Űrhajónkkal kényszerleszállást hajtunk végre az Atropos nevű bolygón, és a roncsból kimászva egy gyönyörű, de hátborzongató dzsungel fogad minket. Nézelődésre viszont nincs idő, hiszen bármi, ami mozog, megpróbál megölni minket, és mindezt általában több, mint kevesebb sikerrel teszi. A túlélésünk a játék elején főleg a szerencsén múlik, hiszen ekkor még nem ismerjük az életünkre törő lények, robotok és egyéb ellenfelek gyenge pontjait és támadási szokásait. A rendszeresen bekövetkező halálunk ugyanakkor nem értelmetlen, hiszen minden esetben valamivel több tapasztalattal térünk vissza (térben és időben egyaránt) a kényszerleszállás utáni pillanatra – a nehezen megszerzett felszerelési tárgyainkat viszont elveszítjük.
Az, hogy az első fél óra után van-e kedvünk folytatni a „harcolj, halj meg, kezdd újra” ciklusokat, elsősorban attól függ, hogy mennyire bírjuk ezt a stílust. Ezzel kapcsolatban persze érdemes megjegyezni, hogy amennyiben ez az első találkozásunk az ilyen típusú játékmenettel, akkor a PlayStation 5 egyedi Dualsense kontrollerének haptikus visszacsatolása, az adaptív triggerek, a 3D audió, és a lenyűgöző környezet nagyban segít az élmény befogadásában, hiszen végre igazi next-gen játékot kapunk. Ennek hála pedig könnyedén előfordulhat, hogy csak a sokadik „na még egy utolsó kör” után vesszük csak észre: hajnali öt van és odakinn jön fel a nap.
Időhurokba ragadva
A játék főhőse a mélyűri felderítő Selene, aki valahol valahol félúton áll egy katona és egy tudós között. A nem túl szerencsés landolást követően nekiállunk a dzsungel feltérképezésének, szép lassan fény derül az itt található romok eredetére, illetve egyre közelebb kerülünk egy titokzatos rádiójel forrásához, annak reményében, hogy az ott találtak segítenek kitörni abból az időhurokból, ami minden egyes elhalálozás után visszatesz minket a start mezőre. Időnként megtaláljuk korábbi önmagunkat, pontosabban a maradványainkat, a naplóbejegyzéseinkből pedig feltárul a bolygó bizarr történelme, és az is, mi motiválta a főhőst, hogy a parancsot megtagadva leszálljon az Atroposra. Az apró információmorzsák és a minden újrakezdéssel megváltozó térkép sokat segít abban, hogy mindig legyen valami újdonság és motiváció, ami rávesz az alapvetően repetitív játékmenet folytatására, és a lassú léptekben zajló előrehaladásra.
Minden ciklust egyetlen pisztollyal kezdünk, a kalandjaink során összesen tíz fegyvertípus vár ránk, viszont mindig csak egy lehet nálunk – cserébe mindegyik mordály rendelkezik egy véletlenszerűen generált másodlagos tüzelés móddal. Hogy melyik fegyver passzol legjobban a játékstílusunkhoz, természetesen próbálgatással deríthető ki, viszont sokszor csak a szerencsén múlik, hogy megtaláljuk-e az éppen aktuális kedvencünket. Persze még az ideális fegyver sem garantálja a túlélést: idővel egyre több és egyre vérszomjasabb ellenfél állja az utunkat.
Szerencsére a fegyverek mellett tárgyak is segítik a túlélésünket (vagy csökkentik halálunk gyakoriságát): különféle gránátok, vagy idegen eszközök. Utóbbiak rövid időre képesek befolyásolni a fegyverünk sebzését, de találhatunk úgynevezett artefact-okat is, amik az aktuális cikluson belül permanens pozitív tulajdonságokkal ruházzák fel a karakterünket: növelik az életerőt vagy a sebzést. Akadnak továbbá paraziták, amik egyszerre fejtenek ki pozitív és negatív hatást – sérülünk, ha túl magasról ugrunk le, cserébe viszont sűrűbben találunk jobb fegyvereket.
Az egyes tárgyakat rejtő ládák között akadnak „fertőzött” darabok, amiket kinyitva 30 százalék az esélye, hogy valamilyen negatív módosítót kapunk, mondjuk 10 százalékkal csökken a sebzésünk. Ennek megszüntetéséhez valamilyen extra feladatot kell végrehajtani: ilyen lehet 15 ellenfél kipucolása vagy három másik láda kinyitása. A fertőzés a láda kinyitása előtt akár el is távolítható, ehhez viszont úgynevezett ether szükséges, amit nem mér túl bőkezűen a játék. Időnként rálelhetünk a bolygó korábbi lakói által hátrahagyott műhelyekre is, ahol a halott ellenfelekből kipotyogó Obolite dolgozható át mindenféle extra tárgyakká. Az egyik szerkezettel akár ether is gyártható, ami azért is hasznos, mert ez a nyersanyag nem vész el a halálaink során.
A fenti rendszer érdekes velejárója, hogy kiveszi a játékból a bizonyosságot és az egyszerű választásokat. Bármikor előfordulhat ugyanis, hogy egy láda kinyitását követően értékes loot helyett a korábbinál rosszabb pozíció lesz a jutalmunk, mivel egy haszontalan tárgyért áldoztuk be a fertőtlenítéshez szükséges ethert – éppen ezért néha érdemes gondolkodni a cselekvés előtt.
A rövidebb út nem mindig könnyebb
Az első főellenfél legyőzése után az is kiderül, hogy a bolygót nem csak dzsungel borítja: hat eltérő terület vár ránk a játékban, és ezzel kapcsolatos jó hír, hogy nem kell minden ciklusban végigjárnunk ezeket, hiszen a dzsungelből teleportkapunkon át kikerülhetők a már unalomig ismert részek, és nagyjából ott folytatható a játék, ahol korábban meghaltunk. Ha viszont az adott terület utolsó ellenfele a végzetünk, akkor az újraéledést követően ismét keresztül kell verekednünk magunkat az adott helyszín összes akadályán.
Persze dönthetünk úgy is, hogy felszerelésgyűjtő körútba kezdünk, és nem használjuk ki a teleportok nyújtotta rövidítéseket: ilyenkor jobban fel lehet készülni a ránk váró harcokra. A játék azonban ekkor sem könnyíti meg a dolgunkat, hiszen az ellenfeleink mennyisége és nehézsége a nálunk lévő felszerelés függvényében dinamikusan változik, magyarán a Returnal úgy van megalkotva, hogy folyamatosan kihívások elé állítsa a játékost, lazsálásra nincs lehetőség.
De kinek jó ez?
A Returnal főleg azoknak lehet jó választás, akik szeretik a Dark Souls-játékok nyújtotta kihívást, és szívesen kipróbálnák, milyen a Doomot idéző bullet-hell egy külső nézetes shot-em-uppal kombinálva, továbbá jól viselik a folyamatos újrakezdésből származó frusztrációt. A játék ugyanakkor nem csak nekik szól, kiváló kezdő lépés lehet azok számára is, akik most ismerkednek ezzel a stílussal: a gördülékeny játékmenet és a történet rejtélye nagy segítség lehet abban, hogy a folyamatos elhalálozás ellenére is szórakoztató maradjon a program. A kihívás és a monotonitás tényleg nagyobb, mint egy átlag játékban, de az alkotóknak mégis sikerült megoldaniuk, hogy a kevésbé kitartó játékosok is rendre megpróbálkozzanak a sztori befejezésével.
A játék ettől persze még nem való mindenkinek: ha rosszul viseljük, hogy olykor 2-3 óra játékot követően sem jutunk előre, mivel a véletlenszerűen generált tárgyak semmit nem érnek az adott ellenfelekkel szemben, akkor nem érdemes kifizetni az amúgy borsos árat (25 ezer forint), okosabb kivárni egy esetleges akciót, mikor kedvezménnyel zsákolható be a program.
Végezetül, ahogy említettük, a játék PlayStation 5 exkluzív, szinte teljes mértékben kihasználja az újgenerációs konzol technikai előnyeit (töltés nélküli játékmenet, kiváló látvány, egyedi kontroller funkciók stb.), és ennek köszönhetően talán az első olyan programnak nevezhető, ami igazi next-gen játékélményt nyújt a konzol tavaly őszi megjelenése óta.
Szerző: Fecske Lóránt
