Az új kutatás nem csak azt magyarázhatja meg, hogy miért van gerincoszlopunk végén farokcsont, hanem azt is, hogy ez a számunkra teljesen szükségtelen testrész miért található még meg az emberi élet kezdetén, hogy aztán fokozatosan eltűnjön.
Lauren Sallan, a Pennsylvaniai Egyetem környezetkutatója és a tanulmány szerzője szerint a húsos farok legkorábbi gerinces őseinknél, és az igen fiatal emberi embrióknál is fellelhető. Első ránézésre hatalmas problémát okozna ettől a testrésztől megszabadulnunk, az evolúció azonban talált megoldást: a teljes eltüntetés helyett elcsökevényesíti a függeléket.
A visszafejlődött farok eredetét az ősi halaknál kell keresni. Sallan kutatócsoportjával egy 350 millió éves élőlény, az Aetheretmon egy fosszíliáját tanulmányozta. Az erős állkapcsú hal azon mai vízi élőlények ősi rokona volt, melyeknek pikkelyes és húsos, rugalmas uszonnyal ellátott farkuk van.
A csapat arra jutott, hogy a halak farkainak struktúrái sokban különböznek. Az Aetheretmon és a ma élő halak összehasonlítása során a kutatók rájöttek, hogy az élőlények farka és az azon lévő uszony valójában teljesen külön fejlődött. Ez az elképzelés egy nagyjából 200 éves tudományos elméletet ír át, mely szerint a mai halak uszonya egyszerűen hozzáadódott ahhoz a farokhoz, amilyenhez hasonló a szárazföldi élőlényeknek is van.
A kétféle farok tehát saját evolúciós utat járt be. A halak elvesztették a testrész húsos jellegét, cserébe viszont sokkal hajlékonyabb lett farkuk, így segítve az úszást. A hátsó uszony ezzel szemben úgy alakult át, hogy ne annyira az erőteljes, inkább a finomabb mozdulatokat segítse.
Ahogy az ősi halak fokozatosan áttértek a szárazföldi létre, az uszonyra már nem volt szükségük. Ugyanakkor a levegőn jól jött egy erős, izmos farok, így fejlődött ki fokozatosan a kutyákon, macskákon, teheneken és hasonló állatokon ma is megfigyelhető testrész. Ezek a farkak azonban már egészen más célokat szolgálnak: a kommunikációban, az egyensúlyozásban, a fára mászásban vagy éppen a legyek elhajtásában segítenek.
Az emberek őseinek viszont már ennyi farokra sem volt szükségük, mivel a csontos testrész gátolta a mozgást. Bár a halaknál és nálunk is elmondható, hogy embriókorban még jól kivehető a farokcsont, a függelék végül kifejlett korra teljesen elbújik a gerinc végében. A testrész kinövését olyan molekuláris jelek gátolják, melyek sokban hasonlítanak a halaknál és az embereknél.
Az, hogy az emberszabású majmoknak hozzánk hasonlóan nincs hosszú, húsos farka, azt az elképzelést támasztja alá, miszerint a testrész elcsökevényesedését a két lábon járás idézte elő.
(Kiemelt képünkön az Aetheretmon egy rokona, a Cyranorhis fosszíliája látható)
(Via: Live Science)
