A Current Biology-ban bemutatott tanulmányban a szakértők egy elég aggasztó helyzetet vázolnak. Ahogy a hőmérséklet szép lassan emelkedik, az Antarktiszon egyre kedvezőbbé válnak a körülmények a növények számára. A leglátványosabb növekedés a moháknál figyelhető meg.
A jeges kontinens elzöldülésével jelentősen átalakulhat a helyi ökoszisztéma, környezet és talaj.
A melegebb időjárásban a hideg, száraz és sziklás terület egyre barátságosabb lesz a növényeknek.
Az Antarktiszon az 1950-es évek óta folytatnak jelentősebb éghajlati vizsgálatokat, például hőmérséklet- és csapadékméréseket. A mintavételeknek köszönhetően ugyanakkor a helyi növényzetről már 150 évvel ezelőtti adatok is vannak. Az információkat összefésülve a szakértők meglehetősen pontos képet kaptak arról, hogy miként fejlődött a mohatakaró az Antarktiszi-félszigeten a fokozatos melegedéssel.
Bár a jégfelület bizonyos területeken növekedett a régióban, a kontinens hőmérsékletének és csapadékosságának emelkedése, valamint a helyi szelek erősödése jól dokumentált. Immár a növénytakaró terjeszkedésére is van bizonyíték. A szakértők úgy vélik, hogy ezen jelenségek mind a klímaváltozással vannak összefüggésben.
Ha ez folytatódik, és a folyamatosan visszahúzódó gleccserekből a jégmentes földek mennyisége tovább növekedik, az Antarktiszi-félsziget egy jóval zöldebb hely lesz a jövőben
– állapította meg Amesbury.
A legdélebbi kontinens a Föld leghidegebb, legszárazabb és legszelesebb helye. A 14,2 millió négyzetkilométeres kiterjedésű terület 0,3 százaléka lakható a növények számára. Az új vizsgálat alapján azonban kevés felmelegedés is elég ahhoz, hogy jelentősen terjedni kezdjen a vegetáció. Ez nem csupán a tájra, de a helyi ökoszisztémára is komoly hatással lehet.
Az utóbbi időben egyre aggasztóbb hírek érkeznek az Antarktiszról. A közelmúltban nem csak az derült ki, hogy óriási mértékben olvad, hanem az is, hogy a turizmus, a szennyezés, a halászás és a felmelegedés miatt komoly gondban van az élővilága.