mentén a kutya nem tudta, az vajon üres, vagy bújik-e benne kellemes meglepetés? A normál testalkatú kutyák érdeklődve odamentek, beleszagoltak, a ducik viszont legfeljebb akkora „lelkesedéssel” mentek ki a bizonytalan státuszú edényhez, mint azt korábban a biztos üres edénynél tették.
Kutyákon modellezhetők a lelki okok
Ebben az energiamaximalizálás mellett – nem kockáztat energiaveszteséget azért, hogy esetleg hoppon maradjon – az embereknél is megjelenő pesszimizmus jelenik meg, amit a depresszió és az elhízás kapcsolatával hoznak összefüggésbe. És végül kilyukadtunk oda, a kutyák viselkedésének jobb megértésén túl, a kísérlet miért érdekes az emberi elhízás szempontjából is.
Egyrészt például kiderült, a kövér kutya és a kövér ember egyaránt impulzív és érzékeny a jutalmazásra legyen az finom falat, dicséret, sikerélmény. Mivel mindkét fajban kimutatható, ezek a személyiségjegyek nagy valószínűséggel kapcsolatba hozhatók az elhízással.
Másrészt a rágcsálókon végzett kísérletekkel kiválóan kutatható a jelenség genetikai, fiziológiai háttere, ám a kutya más. Ugyanabban a környezetben él, mint az ember, ezért sokszor ugyanazok a külső tényezők hatnak rá, beleértve a hízékonyságra hajlamossá tévő faktorokat. Így ideális modellállata lehet az elhízás okait és következményeit vizsgáló kutatásoknak, különösen ami a jelenség lelki, szociokognitív okait illeti. A tanulmány a Royal Society Open Science folyóiratban jelent meg.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: BERND VON JUTRCZENKA / DPA)
