16. alkalommal szervezte meg idén a Greenwichi Királyi Obszervatórium az Év Asztrofotósa (Astronomy Photographer of the Year) versenyt – olvasható a Magyar Asztrofotósok Egyesületének oldalán. Dr. Francsics László, a Magyar Asztrofotósok Egyesületének elnöke ötödször volt a nemzetközi zsűri tagja.
A pályázatra több mint 3700 felvételt nyújtottak be, az 58 országból érkező képek közül 140 jutott be a döntőbe.
Feltóti Péter és Tóth Bence a Galaxisok kategóriában lett első, képük a Centaurus A néven is ismert NGC 5128 galaxist ábrázolja. A fotó különlegessége, hogy rendkívüli részletességgel mutatja be a galaxis körüli árapályrendszert és a közepén található szupermasszív fekete lyukból eredő relativisztikus jetet. A páros egy namíbiai expedíción azonos felszereléssel, párhuzamosan fényképezett, majd a feldolgozás során egyesítették a felvételeket.
![Taroltak a magyarok a nemzetközi asztrofotós versenyen 1](https://s.24.hu/app/uploads/2024/09/feltoti-peter-es-toth-bence.jpg)
Balázs Gábor a Holdunk kategóriában győzött, fotóján égi kísérőnk 260 kilométer átmérőjű formációja, a Sinus Iridum, azaz a Szivárvány-öböl látható. A képen az oldalirányú napfény kiemeli a kráterek és hegyvonulatok részleteit, és jól megfigyelhetőek az öblöt szegélyező kráterek és a félkör alakban szétterjedő árnyékcsúcsok.
![Taroltak a magyarok a nemzetközi asztrofotós versenyen 2](https://s.24.hu/app/uploads/2024/09/balazs-gabor.jpg)
Ugyanezen kategóriában Fényes Lóránd a második helyen végzett, ő a 2023. november 9-i Vénusz-fedés idején készítette fotóját. Az infravörös szűrővel készült, monokróm ábrázolás különleges művészi hatást kelt, kompozícióban a Hold saroktól sarokig fut át, míg a Vénusz az aranymetszés szabálya szerint helyezkedik el.
![Taroltak a magyarok a nemzetközi asztrofotós versenyen 3](https://s.24.hu/app/uploads/2024/09/fenyes-lorand.jpg)
Papp András a Napunk kategóriában lett harmadik, az asztrofotós innovatív technikát alkalmazva, a Doppler–Fizeau-effektus segítségével mutatta be a Nap felszínének mozgásait. A felvétel kék és vörös árnyalatai jelzik a plazma közeledését és távolodását, valamint a Nap forgását, a saját készítésű spektrográf használatával nemcsak szép, hanem tudományos szempontból is értékes kép készült.
![Taroltak a magyarok a nemzetközi asztrofotós versenyen 4](https://s.24.hu/app/uploads/2024/09/papp-andras.jpg)
Tóth Bence szintén Namíbiából örökítette meg az Antares csillag környezetének gazdag por- és gázfelhőit, fotójával a harmadik helyen végzett a Csillagok és ködök kategóriában. A felvétel a déli égbolt egyik legszínesebb régióját ábrázolja, ahol a különböző ködök és csillagközi anyag finom részletei tárulnak fel. A nagy látómező eléréséhez teleobjektívet és mozaiktechnikát alkalmazott.
![Taroltak a magyarok a nemzetközi asztrofotós versenyen 5](https://s.24.hu/app/uploads/2024/09/toth-bence.jpg)
A döntőbe további magyar asztrofotók is bejutottak, köztük Majzik Lionel felvétele, amely a C/2023 P1 (Nisimura) nevű üstököst ábrázolja.
![Taroltak a magyarok a nemzetközi asztrofotós versenyen 6](https://s.24.hu/app/uploads/2024/09/majzik-lionel.jpg)
Az asztrofotósok munkájáról korábban Majzik Lionellel személyesen is beszélgettünk, a cikk itt érhető el.