Tech játékteszt

Addig kéne elpusztítani ezt a játékot, amíg a Predatorok bosszút nem állnak miatta

A dagadó izmok, Arnold Schwarzenegger és a „Mi az isten vagy te?” mondat okán máig kitörölhetetlen emlékeinkből az 1987-ben készült Ragadozó. Azóta temérdek videójáték próbált megélni az első és második film farvizén, de szinte mindegyik bukás lett. A legújabb próbálkozó a Predator: Hunting Grounds, ami online játszható, és egyszerre több játékost felvonultató vadászatot ígér, de a végeredmény 2020-ban gyakorlatilag csak mobiljátékként lenne elfogadható.

Tavaly augusztusban érkeztek az első hírek azzal kapcsolatban, hogy a Friday the 13th: The Game fejlesztői egy Predator-játékon dolgoznak, ami – hasonlóan korábbi munkájukhoz – ismét többjátékos mókára invitál. Az előzetes láttán halvány elképzeléseink már lehettek arról, hogy a fejlesztési költségvetésből hány százalék ment a filmes licenszre, és mennyi a tényleges fejlesztésre. Idén április végén meg is jelent a Predator: Hunting Grounds, amit PlayStation 4 konzolon teszteltünk.

Ez a Predator kezet foghat a Terminátorral

Valamilyen balszerencsés oknál fogva, nemcsak Arnold Schwarzenegger miatt ér össze a Predator-széria és a Terminátor-filmek két különálló univerzuma, hanem azért is, mert mindkét filmsorozat tökéletes példája annak, miként lehet komótosan, folyamatos rossz döntésekkel elpusztítani egy sikeres franchise-t. 2020-ra mind a két széria önmaga paródiájává vált a mozivásznon, épeszű ember pedig akkor ül be legközelebb Predator– vagy Terminátor-filmre, ha az abban látható rémek kényszerítik majd erre.

A bukástörténetek videójátékos fronton is összeértek, a gyilkoló robotok történetét nem igazán sikerült még rendesen FPS-környezetbe ültetni (ehhez a Terminator: Resistance sem vitte közelebb a szériát), a ragadozókat pedig úton-útfélen összeeresztik az Alien-filmek savas vérű idegenjeivel. A 2001-ben megjelent Aliens versus Predator 2 kétségtelenül sikerjáték lett, amit azóta sem sikerült túlszárnyalnia egyetlen fejlesztőcsapatnak sem, pedig közel húsz év eltelt a megjelenése óta.

A Hunting Grounds szintén nem tolja jobb irányba a Predator-széria videójátékos renoméját. Bár az kétségtelen tény, hogy próbálkoztak a fejlesztők, de az április végén kiadott végeredmény inkább tűnik filmes tisztelgésnek, mintsem normálisan összerakott programnak.

Felborul a vadászidény

A Sony „aszimmetrikus többjátékos lövöldeként” aposztrofálja az IllFonic fejlesztőbrigád ragadozós akciójátékát, ami indításkor két választásban nyilvánul meg: vagy a predator, vagy egy mezei katona bőrébe bújhatunk bele. Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai, hiszen katonaként többfős csapatba kerülünk, összedolgozhatunk, lényegében egy túlélőjáték szereplőivé válunk, miközben a fák tetején valaki egyedül próbál levadászni bennünket a yautja faj tagjaként.

Mi az aszimmetrikus multiplayer?

Aszimmetrikus többjátékos módról akkor beszélünk, ha a videójátékon belül a választható karakterek jelentősen eltérő képességekkel rendelkeznek, azaz a játékosok a meccs során nem lesznek egálban. A Hunting Grounds esetében a predator más erőt képvisel, mint a katonák, elméletileg ez az egyenlőtlenség adná a játék izgalmát.

A koncepció egyáltalán nem új, a nagy sikerű Dead by Daylight majdnem ugyanezt nyújtotta pár évvel ezelőtt, csak sokkal okosabban megvalósítva. Miután elindítjuk a Hunting Grounds-ot, a menüben bíbelődhetünk kicsit az oktató móddal, aminek keretében a játék megmutatja, mi várhat ránk az eltérő karakterek bőrébe bújva, majd ezt letudva bele is csaphatunk a tényleges vadászatba.

Amire fel kell készülni, hogy a meccsek nagyon lassan indulnak: ha katonaként szeretnénk játszani, már akkor is minimum 3–5 perc telik el, mire a pályára kerülünk. Gondolom senkit nem lep meg, hogy a legtöbben a predatort akarják irányítani. Ebben az esetben 10–15 perc a minimum várakozási idő, de volt, hogy 33 percig nem történt semmi a nyitónap után – azóta megy is a szabadkozás a fejlesztők részéről.

Ha ezen túllendülünk, jön a filmes tisztelgés, amit látva alig várod, hogy elinduljon a harc: leeresztenek bennünket egy helikopterből (a film ikonikus zenéjére), majd megkapjuk a fő missziónkat. Például egy gerillahálózat támaszpontjára kell bejutnunk a dzsungelben, szabotálva a terveiket, és az sem hátrány, ha mindeközben minél több, a gép által irányított rosszfiút teszünk el láb alól.

Itt épp katonaként vágtunk bele a vadászatba. Fotó: 24.hu

A gépi ellenfelek kiiktatásához nem kell semmilyen különleges képesség, a négyfős csapat tagjaként – ami a Fireteam nevet viseli – lazán elintézünk mindenkit, így a küldetésünk teljesítése elég egyszerű.

Igen ám, de a dzsungelben egy predator is tevékenykedik, akinek egyetlen célja, hogy minden más játékost elpusztítson a pályán.

Ez alapvetően elég jól hangzik, van benne félelemfaktor is, ami részben a filmből szerzett alapismereteinkre, valamint a játék nagyszerű hanghatásaira épít. Ezek alapján hisszük el, hogy a 87-es filmbe csöppentünk bele, mi vagyunk Dutch, aki puszta kézzel fogja legyűrni a másik világból érkezett ragadozót. Itt viszont már a bilibe lóg a kezünk, mert a játék viharos gyorsasággal veszíti el a varázsát.

Ennek okai:

  • Átlagos csapatmunkával simán elintézhető a predator, így megfordul a macska-egér harc.
  • Jelenleg csak három pálya van, majdnem egyformák, lineáris miniküldetésekkel.
  • Ostoba a mesterséges intelligencia, ami a gépi ellenfeleket irányítja.
  • Egy idő után nincs félelem, ha a katonák bőrébe bújva szaladgálunk.
  • Nehézkes a fejlődés, nem jutalmazza úgy a játékost, hogy újra leüljünk a program elé.

A meccs több módon végződhet:

  • Legyilkol a predator, üvölt egy jó nagyot, mindenki mehet a dolgára.
  • Likvidáljuk a Földre látogató idegent, de ilyenkor még védeni kell a tetemet a gerilláktól.
  • Csúnyán megsebezzük a lényt, aki elindítja az önmegsemmisítést, mi pedig választhatunk, hogy elmenekülnünk-e a nukleáris töltet robbanása elől, vagy megpróbáljuk leállítani a detonátort.
  • Teljesítjük a küldetést, várjuk a helikoptert, miközben visszaverjük a gerillák és a lény támadásait.

Akármennyire is szeretjük a filmet vagy magát a ragadozót, a Hunting Grounds élvezeti értéke hamar zuhanni kezd. Ennek legfőbb oka, hogy semmilyen balansz nincs a játékban. Ha jó a katonák csapata, akkor a predatort irányítva túl nehéz a feladat, hiszen közelharcban esetlen, távolról meg nem elég hatékony, cserébe a golyózáport sem bírja.

A katonák missziói ostobák, akár csak a mesterséges intelligencia, így minden pálya minden szegletében ugyanazzal számolhatunk: a játék küldi a buta gerillákat, és megváltásként éljük meg, ha előkerül a ragadozó. Őt irányítva legalább több lehetőség áll a rendelkezésünkre: becserkészhetjük a játékosokat, szétzilálhatjuk a csapatmunkát, vagy kivárhatunk az utolsó percig egy meglepetés-támadással.

Mindez a fákon ugrálva, három meccs erejéig tényleg jó kis élmény, de az összecsapott fejlesztői munka miatt a szórakoztató faktor hamar elillan, és ugyanúgy elmegy a kedvünk az egésztől, mint a legtöbb ingyenesen letölthető mobiljáték esetében – és ez jelenti az igazi végzetet a programban, nem a yautja.

A hőlátás se javít semmin

A Hunting Grounds e mellé elég csúnya játék – nem lehet, de nem is kell ezen semmit szépíteni. Ez egy multira kihegyezett játéknál nem is lenne nagy gond, de 2020-ban a mobiljátékok néznek ki így, nem beszélve a béna katonai csapatról, akik úgy néznek ki, mintha egy Sims-castingról szabadultak volna. A ragadozó szépen van kidolgozva, a külső jegyein elég sokat módosíthatunk, de ehhez órákat kell a játékba ölni, mert nagyon lassan jutalmaz a program: íjat csak hosszú idő után kapunk, és

az eldobható pengék sem járnak automatikusan. 

Mint tudjuk, a predator képes láthatatlanná válni, azaz olyan álcázási technikával bír, amivel a játékban is képesek lehetnénk észrevétlenül mocorogni a fák tetején. Itt ez is sántít, a lény simán kiszúrható, nem túl acélos az álca vizuális megvalósítása, ahogy a pályadizájn is a 2010-es évek elejét juttatja eszünkbe, ami nem túl jó hír egy közel teljes árú videójáték esetében.

Érdemes tudni továbbá, hogy a Fireteam tagjaként kizárólag FPS-nézetből irányítható a karakterünk, viszont a ragadozóval külső nézetből is harcolhatunk, ami a játékélményen hivatott javítani. Predatorként van továbbá hőlátásunk, sebzés után viszont a ragadozó foszforeszkáló vére árulkodó jel lehet a katonáknak.

Predatorként azért izgalmasabb a játék. Fotó: 24.hu

Végszóként elmondható, hogy a Predator: Hunting Grounds nem javít a zöld vérű idegen videójátékos renoméján, csak az eddiginél is mélyebbre taszítja a hányattatott franchise-t. Kár érte, mert egy félelmetes akciójáték is kikerekedhetett volna belőle egy tapasztaltabb brigád kezei között.

Jelenleg nagyjából 12 ezer forintért vethetjük be magunkat a dzsungelbe PC-n és PS4-en, ám ez az összeg finoman szólva sem reális azért, amit cserébe kapunk. Nem is lepődnénk meg, ha gyorsan bekerülne a 60–80 százalékkal leértékelt programok közé, és a végső tanácsunk is az lenne, hogy amíg ez nem történik meg, addig olyan messzire kerüljétek, mint magát a lényt a filmekben.

Kiemelt kép: SIE

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.