Tech mobilteszt

Xiaomi Redmi Note 9 Pro: az egyik legjobb mobil 100 ezer környékén

A Xiaomi idén belépett azon gyártók sorába, akik súlyos százezrekért kínálnak csúcskategóriás készülékeket, és a Mi 10 és a Mi 10 Pro sokaknál ki is verte a biztosítékot, mondván, hogy a gyártó elárulta a gyökereit: az olcsóbb, de kiválóan működő készülékeket. Erről persze szó sincs, hiszen nemrég piacra dobták a Redmi Note 9 Pro okostelefont, ami az egyik legjobb vétel, ha valaki 100 ezer forint környékén keres magának androidos mobilt.

Bár a Xiaomi a Mi 10 telefonokkal nagyon szeretné beverekedni magát a Samsung, az Apple és a Huawei csúcskategóriás készülékei közé, de a márka sokak számára még mindig a kiváló ár/érték aránnyal rendelkező telefonokat jelenti, konkrétan az olyan készülékeket, amik csillagászati ár helyett 60-80-100 ezer forintért biztosítanak normális hardvert és elfogadható kamerás képességeket.

Ebben a szegmensben eddig a Xiaomi Redmi Note 8T volt az egyik legjobb vétel, de most megérkezett a Redmi Note 9 Pro, ahol az árcédulát illetően ugyan vastagabban fogott a ceruza, cserébe a képességek terén is egy jobb telefont kapunk – azért nem véletlenül van ott a Pro a mobil nevében.

Fotó: Birkás Péter / 24.hu

Xiaomi Redmi Note 9

Ha valaki kompaktabb okostelefonra vágyik, annak fájó pont lehet, hogy a Redmi Note 9 ismét egy tepsi jellegű mobil: a 6,67 hüvelykes kijelző mellé 165,8 x 76,7 x 8,8 milliméteres méret, és 209 grammos súly párosul, tehát abszolút nem egykezes használatra tervezték a készüléket. Cserébe a Xiaomitól megszokott, jól összerakott telefont kapunk: az illesztések hibátlanok, a hát nem recseg, nem ropog,

elöl és hátul pedig Gorilla Glass 5 üveg biztosítja a védelmet.

Nálunk a szürke hátlapú (de sokszor kéknek vagy zöldnek látszó) modell járt, ami alapvetően jól néz ki, viszont az üvegnek köszönhetően itt is jó előre érdemes felkészülni az elkerülhetetlen ujjlenyomat-tengerre. Továbbá arra is, hogy a középre helyezett kamerasziget legalább két milliméterre kiemelkedik a hátlap síkjából. Szilikontokot szerencsére most is találunk a dobozban, ráadásul nem átlátszót, hanem sötétítettet, ugyanakkor a fülhallgatót már innen is kispórolta a gyártó.

A kijelzőként egy IPS LCD panelt kapunk, ami a színek és a kontraszt tekintetében ugyan nem ér a manapság divatos OLED képernyők nyomába, de összességében így sem lehet rá panasz. Kiváló fényerő jellemzi, a 2400×1080 pixeles felbontás is megfelelő, HDR10 támogatást is kapunk, és úgy általában a filmek, játékok és fényképek is szépen jelennek meg a kijelzőn. A kávák ugyan láthatók, de vastagnak semmiképp nem mondanánk őket, az előlapi kamera pedig a képernyőbe vágott lyukba került – 16 megapixeles és teljesen korrekt szelfik készíthetők vele normális fényviszonyok között.

Galéria
Fotó: Farkas Norbert

Az elülső és hátsó üvegborítás között műanyag keretet találunk, de ez fel sem tűnik, amíg alaposabban meg nem vizsgáljuk a telefont, szóval nem igazán hátrány, hogy itt nem fémet használt a gyártó. A SIM-tálca a bal oldalra került, és hatalmas: elfér rajta egy microSD kártya, illetve két SIM, szóval ezúttal már nem kell kompromisszumot kötni: használhatunk egyszerre két számot és mellé bővíthetjük a készülék biztosította tárhelyet. A jobb oldalon – kicsit túl magasan – találjuk a hangerő szabályzót, alatta pedig a bekapcsoló gombot, ami villámgyorsan és megbízhatóan működő ujjlenyomat-olvasó is egyben.

Felül egy mikrofon és egy infravörös port kapott helyet, míg alul a bal szélen ott a hagyományos jack-csatlakozó, középen az USB-C, jobbra pedig egy újabb mikrofon a hangszóró lyukainak társaságában. Utóbbi csak mono, és nem is szól valami fényesen, szóval zenehallgatásra nem alkalmas a telefon.

Hardver fronton az árhoz képest egész ütős összeállítást kapunk:

nyolcmagos Snapdragon 720G, Adreno 618 grafikus mag, 6 GB RAM, amit a választásunktól függően 64 vagy 128 GB háttértár egészíthet ki. Az Antutu alkalmazásban ez 278 973 pontra volt elegendő, ami ebben a kategóriában elég tisztességes eredmény, és azt jelenti, hogy a készülék nemcsak az Android 10 operációs rendszerre felhúzott MIUI 11 kezelőfelületet szolgálja ki zökkenőmentesen, de még a kevésbé erőforrás-igényes játékokat is vígan elfuttatja.

Íme az Antutuval elért pontszám. Fotó: 24.hu

Aksiként egy 5020 milliamperórás telepet kapunk, ami az energiatakarékos processzornak hála akár két napig is bírja, továbbá a gyorstöltésről sem kell lemondani, 30 wattal pumpálható vissza az energia a telefonba – a gyakorlatban ez annyit tesz, hogy fél óra alatt nagyjából 70-80 százalékon lehet a telefon. Ebben az árkategóriában ugyanakkor még nincs vezeték nélküli töltés, ahogy Wifi 6 és 5G sem, viszont az NFC-ről és a Bluetooth 5.0-ról például nem kell lemondanunk.

Fotózgatunk? Fotózhatunk!

A normális hardver mellett a Redmi Note 9 Pro másik nagy erénye a hátlapi kamerarendszer, ami az árhoz képest ismét elfogadható felhozatallal kecsegtet. A főszenzor 64 megapixeles, 26 milliméteres széles látószögű lencsével (f/1.9), ami alapból 16 megapixeles fotókat lő, de adott a lehetőség mind a 64 megapixel megjelenítésére is. Számottevő minőségjavulást viszont ez nem eredményez, nagyon nincs értelme így fotózni, csak a rendelkezésünkre álló tárhely fogy gyorsabban tőle.

Fotó: Farkas Norbert

Nappal fotózva kifejezetten szép a kapott végeredmény, este viszont a dedikált éjszakai mód ellenére is viszonylag gyorsan kiderül, hogy például a Xiaomi Mi 10 Pro miért kerül százezrekkel többe.

Ugyanez a helyzet a 8 megapixeles ultraszéles (119 fok) látószögű egységgel is: a 0,6X módot kiválasztva, normális fényviszonyok között a szenzor megállja a helyét, este viszont már nem nagyon lövünk vele jó minőségű képeket, illetve itt érdemes kiemelni, hogy ebben az árkategóriában a normális nagyításról is le kell mondani. Az alap fotó módban ugyan ott a kétszeres zoom lehetősége, de ez csak szoftveres bűvészkedés, azaz digitális nagyítás, ennek megfelelő végeredménnyel.

Ami pozitív változás, többek között a Redmi Note 8T-hez képest, hogy az 5 megpixeles makrókamera már nem csak parasztvakítás,

hiszen tényleg egész jó közeli képek készíthetők vele, jelentős részben az autófókusznak köszönhetően. Bár itt is hangsúlyozandó, hogy főleg természetes fényben működik a dolog – sötétben, nem megfelelő fényviszonyok között nálunk rendre fájóan zajos lett a végeredmény. Teljesen érhetetlen továbbá, hogy a Xiaomi fotós szoftverében ez a lehetőség miért van elrejtve egy külön menübe, ahelyett, hogy ott lenne a lassított felvétel (960 fps), a videó (max 4K/30 fps), a portré, az éjszakai, a panoráma és a manuális beállításokat lehetővé tévő pro módok mellett.

Végezetül ne feledkezzünk meg a negyedik kameráról sem, ami szokás szerint egy mindössze 2 megapixeles mélységélesség szenzor, kizárólag egyetlen céllal: hogy a portrék készítésekor normálisan elmosódjon a háttér, így helyezve a középpontba az alanyunkat.

Fotó: Farkas Norbert

Bajnok a középkategóriában

A Xiaomi Redmi Note 9 Pro 64 GB-os változatának ára 105 ezer forint, míg a 128 GB-os verziót 115 ezer forintért lehet hazavinni. Ennyi pénzért egy jól összerakott, korrekt hardverrel bíró készüléket kapunk, amivel ráadásul egészen jól lehet fotózni. Más gyártóktól ugyanezt a teljesítményt és minőséget súlyos ezrekkel drágábban kaphatjuk meg, szóval nem túlzás kijelenteni, hogy 100 ezer forint környékén jelenleg ennél az okostelefonnál jobb ár/érték arányú készüléket nem nagyon lehet találni.

Xiaomi Redmi Note 9 Pro specifikációk

Kijelző: 6.67 hüvelyk IPS LCD, 2400 x 1080 pixel felbontás

Chipset: Qualcomm Snapdragon 720G + Adreno 618

Memória: 6 GB

Tárhely: 64/128 GB (bővíthető)

Hátlapi kamerák: 64 MP, f/1,9, 26 mm (széles látószög), 1/1.72″, 0.8µm; 8 MP, f/2.2, 13 mm (ultraszéles), 1/4.0″, 1.12µm; 2 MP, f/2.4 (mélységélesség), 5 MP, f/2.4 (makró)

Előlapi kamera: 16 MP, f/2.5, (széles látószög), 1/3.06″ 1.0µm

Akkumulátor: 5200 mAh

Gyorstöltés: 30W

Egyéb: ujjlenyomat-olvasó, NFC, jack csatlakozó, szilikontok a dobozban

Operációs rendszer: Android 10, MIUI 11

Színek: szürke, fehér, zöld

Ára: 105-115 ezer Ft

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik