Tech mobilteszt

Ez a mobil most az egyik legjobb középkategóriás készülék a piacon

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A Nothing pár év alatt már a harmadik mobiljával jelentkezik, és bár a Phone (2a) a gyártó eddigi legolcsóbb készüléke, a tavalyi nagytestvér legtöbb funkcióját megtartotta, sőt, helyenként tovább is fejlesztette. Mutatjuk, mit tud a brit cég 150 ezer forint alatt kínált eszköze.

Az okostelefonos piacon mára bebetonozták magukat a nagy gyártók, és, hacsak nem nyúlnak bele fentről – mint amikor a Huaweit megfosztották az androidos operációs rendszer használati jogától –, ritkán tűnnek fel új, sok felhasználót megszólítani képes cégek. Ez többek között az óriási költségekkel is indokolható, ám az sem mellékes, hogy nem egyszerű ma kitűnni a tömegből.

A Samsung és az Apple globálisan utcahosszal előzi a többi gyártót, mögéjük pedig a Huawei visszaesése után az elképesztő gyorstöltéséről és széles termékpalettájáról híres Xiaomi zárkózott fel a harmadik helyre. 2022 márciusában azonban feltűnt a piacon az egykori OnePlus-vezér Carl Pei alapította brit Nothing vállalat, ami nem a pár perc alatt feltölthető aksival vagy a több száz megapixeles kamerával akart a konkurencia fölé ígérni, hanem olyan mobilokkal, amik üde színfoltot jelenthetnek az extravagáns megjelenésükkel és az egyedi, jól optimalizált operációs rendszerükkel.

A két éve megjelent első mobilt követően 2023-ban napvilágot látott a csúcskategóriát célzó Nothing Phone (2), az idei MWC-n debütált, rendkívül olcsón kínált Nothing Phone (2a) pedig márciusban került a boltok polcaira. A mobil egyelőre hatalmas siker: egyetlen nappal a megjelenése után már 100 ezer fölött voltak az eladások, amik a gyártó szerint azóta is javában pörögnek. Cikkünkben annak járunk utána, pontosan mit is nyújt a vásárlóknak ez a 150 ezer forint alatt kínált okostelefon.

Varga Jennifer / 24.hu

Nothing Phone (2a)

A brit gyártó a telefon megjelenése előtt rendre azt kommunikálta, mennyire sajnálatos, hogy a nagy mobilgyártók nem fektetnek kellő energiát az olcsóbb készülékeik készítésébe. Ez egy abszolút jogos panasz, hiszen bár ezen mobilok iránt a legnagyobb a kereslet globálisan, sokan már inkább kiszervezik a gyártást, hogy az olcsóbb telefonok ne rabolják el a helyet a méregdrágán értékesített csúcskészülékek elől. És mivel a gyártásba is alig fektetnek, innovációra végképp nem lehet számítani.

A Nothing ezzel szemben beletette az olcsóbb mobiljába a legtöbb olyan funkciót, ami ott volt a megjelenéskor a közel dupla ennyibe kerülő Nothing Phone (2)-ben is. Egyedül a kevesebb LED-re és a vezeték nélküli töltés hiányára lehet panaszkodni.

A mobil egy mára piaci sztenderddé vált minimalista dobozban érkezett hozzánk, amiben a töltőkábelen és a SIM-tűn kívül semmi nem volt. Ami elsőre feltűnik, hogy a készülék jóval könnyebb, mint elődje: ez a nagyjából 10 grammos különbség egyrészt a vezeték nélküli töltőegység hiányából fakad, másrészt abból, hogy az alumíniumkeretet és az üveg hátlapot is műanyagra cserélték. A megjelenésre viszont így sem lehet komolyabb panaszunk, ahogy a hátlap középre helyezett kameraszigetre sem, ugyanis ennek funkciója is van: remek ujjtámaszként szolgál telefonálás közben.

A gombok elrendezése némileg szokatlan, csakúgy mint a tavalyi modellnél: a hangerőszabályzók a bal oldalra kerültek, míg a bekapcsoló gomb jobbra. A keret felül üres, tehát nincs jack csatlakozó, alul a SIM-tálca, az USB-C-port és a hangszóró egymás mellett kaptak helyet. Az eSIM-et továbbra is nélkülöznünk kell, és a tárhely SD-kártyával történő bővítésére sincs lehetőség. Vízállóság terén sincs áttörés: továbbra is az IP54-es tanúsítvánnyal kell megelégednünk, ami annyit tesz, hogy a fröccsenések ellen igen, a nagyobb csobbanás ellen viszont nincs védve a készülék.

Galéria
Varga Jennifer / 24.hu

A költségcsökkentés részeként a tavalyi, 6,7 hüvelykes LTPO OLED panelt egy azonos paraméterekkel bíró, 120 Hz-es képfrissítésre képes FHD+ felbontású AMOLED panelre cserélték. A 1080 x 2412 pixeles, 20:9-es arányú képernyőn adott a HDR10+ támogatás, a tartalmak tehát kiváló minőségben jelennek meg, ugyanakkor az 1300 nites max fényerő tűző napon kicsit kevésnek bizonyult. Kellemes meglepetés viszont, hogy ennyi pénzért is jól működő, képernyő alá rejtett ujjlenyomat-olvasót biztosít a gyártó, ráadásul a 2D-s arcfelismerés is abszolút korrektnek bizonyult.

Az sem mondható megszokottnak egy olcsóbb mobilnál, hogy nagyobb akkumulátort kap a felsőbb kategóriás elődjénél, márpedig a Nothing Phone (2a) esetében pontosan ez történt.

Az alapból sem kicsi 4700 milliamperórás telepet egy 5000-es egységre cserélték, amit a 45 wattos gyorstöltéssel kicsit több mint egy óra alatt lehet nulláról 100 százalékra tölteni. A kompatibilis töltőt viszont külön kell megvásárolni, és vezeték nélküli töltés sincs – ami ebben az árkategóriában azért nem meglepő. Az üzemidő remek: még aktív használat mellett sem nagyon volt olyan estém, amikor 30 százalék alá ment volna a töltöttségi szint, normál használat mellett pedig másfél, de akár két napot is ki lehetett húzni a mobillal. Egyéb tulajdonságait illetően érdemes megemlíteni, hogy az 5G-támogatás mellett adott a Bluetooth 5.3, az NFC, a Wi-Fi6 és a Dual-SIM is.

Kellemes meglepetések

Az alapjáraton 8/128 GB-os kiszerelésű készülék nagyobb, 12/256-os verzióban is elérhető, de hozzánk az alapmodell jutott el. A teljesítmény elfogadhatónak mondható, normál használat mellett csak néha tapasztaltam egy-egy pillanatra kisebb akadásokat. Ez annak tudható be, hogy a mobil közel sem a legerősebb lapkakészletet kapta, hanem egy egyedi, a Mediatekkel közösen kifejlesztett, négy nanométeres gyártási technológiával készült Dimensity 7200 Prót.

A kicsit fapados középkategóriás teljesítményen viszont segít a RAM Booster funkció, amivel sokkal jobb eredményeket lehetett kisajtolni a készülékből. A 8 magos processzor esetében ugyanis az alapvetően 8 gigabájtos memóriához még ennyit hozzácsap ez a megoldás, ami érezhetően megkönnyíti a multitaskingolást, és jóval kevesebb döccenést érezni.

A kérdés már csak az, hogyha ennyire érzékelhető a használat során ez a plusz memória, akkor a gyártó miért nem teszi alapértelmezetté?

Ha pedig már az extra funkcióknál tartunk, érdemes kiemelni a láthatatlan Smart Clean megoldást, ami néhány naponta, a hosszabb töltések során rendet rak a programfájlok között, és kisöpri a felesleget, ezáltal megszabadítva a felhasználót a készüléket lassító tényezőktől. Nagyra értékelem, hogy a Nothing nem futott bele az olcsó mobilok azon klasszikus hibájába, hogy a tisztítást a felhasználónak manuálisan kell elvégeznie egy dedikált alkalmazáson vagy widgeten keresztül.

Varga Jennifer / 24.hu

A készülék további pozitívuma a kamerarendszer, ami pontosan ugyanaz, mint amit a jóval drágább tavalyi Nothing Phone (2)-nél kaptunk. A hátlapon egy 50 megapixeles főegységet találunk f/1.8-as objektívvel és optikai stabilizátorral, valamint egy 50 megapixeles f/2.2-es rekeszértékű ultraszéles egységet. Mindkettő kiválóan teszi a dolgát ahhoz képest, hogy egy 150 ezer forint alatti mobilról beszélünk.

Videó terén 4K/30 fps a maximum, 1080p-nél azonban a 60/120 fps is elérhető. Az előlapi kamera 32 megapixeles egysége is pontosan ugyanaz, mint tavaly, amivel szintén nem volt problémám, azt leszámítva, hogy még mindig csak 1080p/60 fps-sel lehet itt rögzíteni. Az, hogy az egységek változatlanok, azért sem zavarók, mert tapasztalataim szerint a Nothing Phone (2)-nél is pazarul tették a dolgukat, még ha nem is az iPhone-ok vagy Samsungok szintjéről beszélünk.

Csalódások is akadnak

A telefonba épített komponensek mellett persze érdemes megvizsgálni az Android 14 alapokon nyugvó Nothing OS 2.5 rendszert is, ami a megannyi remek megoldása ellenére még mindig képes kellemetlen szájízt hagyni maga után.

A Nothing OS továbbra is meglehetősen egyedi rendszer, számomra messze a legstílusosabb Android-megoldás mind közül. A Pixel mobiloknál tapasztalt stock Androidra is talán ez hasonlít a leginkább, emellett sok olyan apróságot kínál, ami azonnal berántja a felhasználót.

Az, hogy az Óra alkalmazásban a Spotify-ról is állíthatunk magunknak ébresztőt, vagy az, hogy a főképernyőn megjelenő appok és mappák megjelenését úgy szabjuk testre ahogy akarjuk, mind-mind hiánypótló funkció. Az operációs rendszer legújabb frissítésével ráadásul elérhetővé vált a mesterséges intelligencia alapú háttérképkészítés lehetősége, illetve azt is sikerült végre megoldani, hogy a Nothing-téma nem csak egy-két applikáció ikonjára húzható rá, hanem az összesre.

Zavaró hanyagságok, apró bugok, sőt, olykor komolyabb hibák azonban még mindig akadnak.

Már az elődnél is zavaró extra lépés volt, hogy a dupla lehúzással elérhető gyorsbillentyűk sorában egyetlen ikon alatt bújt meg a mobilinternet és a Wi-Fi beállítása, és ezen továbbra sem változtattak a fejlesztők. Ugyanígy, ha már egy eszközhöz csatlakoztunk Bluetooth-szal, még egyet kell lapoznunk a gyorsmenüben, hogy elérjük a kapcsolódó beállításokat, ami szintén zavaró.

Varga Jennifer / 24.hu

Az említett Spotify-ébresztő funkciót bár eleinte szerettem, egy idő után megelégeltem, ugyanis, amikor megnyitottam a zenei streamingappot, egyből elindult a dal, sőt, néha még akkor is, ha meg se nyitottam az alkalmazást, csupán csatlakoztattam a fülhallgatóm. Hasonló előfordult továbbá YouTube-videókkal is.

A legijesztőbb hibát azonban nem ennél a készüléknél, hanem a Nothing Phone (2)-nél tapasztaltam: a telefon hónapok után sem volt hajlandó automatikusan frissíteni az operációs rendszerén, sőt, eleve nem is jelezte, hogy elérhetők új verziók.

A hibára a cég ügyfélszolgálatán viszonylag gyorsan reagáltak, azonban frissítések továbbra sem jönnek, így a biztonsági és szoftveres patcheket rendre manuálisan kell telepítenem. A fórumokat böngészve ugyan arra jutottam, hogy ez a hiba meglehetősen kevés embert érint, de érdemes megemlíteni, mert az elmúlt 15 évben, mióta napi szinten használok mobilt, még nem találkoztam hasonló problémával.

Végül érdemes megjegyezni, hogy bár a Nothing Phone (2a) alapvetően egy kiváló telefon, főleg ár-érték arány tekintetében, de a gyártó egyedi jellegzetességének számító, hátlapi Glyph-interfész minimalizálásával (egy tucatról 3-ra csökkent a LED-ek száma) egy nagyon hasznos lehetőség lett megcsonkítva. Az elődnél ugyanis rengeteget segítettek az esti videókon a vakuként is használható hátlapi LED-ek, itt viszont érezhetően csak dizájn céljából hagytak meg pár darabot, funkciójuk nincs azon túl, hogy értesítéseket társíthatunk hozzájuk.

Varga Jennifer / 24.hu

Összegzés

A Nothing operációs rendszere amennyire egyedi, annyi buktatóval is szolgál. Ha viszont a fejlesztők kijavítják a bosszantó hibákat, akkor Nothing OS idővel az egyik legjobb androidos kezelőfelületté válhat.

Erre pedig reális az esély, hiszen a Nothing Fórumon jelzett hibák nagy részét már most sikerült orvosolniuk a fejlesztőknek – ez persze részben az összetartó és lelkes felhasználói tábornak köszönhető.

A Nothing Phone (2a) a maga árszegmensében véleményem szerint (a negatívumok ellenére is) az idei év egyik, ha nem legjobb ajánlata, egyelőre csak a Xiaomi kínál hasonló felszereltséget a Redmi Note 13 szériájával, egyediségében viszont egyetlen gyártó sem tudja jelenleg megközelíteni Carl Pei vállalatát.

A fehér, fekete és áttetsző színben elérhető mobil 8/128 GB-os kiszerelésben 319 euróért, Magyarországon 138 ezer forintért lehet megvásárolni, míg a nagyobb, 12/256-os verzióért 379 eurót, vagyis 158 ezer forintot kell kicsengetni.

Kapcsolódó
Kevés egyedibb telefon van az új Nothing Phone-nál, de jobbat azért lehet találni
A techmilliárdosok által alapított Nothing vállalat nem lassít, két év alatt két telefont mutatott be, ráadásul nem is akármilyeneket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik