Tudomány

Evolúciós csoda: a tasman ördög 20 év alatt győzhette le a pofarákot

A tasman ördög nem a legtündéribb állat. Az embernek azonban meglágyul a szíve, ha megtudja, hogy két fertőző ráktípus is komolyan fenyegeti a fajt.

Egy Nature Communicationsben megjelent tanulmány szerint azonban elképesztő változások történtek a betegség megjelenése óta. Az új felmérés alapján az életben maradt tasman ördögök génállományában megjelent néhány összetevő, melyek a rákra adott evolúciós válasz nyomai lehetnek.

A gyilkos kórt 1996-ban azonosították, miután egyre több daganatos tasman ördögöt fedeztek fel. A tumor jellegzetességét az adja, hogy minden esetben az állatok pofáján jelenik meg. Azóta a faj körében igazi népbetegséggé vált az arcot támadó rák: a kór a populáció legtöbb tagját érintette, ráadásul szinte mindig halálos kimenetelű volt.

A kutatók szerint a betegség rohamos terjedésének oka az élőlény agresszivitásával lehet összefüggésben. A szakértők úgy gondolják, a rákot akkor adja át egy fertőzött állat, ha arcon harap egy másikat – ez pedig nem ritka az alacsony ingerküszöbű ördögöknél.

A félelmetes mértékű pusztulás miatt a legtöbb tudós azt jósolta, hogy a faj rövidesen kihal. Az elmúlt kemény 20 év után azonban még mindig maradtak egészséges példányok. A jelenség megmagyarázása Andrew Storfer, a Washingtoni Állami Egyetem kutatója társaival az ördögöktől begyűjtött szövetmintákat kezdte el tanulmányozni, hátha megtalálja a génekben megjelenő változás jeleit. Az ötlet előzménye egy korábbi, 2010-es kutatás volt.

A szakértők által használt minták egy része a tumor megjelenése előtti időből származott. Ezeket vetették össze az újabb adatokkal, és meg is lelték két kisebb csoportnál a fejlődés nyomait. Az állatok génállományában összesen 7 eltérés volt a korábbiakhoz képest, ezekből 5 hozható kapcsolatba az immunfunkciókkal és a rákos betegségekkel.

Az eredmények alapján úgy tűnik, a tasman ördög elképesztő ütemű fejlődésen ment keresztül – 20 év evolúciós mértékkel ugyanis nem nevezhető hosszú időnek. A kutatók szerint a génekben megjelenő változás arra utal, hogy a faj immunrendszere úgy alkalmazkodott, hogy képes legyen felismerni a tumorsejteket.

Az ígéretes elmélet alátámasztására azonban további vizsgálatokra lesz szükség. Az is kérdéses még, hogy az új képesség alkalmassá teszi-e az állatot a másik, hasonlóan viselkedő rák elleni védekezésre is?

A jelenség mindenesetre kifejezetten érdekes. A fertőző daganatok igen ritkák, más, hasonló betegséget eddig csak a kutyáknál és bizonyos kagylóknál jegyeztek fel. A szakértők bíznak benne, hogy a lenyűgöző fejlődés tanulmányozásával a rák megértéséhez is közelebb kerülhet a tudomány.

(Via: Popular Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik