A New York-i Gilberto Sanchezt ráadásul nem először ítélik el illegális megosztásért.
Amerikai kutatók milliónyi fénylő baktériumot szinkronizálva hoztak létre egy "élő" neonreklámot.
Sötét ködből születő csillagot kapott lencsevégre egy amerikai asztrofotós.
A férgek sokkal gyorsabban és ügyesebben tisztítják meg az elfertőződött szövetet, mint bármilyen sebészeti eljárás.
Öt 16-18. századi hajóroncsra bukkantak egy rakpart helyrehozatalakor Stockholm központjában.
Természetesen arra, hogy jelezze, ha az ember épp kifújja a levegőt. Hogy az mire jó?
Úgy tűnik, a Google és az Apple közötti verseny a táblagépek piacán folytatódik - fél éven belül támad a Google.
Ingyenes Apple-termékekkel szédítettek több millió rajongót.
2011. 12. 20. 08:22
Egy fekete lyuk és egy kettős csillagrendszer bebizonyítja, hogy csillagászati értelemben is létezik „EKG”.
Stonehenge eredeti körének megépítésénél felhasznált kövek pontos származási helyét határozták meg brit geológusok.
A Hamburgi Egyetem tudósai kifejlesztettek egy olyan géntesztet, amellyel kiderülnek a marcipánkészítés körüli csalafintaságok.
Kalifornia, 1968. december 20. – Két fiatal szerelmes autós légyottját egy ismeretlen fegyveres férfi szakítja meg.
2011. 12. 20. 06:54
Miért csak az év sportolóit választják meg decemberben? (Vagy például az év madarát.) Miért ne lehetne olyan is, hogy „az Év Szava”?
2011. 12. 19. 16:30
December 23-án, pénteken este maximális fényességében tündököl a Garradd-üstökös.
2011. 12. 19. 14:15
A Windows 8 fejlesztői megújítanák, személyesebbé és biztonságosabbá tennék a bejelentkezést.
Áttörés a rákkutatásban: az új módszer jelentősen átalakítaná a jövőben a daganatos betegségek tanulmányozását és kezelését.
A legújabb pletykák szerint az Apple táblagépének tavaszi megújulása mellett, 2012 végén egy kisebb méretű változatra is számíthatunk.
Egy genomikai cég pár nyálcseppből tudja vonni a következtetést, ki mennyire rendelkezik prehisztorikus gyökerekkel.
2011. 12. 19. 11:59
Svédország hivatalos Twitter-csatornáját nem hackerek törték fel, hanem önként nyitották meg az állampolgárok előtt.
2011. 12. 19. 11:10
Elkészült az eddigi legrészletesebb kép egy olyan csillagrendszerről, melyben az egyik csillag elszívja társának anyagát.
2011. 12. 19. 11:04
Egy aminosav a hibás. Nemcsak a diabétesz, hanem a magas vérnyomás és a rák kezelésében is segíthet a pécsi kutatók felfedezése.
A Tel Aviv-i Egyetem tudósai mikroszkopikus távirányítású kamerájukkal daganatokat és elváltozásokat keresnének az emberi szervezetben.
A koszos ruhákat a jövőben elég lesz kitenni a napra.
- 23:10 Álvarez minden ziccert kihagyott, Fermín López duplájával nyert rangadót a Barca
- 21:38 M0-ás üldözés: centiken múlt a frontális ütközés, az elkövető azt mondja, megijedt a lövésektől
- 21:36 Négy településen rendeztek időközi választást, két új polgármestert választottak
- 21:25 Legyőzte a Vasast, 22 tétmérkőzés óta veretlen a Fradi
- 21:07 Vajon nyaktiló alá küldik Carricket vagy a hihetetlen hajrák még megmentik a ManUnited edzőjét?
- 20:58 Lövöldözés történt Split közelében
- 20:49 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 8.
- 20:38 Antonelli megpördült, Neymar végül Norrist intette le győztesként Interlagosban
- 20:19 Nem jó hír a válogatottnak: a liverpooli edző szerint Szoboszlai nincs százszázalékos állapotban
- 20:19 Azbesztet találtak egy gyömrői általános iskola mellett, a szülők további méréseket követelnek
- 20:00 Nemes Jeles László a 24.hu-nak: Rendbe tenni egy ennyire korrupt országot csak évek alatt sikerülhet
- 19:58 Nyomozást indított az ügyészség a 12 milliárdos tanácsadói szerződés ügyében, amelyet pályáztatás nélkül kötött a honvédelmi minisztérium
- 19:35 Bizalomhiánnyal indokolja lemondását a tankerületi vezető, aki egy nappal a kinevezése után távozott
- 19:24 Felhőkarcolót támadtak a jemeni húszik Szaúd-Arábiában
- 18:34 Sorozatban negyedszer nyert a Loki, csak ikszelt Nyíregyházán az ETO
- 11:37 Gáspár Virág azt mondja, a származása miatt nem engedték be egy budapesti szórakozóhelyre
- 10:51 Orbán Viktor: Ideje lenne felébredni!
- 20:58 Lövöldözés történt Split közelében
- 18:28 A jó otthoni kávé ára: három gépen teszteltük le, jobb lesz-e a fekete, ha drágább gépet veszünk
- 19:58 Nyomozást indított az ügyészség a 12 milliárdos tanácsadói szerződés ügyében, amelyet pályáztatás nélkül kötött a honvédelmi minisztérium
- 08:50 Fotókon a krakkói lövöldözés utáni órák: helyszínelés, sajtótájékoztató, megemlékezés
- 12:38 Havasi Bertalan: Ez ordas hazugság!
- 11:29 K-Monitor: Ókovács Szilveszter több mint 73 milliót kapott az alapfizetésén felül az Operaháztól
- 09:14 New Yorkban kapott modellszerződést Görög Zita 19 éves fia
- 16:51 „Elmondják Pista bácsinak, hogy a haldokló Marika nénitől 60 év után búcsúzzon el. Mindenki Marikára figyel, Pistáról meg elfeledkeznek”
Címlapról ajánljuk
Lövöldözés történt Split közelében
A lövöldözésben senki sem sérült meg, a rendőrség azonban hajtóvadászatot indított az elkövető férfi után, aki elmenekült a tett helyszínéről.
