Tech

Hat év börtönre ítélték Oroszországban a Meta szóvivőjét

Jakub Porzycki/NurPhoto via Getty Images
Jakub Porzycki/NurPhoto via Getty Images

Az orosz katonai bíróság távollétében hat év börtönbüntetésre ítélte a Meta szóvivőjét, Andy Stone-t, amiért indoklásuk szerint „nyilvánosan védelmében vette a terrorizmust” – írja a Reuters.

Az ítélet ellen Stone ügyvédje felmentést kért, és a tervek szerint fellebbezni fognak.

A történet akkor kezdődött, amikor az ukrajnai invázió 2022-es kezdetekor a Meta feloldotta az orosz hadsereg elleni erőszakos felhívások tilalmát platformjain. A szóvivő jelezte, hogy az engedmény átmeneti, és azt is, hogy a cég továbbra is tiltja az orosz civilek elleni erőszakra való felhívások közzétételét.

Az orosz kormány azonban nem volt túl elnéző a tiltás feloldása után. Néhány hónappal azután, hogy orosz tisztviselők körözési listára helyezték, és nyomozást indítottak a szóvivő ellen, februárban a moszkvai bíróság elfogatóparancsot adott ki Stone ellen több terrorizmussal kapcsolatos vád miatt.

Kapcsolódó
A Facebook Magyarországon is engedélyezi az oroszok elleni gyűlöletbeszédet
Az ukrajnai invázió miatt több országban megváltoztatja a gyűlöletbeszédre vonatkozó szabályait a Facebook és az Instagram anyavállalata, a Meta – derül ki a cég belső levelezéseiből, melyeket a Reuters közölt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik