Mobil

Európába jön a strapabíró Galaxy S5 Active

László Ferenc
László Ferenc

tech újságíró. 2014. 10. 28. 06:00

A Samsung Galaxy S5 strapabíró változata hamarosan már az európai boltokban is kapható lesz.

A Samsung tavaly márciusban jelentette be a Galaxy S4 csúcsmobilt, melynek nem sokkal később Galaxy S4 Active néven mutatkozott be a vízálló testvérmodellje. Idén ugyebár februárban hullott le a lepel a vadonatúj Galaxy S5-ről, mely remek IP67-es minősítéssel rendelkezik (ez a por- és vízállósággal kapcsolatos szabvány), így aztán sokáig úgy lehetett tudni, hogy nem készül belőle külön Active kivitel. De készült, és május végén hivatalosan is bemutatkozott.

A Galaxy S5 Active első körben az amerikai AT&T szolgáltatónál volt megvásárolható, néhány hete pedig már Kanadában is elérhető. Pletykák szerint hamarosan Európában is megkezdődik a hivatalos forgalmazás: a legfrissebb híradások arról szólnak, hogy az SM-G870F típusjelzésű változat a mi kontinensünkün egész pontosan november 16-ától lesz kapható, és jó hír, hogy a korábban emlegetett 629 helyett 579 eurós áron. A készülék állítólag a következő országban lesz hivatalosan kapható: Ausztria, Bulgária, Egyesült Királyság, Franciaország, Lengyelország, Németország, Olaszország, Svájc és Szlovénia. Ezenkívül az észak-európai országokba is megérkezik majd a telefon, melynek magyarországi forgalmazásával kapcsolatban egyelőre semmit sem lehet tudni.

mp-s5ac (mobilport, samsung, galaxy, android, strapabíró) 

A Titanium Gray és Camo Green színváltozatokban támadó Galaxy S5 Active értelemszerűen az alapmodelléhez hasonló IP67-es vízállósággal bír, ezen felül viszont egy komolyabb, MIL-STD-810G katonai minősítéssel is büszkélkedhet. Az ily módon ütésállóvá tett újdonság némileg nagyobb és nehezebb az S5-nél, de szerencsére lényegében teljesen ugyanazt tudja mint a boltokban április közepén landolt alapmodell. A 145,2×73,4×8,9 milliméter méretű, illetve 170 gramm tömegű Samsung Galaxy S5 Active előlapján egy 5,1 colos képátlóval rendelkező Super AMOLED érintőkijelző uralja, mely 1920×1080 pixeles Full HD felbontással bír, a pixelsűrűsége pedig 432 ppi. A display feletti kamera 2 megapixeles felbontású és Full HD videókat képes rögzíteni, a hátoldali LED-segédfényes főkamera pedig 16 millió képpontot és egy remek Ultra HD videófelvevőt vonultat fel.

A fürge működésre a Qualcomm Snapdragon 801-es chipset jelent garanciát, melyben négy darab 2,5 GHz-es frekvenciájú Krait 400 processzormag, illetve egy nagyteljesítményű Adreno 330-as grafikusgyorsító kapott helyet. A RAM 2 GB kapacitású, a kiviteltől függően 16/32 GB-os belső memória pedig microSD memóriakártyák (maximum 128 GB) révén egyszerűen bővíthető. Említést érdemel továbbá a villámgyors LTE adatátvitel, az a/b/g/n/ac szabványú MIMO Wi-Fi, a Bluetooth 4.0, az NFC, a GPS-vevő, illetve a 2800 mAh kapacitású akkumulátor.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Debrecen, 2016. november 23.
Dézsi Ágnes háziorvos influenza elleni védőoltást ad be egy páciensnek Debrecenben 2016. november 23-án. Az idei szezonban a 60 éven felüliek és a rizikócsoportba tartozók védőoltásához 1,3 millió adag térítésmentes influenza elleni oltóanyag áll rendelkezésre.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.