A spanyolországi Altamira – a franciaországi Lascaux-hoz hasonlóan – igen sérülékeny. A mikroorganizmusok jelentette veszély miatt 2002-ben bezárták a nagyközönség előtt, a kutatók pedig továbbra sem engednék a nyilvános hozzáférést. A végleges döntés azonban a spanyol idegenforgalmi minisztériumot, a barlang tulajdonosát illeti meg.
A statikailag instabil karsztvidéken található barlangot 1930 és 1960 között megerősítették, amivel egyúttal meg is változtatták a környezetét – gondolunk itt a hőmérsékletre, nedvességre és szellőzésre. A negatív hatásokat csak fokozta a korlátlan számú látogató (1973-ban 175 ezer), ami végül veszélybe sodorta a 14 500 éves festményeket.
1977-ben ennek a helyzetnek a következtében vált a kulturális tárca az altamirai barlang tulajdonosává, és 14 évvel a lascaux-i barlang után ezt is bezárták a nagyközönség előtt. A barlang megóvása érdekében ekkor hozták létre az Altamirai Nemzeti Múzeumot és kutatóközpontját, ahol azt kutatták, hogy a festmények megtartásához milyen ökoszisztémára van szükség.
A barlangot végül 1982-ben újra megnyithatták – évente 8000 látogatót fogadott. A festményeken azonban baktériumok, zöld és fehér foltok jelentek meg, így húsz évvel később ismét a barlang bezárására kényszerültek. A kíváncsiak most kénytelenek beérni a közelben létrehozott “facsimile” barlanggal – ez az eredeti pontos mása.
A barlang helyzete javult, azonban a tudósok szerint igen sérülékeny – éppen ezért, ha meg is nyitják, jelentős korlátozásokra lehet számítani. Jean Clottes, az UNESCO és a párizsi székhelyű Világörökség Bizottság szakértője szerint a Lascaux-hoz hasonló módszert lehetne alkalmazni – azaz heti öt napon át napi öt látogató.
