Tech

Ismét 10 ezer embert rúg ki Mark Zuckerberg

Julien Mattia / NurPhoto via AFP
Julien Mattia / NurPhoto via AFP

Fél éven belül másodszor is tömeges elbocsátás kezdődik a Facebook, az Instagram és WhatsApp anyavállalatánál, a Metánál. Mark Zuckerberg vállalata újabb 10 ezer embert rúg ki, a novemberben bejelentett 11 ezer elbocsátott alkalmazotton felül – írja a Reuters.

A legnagyobb közösségi médiafelületeket tulajdonló óriásvállalat a kirúgások mellett létszámstopot is bejelentett, melynek keretében ötezer olyan nyitott pozíciót szüntetnek meg, amelyet még nem töltöttek be. Ennek következtében a techóriás természetesen a toborzó csapatának létszáma is csökkeni fog. A pontos információk áprilisban kerülnek majd nyilvánosságra, az elbocsátásokra pedig májusban kerülhet sor.

A lépés nem meglepő, a Meta vezérigazgatója ugyanis még egy, ez év elején a részvényesekkel tartott beszélgetésén elmondta, hogy 2023 végére jóval kisebb cég lesz a Meta, mint volt.

Mindez nem lesz nehéz, ugyanis még az alkalmazottak 13 százalékát érintő, történelmi kirúgási hullám után is több mint 86 ezer dolgozója volt a vállalatnak. 

A hírek szerint a Meta elsődleges célja a költségoptimalizálás, melynek keretében mintegy 5 milliárd dollárral akarják visszavágni a kiadásaikat, amely még így is 89 és 95 milliárd dollárt tehet ki. Az infláció következtében fellépő reklámpiaci szűkülés ellenére a Meta egyelőre nem hagy fel a metaverzum építésével, habár az évek óta csak viszi a pénzt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik