Tech
Tényleg hat lépésre van az egész világ?
Az ATM-nél gyerekjáték kifigyelni a kódot, ha az embernek van egy hőkamerája.
VI. Pál pápa mellett Neil Armstrongot is fuvarozta - az égi áldás tehát szó szerint értendő.
A legújabb epizód témája, hogy a Samsung színlelte-e a meglepettséget.
27 ezernél is több dél-koreai nevében perelték be az Apple-t az iPhone okostelefonok felhasználóinak holtartózkodására vonatkozó adatok gyűjtése miatt.
Az Akademik Lomonoszov még kész sincs, a bíróság mégis lecsapott rá.
A külső szemlélő számára minden bizonnyal az.
Úgy tűnik, a bűnözőknek a jövőben jobban oda kell figyelniük, hogy kit rabolnak ki.
Az ausztráliai Queenslandi Egyetem kutatói összefüggést vélnek felfedezni a képernyő előtt töltött idő és az élethossz között.
Peter Thiel 1,25 millió dollárt adományozott nemzetközi vizeken létrehozandó országok létrehozására.
Az Apple alapítójának életét és sikerét 448 oldal meséli el.
A washingtoni Rogue24 nevű étteremben alá kell írni egy szerződést, hogy egyáltalán kiszolgáljanak.
Első ránézésre úgy tűnik, hogy piszkos trükköt használt a Samsung ellen - persze az is lehet, hogy egy ártatlan hibáról van szó.
Két év leforgása alatt Iain Wood 57 ezer dollárral rövidítette meg szomszédait.
A cég nem állt meg a por- és cseppálló kütyüknél.
A vád emberölésre felbújtás, míg a gyilkos eszköz egy számítógép.
A Snooze nevű alkalmazással minden egyes alkalommal, mikor rányomunk a szundira, egyúttal adakozunk is.
Teszik ezt azért, hogy valakivel a személyes beszélgetést elkerüljék.
Az angliai Colchester városában tartóztattak le egy 20 éves férfit, aki csak egy vízipisztolyos csatát szeretett volna szervezni.
A valószínűleg Kínából származó célzott adathalászat nem szűnt meg attól, hogy néhányan lebuktak.
Érzékelőkkel ellátott gumikötés könnyítené meg a betegek életét.
Az új technológiának köszönhetően "azt hiszi" a víz, hogy semmi nem hasít a felszínén.
Az Apple felirat helyett immáron a "Smart Store" szerepel.
- 22:19 Csipes Tamara kiakadt a kormány megkeresésére: „Amíg ezek a dolgok nincsenek rendbe téve, mit kampányoljak?
- 22:19 A bíró sérülése volt a legizgalmasabb történés a 100 perces Újpest-Győr meccsen
- 21:49 75 másodperces gólcunamival intézte el ellenfelét a Fehérvár
- 21:38 Avril Lavigne 40 éves lett, de ennél is hihetetlenebb, hogy még mindig hiteles lázadó punkhercegnőként
- 21:36 Az Orion legendás, védett logója tűnt fel egy amerikai gördeszkás bolt kínálatában
- 21:25 A nap legfontosabb hírei – 2024. szeptember 27.
- 21:21 Majka: Engem nem érdekel, hogy hívják a miniszterelnököt vagy milyen pártot képvisel, ha valami nem tetszik, akkor én azt szóvá teszem
- 20:59 Magyar Péter: Elítélt bűnözők, országgyűlési képviselők és volt MSZMP-sek sem csatlakozhatnak
- 20:53 Sulyok Tamás megmutatta, mi van a táskájában
- 20:19 Kegyetlenül nagy verést kapott a kosárcsapat, amelyet a szövetség tartott az NB I-ben
- 20:02 Izrael hatalmas csapást mért Libanon fővárosára
- 19:58 HVG: Orbán Balázs dédapja hősi halált halt, de korábban többszörösen elítélték bűncselekmények miatt
- 19:28 Titokban összeházasodott Molnár Tamás és Cinthya Dictator
- 19:22 „A szaúdi bajnokság erősebb, mint a holland” – Neymarék edzője nekiment a holland kapitánynak
- 19:16 Zavarja a lakókat a Hatvan melletti zenélő út, aláírásgyűjtésbe kezdtek
- 16:39 Fotókon Maggie Smith élete, aki egy egész generáció számára marad örökre McGalagony professzor
- 19:28 Titokban összeházasodott Molnár Tamás és Cinthya Dictator
- 16:13 Több 11-12 éves kislányt is megerőszakolt egy 54 éves debreceni férfi
- 15:35 Meghalt Maggie Smith
- 12:51 Gulyás Gyurcsány és Magyar kiosztásával reagált Orbán Balázs nyilatkozatára
- 14:35 Török Gábor szerint a kegyelmi ügyhöz hasonlóan a Fidesz politikájának magját kezdi ki Orbán Balázs nyilatkozata
- 19:58 HVG: Orbán Balázs dédapja hősi halált halt, de korábban többszörösen elítélték bűncselekmények miatt
- 17:47 „Orvosi eset vagy!” – Béres Anett és Zsigmond Angi úgy összekaptak az Ázsia Expressz kibeszélő műsorában, hogy utóbbi felállt a helyéről
- 08:35 Orbán Viktor azonnal helyettes államtitkárt cserélt
- 15:44 Meghalt a 18 éves bringás, aki nagyot bukott a vébén