Az OTP és társult partnerei megalkották saját mobiltárcájukat, ami túlmutat egy virtuális kártyatárolón.
Egy amerikai informatikai vállalat jelentése szerint az oroszok számítógépes rendszerek feltörésével kémkedtek.
2014. 10. 29. 06:28
Az Asus ezúttal egy széles rétegek számára elérhető új táblagéppel rukkolt elő.
2014. 10. 29. 06:00
A dél-koreai gyártó hamarosan mind a két felsőkategóriás készüléket frissíteni fogja.
2014. 10. 29. 06:00
Tüdőrák elleni új szert teszteltek sikerrel egereken
Egy számítógép azoknak, akik mind külcsín, mind belbecs tekintetében valami igazán extrémre vágynak.
2014. 10. 28. 13:00
A történet attól érdekes, hogy a vitát növények folytatják le egymás között.
A Microsoft hamarosan ismét megvágja egy kicsit nextgen konzoljának az árát.
2014. 10. 28. 11:00
Kis túlzással élve ez a smartphone lényegében már papírvékony, és még napjaink szuperkarcsú mobiljai is vastagnak tűnhetnek mellette.
2014. 10. 28. 10:00
Ennek a vadonatúj miniatűr hordozható adattároló megoldásnak az adatátviteli sebessége minden igényt maximálisan kielégít.
2014. 10. 28. 09:30
A Samsung Galaxy S5 strapabíró változata hamarosan már az európai boltokban is kapható lesz.
2014. 10. 28. 06:00
A startup-ok és kisvállalkozások lelkesednek a mobil technológiáért, de nincsenek a megfelelő források birtokában a biztonságossá tételükhöz.
2014. 10. 28. 06:00
Irodai őrjöngés, számítógépes játék miatt szétvert billentyűzet és gyárpusztítás: géprombolás egykor és ma.
2014. 10. 27. 18:33
A csatornázási művek munkatársai egy nyesteknek felállított csapdában találtak az állatra.
Tüntetés ide, tiltakozás oda, beterjesztették a netadót is tartalmazó indítványt.
2014. 10. 27. 17:03
Magyarország történetének egyik legnagyobb szabású rendezvénysorozata volt II. Rákóczi Ferenc és "bujdosótársai" földi maradványainak hazatérése.
2014. 10. 27. 16:00
A Chrome OS-t futtató hordozható számítógépek világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek.
2014. 10. 27. 13:00
Az égen kereszt jelent meg és a mondat: In hoc signo vinces. A császár megtért, a kereszténység megtűrt és üldözött státuszból a hatalom csúcsára került.
2014. 10. 27. 13:00
A japán gyártó jövőre egy minden korábbinál nagyobb Xperia táblagéppel fog előrukkolni.
2014. 10. 27. 11:00
A legújabb Samsung phablet eladásai mutatói a várakozásoknak megfelelően alakulnak.
2014. 10. 27. 10:00
A Ricoh új DSLR készüléke rengeteg különböző divatos színváltozatban kapható.
2014. 10. 27. 09:30
Az almás logós gyártó első smartwatch terméke iránt a jelek szerint igen komoly érdeklődés mutatkozik.
2014. 10. 27. 06:00
Magyarországnak vállalati és magánszféra szintjén egyaránt bőven van hova fejlődnie az információbiztonság terén.
2014. 10. 27. 06:00
- 21:37 Nagy Márton elárulta, melyik nagybankok maradhatnak Magyarországon, legalábbis 5-ből 4-et
- 21:12 A nap legfontosabb hírei – 2026. 02. 23.
- 21:04 „Húsz–harmincezer ember, aki bármikor kész felrobbantani magát a bosszúért” – Jászberényi Sándor riportja Észak-Szíriából
- 21:02 Nick Reiner ártatlannak vallotta magát szülei meggyilkolásában
- 20:45 Szoboszlai Dominik a kislányáról: Semmiféleképpen ne focizzon, de szeretném, hogy teniszezzen
- 20:45 Boldog István hamis AI fotót tett közzé a Tisza aláírás-gyűjtéséről, de rajta felejtette a vízjelet
- 20:37 30-40 eldobott műlábat találtak vadászok egy bokor alatt
- 20:21 Lily Collins fogja Audrey Hepburnt játszani egy új filmben
- 20:21 Nem hosszabbít a Bundesliga-csapattal a magyar kézikapus, műtét miatt játszani sem tud egy darabig
- 20:14 Közel 900 milliót vesz ki Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata egy csekély olvasottságú bulvárlapból
- 19:37 Trump kiszámíthatatlan kavarásai miatt Brüsszelben befagyasztották az amerikai kereskedelmi megállapodást
- 19:27 Epstein-iratok: letartóztatták Nagy-Britannia volt washingtoni nagykövetét
- 19:01 Rob Reinerék meggyilkolása: a fiuk ártatlannak vallotta magát a bíróság előtt
- 19:01 Vajda: „A Tiszára szavazok, de én is győzhetek” – Hiller: „Én vagyok a kormányváltás garanciája”
- 19:00 Fejszével a kezében belopózott a nőhöz, hogy randira hívja
- 13:54 Megtalálták Egressy Mátyás holttestét
- 10:44 Meghalt Perger István, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének helyettes vezetője, világutazó
- 13:40 Európán kívülre utazott, rehabilitáció helyett a brazilok meccseit nézte – Fodor Csenge ügyében kiborította a bilit a Magyar Kézilabda Szövetség
- 16:45 Szakértők: Így lehetett azonosítani Egressy Mátyás holttestét
- 12:13 Videón, ahogy egy pincében rátaláltak 56 bekötözött szemű, félmeztelen diákra a rendőrök
- 15:30 „Az a gyerek van a legnagyobb veszélyben, aki szép” – már több csecsemőt is kiszabadított a kórházakból a Babamentő Akciócsoport
- 07:48 Toroczkai Magyar Péternek: Ez még semmi, sokkal durvább lesz, amit ezután fogok mutatni
- 09:14 Bukásoktól a sikerekig – képekben a vasárnap véget ért téli olimpia
- 12:26 Videó: óriáscápa tűnt fel Horvátország partjainál
- 11:12 Változik a benzin és a gázolaj ára
Címlapról ajánljuk
„Húsz–harmincezer ember, aki bármikor kész felrobbantani magát a bosszúért” – Jászberényi Sándor riportja Észak-Szíriából
Al-Hol szétesett, és tízezrek tűntek el Észak- és Kelet-Szíriában. Európa hallgat – miközben a következő hullám már úton van.
