Tudomány

Folyók segíthetnek az árvíz ellen

Számtalan előnnyel járna, ha a folyókat nem vasmarokkal akarnánk megzabolázni. Csökkenhet az árvizek szintje és a vízdíj miatt is kevésbé főne az ember feje.

A folyószabályozás a XIX. században még modern, előre mutató kezdeményezés volt. A vizeket „megzabolázták”: gátak közé szorították, a kanyarulatokat átvágták. Főleg a Tisza mentén hatalmas területek váltak így lakhatóvá és megművelhetővé, a vizenyős területekkel gyakori járványokat okozó betegségek tűntek el mindörökre.

A természetnek, ami a természeté

Mára azonban egyre égetőbben jelentkeznek a vizek megzabolázásának árnyoldalai, mint mindig, ha az ember megbontja a természet egyensúlyát. Idén nyáron is testközelből tapasztalhattuk meg például a Duna erejét. A csapadék mennyiségét és eloszlását nem tudjuk befolyásolni, mint ahogy a gátakat sem emelhetjük az égig. Persze az évről évre jelentkező életveszélybe és milliárdos károkba sem nyugodhatunk bele.

A legegyszerűbb megoldás az lehet, ha legalább részben visszaadjuk a folyónak azt, ami az övé. E megoldás a legkevésbé fájdalmas és komplex módon nyújt megoldást számtalan problémára.

Az egyik, hogy a folyók és ártereik rehabilitációjával csökkenthető az áradás szintje. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ahol nem fenyeget emberi települést, értékes gazdasági területeket, ki kell engedni a folyót a gátak közül. Az alacsonyan fekvő részeken hagyni kell szétterülni az árhullámot. Könnyen belátható, hogy a minél nagyobb helyen terülhet szét a vízfolyás, annál alacsonyabb lesz a vízszint a folyó jelentős szakaszán – magyarázza a Hír24-nek Gruber Tamás, a WWF Magyarország vizesélőhely-védelmi programvezetője. Mindezt még csak nem is kell a természet szeszélyére bízni, az árterek elöntése, később pedig a víz visszaeresztése zsilipekkel kontrollálható.

Víz az embernek és a természetnek

Ugyanakkor az árterek megnyitásának elsősorban nem az árvízcsúcsok csökkentése a legnagyobb előnye. A másik fontos hozadék a környék vízháztartásának javulása. A Duna mentén mára a vizes élőhelyek 80 százaléka eltűnt. És ez nem néhány megszállott természetvédő “magánügye”, hanem komoly probléma. Ezek a területek ugyanis a víz öntisztulásának, az ökológiai és kémiai állapotjavulásának legolcsóbb és nagyon hatékony formáját biztosítják, továbbá táplálják a talajvízkészleteket. A megnyitott ártereken keresztül ráadásul nagyságrendekkel több víz képes szétterülni ahhoz képest, mintha az árhullám a védművek hagyta keskeny sávban “rohanna át” az országon.

Ennek előnyeit ismét nem kell nagyon ecsetelni. A kiegyensúlyozott talajvízszint az ivóvíz biztonságát, fenntarthatóságát és alacsony árát garantálja, jótékony hatással van ugyanakkor a gyakori aszállyal sújtott mezőgazdaságra is. A WWF felmérése alapján a Duna vonalán 800 ezer hektár ártér helyreállítására van lehetőség. Ennek körülbelül tíz százaléka Magyarország területén fekszik, a legnagyobb területek a Duna alsó szakaszán, Romániában vannak.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Nyolcezer hektár, amelyen nem folyik intenzív mezőgazdasági művelés, ahol nincsenek lakó-, vagy gazdasági épületek és amelyek alacsony fekvésük miatt természetes víztározók lehetnek. Ismét, merthogy a gátakkal egykor ezeket is a Dunától vettük el. A civilszervezet számításai szerint, ha 100 hektár ártér helyreállításának árát átlagosan 500 ezer euróra becsüljük, és európai összefogással csak 100 ezer hektár árteret rehabilitálnánk, akkor ennek összköltsége 500 millió eurót érne el. Ez az összeg pedig alacsonyabb, mint az árvizek elleni védekezés és az árvízvédelmi töltések megerősítésének költsége.

Ön egyetért a természet “megzabolázásával”, vagy inkább kompromisszumot kötne a folyókkal?

Kíváncsiak vagyunk a véleményére, írja meg nekünk a cikk alatt kommentben!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik