Az első évszázadban a szent keresztény megszólítás volt, mindenkinek kijárt e titulus, aki megkeresztelkedett és Istennel volt kapcsolatban. A szentek jegyzékébe kerülni, vagyis kanonizált szentté lenni viszont nagyon komoly és hosszú procedúra. Alapvető feltétel, hogy az illető egész élete alkalmas legyen, hogy példaként állhasson mások előtt. “Szent” és feddhetetlen személy, akiben az evangéliumi erények hősies fokon jelentek meg az életében.
Boldog és szent
A másik nagyon fontos feltétel az úgynevezett imameghallgatás, természetfeletti jelek, csodákra, amelyek igazolják az életszentségét. A gyakorlatban ez azt jelenti, ha például valaki beteg, és egy szent életűnek tartott személy közbenjárását kérve meggyógyul. Nyilván a legtöbb ilyen esetnek megvan a maga természettudományos magyarázata, de ettől függetlenül az ember életében ezek mégiscsak csodák.
Ezeket az eseteket összegyűjtik és Rómába küldik, és ha ott a bizonyítékokat meggyőzőnek tartják, az illetőt boldognak nyilvánítják, ami egyben a szentté avatás “előszobája”. Az egyház helyi – egy közösségben, vagy területen – engedélyezi tiszteletét. A korábban boldognak nyilvánított embert akkor emelik szentté, ha kultusza átlép az országhatárokon. A szentek liturgikus tisztelete már az egész egyház számára kötelező.
A keresztény vértanúk, az evangéliumi értékekért Jézusért vagy az emberiségért mártírhalált halt személyek esetében nincs szükség csodákra, így azok bizonyítására sem. Ők e lépés kihagyásával szentté avathatók.
A lánc lehullt, az írás eltűnt
Első királyunk fia, Imre herceg szentté avatását nagyszerű csoda előzte meg. A német Konrád a pápához fordult bűnbocsánatért, aki azonban a feloldozáshoz nem tartotta elegendőnek saját hatalmát. Talán okkal, hisz a legenda szerint Konrád rendkívüli bűnei miatt “szinte bűzlött, mint a negyednapos halott”. Az egyházfő, VII. Gergely páncélt adott a bűnösre, amit öt vas lánccal körülkötött, gyónását pedig pápai pecséttel levélbe zárva a kezébe nyomta.
Konrád ezek után bejárta a világot, minden helyet fel kellett keresnie, ahol szentek testei nyugodtak: ha Isten megkönyörül rajta, láncai lehullnak, vétkei eltűnnek a lapról. Szerencsétlen bűnös a Szentföldet is megjárta, mire hosszas bolyongás után épp az István szentté avatása utáni hetekben elment Székesfehérvárra. Buzgón imádkozott a magyarok szent királyának sírja mellett, mígnem elaludt.
Álmában megjelent előtte Szent István, és azt mondta, ő maga kevés a feladathoz, forduljon Konrád fiához, Imréhez, aki kedvesebb Isten előtt. A bűnös felriadt álmából, felkereste az ugyancsak a fehérvári bazilikában nyugvó herceg sírját és leborulva imádkozott. Egyszer csak a láncok szétszakadtak, a páncél több darabra törve hullott le a testéről. A zajra kisiető Fábián kancellár pedig a pápa levelét feltörve semmiféle írást nem talált. László király az esetről értesülve zsinatot hívott össze és háromnapos böjtöt tartott, majd 1083. november 5-én megtörtént Imre herceg szentté avatása.
