Tudomány

Órákkal az azonosítása után lépett be egy aszteroida a légkörbe

A viszonylag kis méretű aszteroidát szombat reggel fedezték fel, órákkal azelőtt, hogy megközelítette volna a Földet. A szakértők úgy számoltak, hogy a 2018 LA jelű objektum ütközőpályán halad bolygónkkal.

A szakértők úgy becsülték, hogy az égitest legfeljebb 2 méteres lehet, így nem jelent fenyegetést a Földre – számol be a NASA Jet Propulsion Laboratory oldala. Bár pontos adatok nem álltak rendelkezésre, a kutatók úgy számoltak, hogy az objektum az Afrika déli része és Új-Guinea közötti régió felett érheti el az atmoszférát.

Magyar idő szerint szombat kora este aztán egy tűzgömb tűnt fel Botswana felett.

A becslések alapján az aszteroida 17 kilométer per másodperces sebességgel lépett be a légkörbe, végül kilométerekkel a felszín felett esett szét.

Az égitestet az arizonai Catalina Teleszkóp fedezte fel. Azonosításakor a 2018 LA a Hold pályájától valamivel kijjebb járt.

A rögzített adatokat a távcső azonnal megküldte a Cambridge-i Kisbolygó Központnak, ahol elvégezték a szükséges számításokat. Az információkat ezután a NASA Földközeli Objektumkutató Központhoz továbbították, ahol megerősítették, hogy az aszteroida a Föld felé tart.

A központ végül nem adott ki figyelmeztetést, ugyanis a 2018 LA meglehetősen kicsi volt. Lindley Johnson, a NASA Bolygóvédelmi Hivatalának vezetője szerint ennél jóval nagyobb objektumok esetében kell riasztást kiadniuk.

Az eset ennek ellenére jó próbája volt az aszteroida-észlelő rendszernek. A szakértők a teszt során meglehetősen pontos becslést adtak az objektum mozgására.

A 2018 LA felfedezése csupán a harmadik olyan eset, amikor egy ütközőpályán lévő aszteroidát azonosítottak

– nyilatkozta Paul Chodas, a Földközeli Objektumkutató Központ igazgatója.

A szakértő hozzátette, ezzel együtt ez a második olyan alkalom, amikor jóval az érkezés előtt sikerült megjósolni egy égitest becsapódását.

(Kiemelt kép: NASA/JPL-Caltech)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik