Az első világháborúban élt még a becsület, a lovagiasság szelleme a győztesben és a legyőzöttben is, az adott szónak pedig súlya volt. Legalábbis ezt példázza a történet, amit Richard van Emden kutatásaiból idéz a Múlt-kor.hu.
Az akkor 29 éves Robert Campbell 1914 júliusában foglalta el a pozícióját Franciaország északnyugati részén a Mons-Condé csatornánál. Egy hét múlva egy német rajtaütés során súlyosan megsérült és fogságba esett. A tisztet a kölni hadikórházban ápolták, majd a magdeburgi hadifogolytáborba szállították.
Két évvel később itt értesült arról, hogy édesanyja rákos, a halálán van. Campbell magának II. Vilmosnak írt levelet: az uralkodó tegye lehetővé, hogy még egyszer, utoljára láthassa anyját. Teljesen esélytelen próbálkozás volt, a brit talán még azon is megrökönyödött, hogy egyáltalán választ kapott a német császártól. Hát még az üzenet tartalmán.
Vilmos kéthetes eltávozást engedélyezett, illetve egy-egy napot a hajóval és vonattal való utazásra. Ám a katona lelkére kötötte: adja becsületszavát mint a brit hadsereg tisztje, hogy visszatér a táborba. Campbell november 7-én érkezett meg anyja halálos ágyához Gravesendbe, ahol egy hetet töltött, majd – ígéretének megfelelően – visszatért Németországba.
Édesanyja három hónappal később, 1917 februárjában távozott az élők sorából. Campbell a háború után hazatérhetett, 1925-ben szerelt le, majd a második világháború kitörésekor a Wight-szigeten teljesített szolgálatot. 1966-ban, 81 éves korában hunyt el.
