Tech

A Sony is meghajlította a tévéit

A japán gyártó viszonylag későn ugrik fel az egyre sebesebben száguldó, ívelt televíziós vonatra.

Az elmúlt hónapokban hozzászokhattunk már ahhoz, hogy a nagy és neves gyártók szinte egymás után jelentették be vadonatúj hajlított paneles televíziós készülékeiket. Míg a Samsung LED-es LCD technológiára épülő ívelt tévéket dobott piacra, addig az LG OLED-alapú hajlított modelleket adott ki, a Sony pedig egészen mostanáig várakozó álláspontot volt.

A koreai riválisok nyomába eredő japán cég első ívelt televíziója a Bravia S90, mely kétféle méretben, 65 és 75 colos változatban készül. A mai trendeknek megfelelően mindkét készülék Ultra HD felbontással rendelkezik, vagyis a megfelelő képi tartalom esetében a Full HD-nél négyszer több részlettel kényezteti szemünket. A kiváló képminőségről többek közt a Triluminos, a 4K X-Reality Pro, illetve a Dynamic Range technológia gondoskodik, és a Sony közlése szerint a vadonatúj S9-es modellek ugyanazt a képminőséget produkálják, mint az elismert X9-es Ultra HD sík televízió.

A 4.2-es hangzással rendelkező Sony Bravia S90 várható árával kapcsolatban egyelőre nem nyilatkozott a gyártó – az új modellek elsőként a szeptember elején Berlinben megrendezendő IFA 2014 szakkiállításon lesznek megtekinthetők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik