Tech

Itt a Google-nél is hatékonyabb keresőprogram

Jakub Porzycki / NurPhoto via AFP
Jakub Porzycki / NurPhoto via AFP

Az OpenAI által fejlesztett új chatbot, a ChatGPT pár éven belül komoly nehézségeket jelenthet a Google-nek, többek közt boríthatja a cég üzleti modelljét, sőt még az internetes kereső találati oldala is háttérbe szorulhat, de akár meg is szűnhet miatta – írja az IFLScience Paul Buchheit, a Gmail egyik megalkotójának kijelentései nyomán.

A ChatGPT-t az elmúlt héten tette nyilvánosan elérhetővé a fejlesztőcsapat. A mesterséges intelligencián alapuló szoftver meglepően eredményes, és sokoldalúan felhasználható: képes új stílusba átkonvertálni egy már meglévő, ember által írt szöveget – például bármilyen könyvet át tud úgy fogalmazni, mintha az a Canterbury mesékből származna —, de saját chatbotot is létre tud hozni, továbbá képes saját forráskód elkészítésére, és ha kell, az emberek által írt kódokban is ki tudja javítani a hibákat.

Mindemellett jobb eredményeket ad ki a program egy feltett kérdésre, mint az emberek milliárdjai által napi szinten használt kereső.

A chatbot az emberi visszajelzésekből folyamatosan tanul, az úgynevezett megerősítő tanulás segítségével. Ennek folyományaképp elegendő adat megadásával pontosan képes feldolgozni az emberi nyelvi információkat. És mivel pár napja már nyilvános a program, bizonyára rengeteg visszajelzés érkezett már az MI munkájára. Ez néhány hónapon, esetleg éven belül jelentősen felgyorsíthatja az MI tanulási folyamatát.

Szakértők szerint abban, hogy a ChatGPT ennyivel pontosabb mint a Google keresője, az is szerepet játszhat hogy a világ egyik legnagyobb techcégének keresési algoritmusában a különböző vállalatok által fizetett hirdetések is jelen vannak. Ezzel szemben a chatbot nem ad ki olyan találatokat, amik nem pontosan a kérdésre válaszolnak, így sokkal hatékonyabb is a keresés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik