Tudomány

Arcmemóriában a harmincasok a legjobbak

Egy új online kísérletből kiderült, a 30 és 34 év közöttiek emlékeznek a legpontosabban az arcokra.

Laura Germine a Harvard Egyetem Cambridge Face memóriatesztjébe több mint negyvennégyezer önkéntest vont be online. Részt vehetett mindenki a tízévesektől egészen a hetvenévesekig terjedő korosztályig.

A memóriakutató arra volt kiváncsi, az agyunk mennyire hatékonyan dolgozza fel az információkat különböző helyzetekben, s mikor éri el működésének csúcspontját. A kísérleti alanyoknak tíz fehér női és férfiarcra kellett visszaemlékezniük, akár eltorzított, elforgatott állapotban is.

Az eredmények ellentmondanak a hagyományos meggyőződésnek, mely szerint a szellemi képességeink már korai felnőttkorban hanyatlani kezdenek. Sőt! A 30 és 34 év közötti korosztályból mindkét nem tagjai jobban teljesítettek.

Laura Gemine szerint mindez azt jelenti, hogy agyunk harmincas éveink elején működik a legaktívabban, akkor érik meg, válik “felnőtté”.

A Harvard Egyetem kutatója további “agyvizsgáló” teszteket tett elérhetővé online, a Test My Brain oldalon. Aki jobban tud angolul itt tréningezheti elméjének működését.

AJÁNLOTT LINKEK:

Cikk az arcmemória kutatásáról (Physorg)

Agyműködést tesztelő internetes oldal (Test My Brain)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik