Tech

Itt a törvényjavaslat, ami lehetővé teszi a pornóoldalak letiltását

Halfpoint Images / Getty Images
Halfpoint Images / Getty Images

Április 23-án este benyújtották az Országgyűlésnek a „gyermekek védelme érdekében az internetes pornográf tartalmak elérhetőségének korlátozásáról” szóló törvényjavaslatot, melynek egyik legfontosabb pontja, hogy az internet szolgáltatók a szülők kérésére kötelesek pornográf oldalak kiszűrésére alkalmas internetszűrési szolgáltatást biztosítani, írja az EconomX.

A Selmeczi Gabriella, Kocsis Máté, Nacsa Lőrinc és Zsigó Róbert kormánypárti képviselők által benyújtott szöveg kiemeli, hogy az internetszolgáltatók kötelesek előzetesen tájékoztatni az előfizetőt a biztonságos szolgáltatás igénybevételének lehetőségéről és ingyenességéről.

A szabályozás „felmenő rendszerben” kerül bevezetésre, először tehát az új előfizetői szerződésekre vonatkozóan, majd a már megkötött szerződések esetében lép életbe.

A bevezetés fokozatos abban a tekintetben is, hogy elsőként a mobil internet-hozzáférési szolgáltatások tekintetében kell alkalmazni a szabályokat.

Jonathan Kirn / Getty Images

Ezt követően kerülhetnek sorra a tízezer, vagy annál több előfizetővel rendelkező internet-hozzáférés szolgáltatást nyújtó szolgáltatók, majd az annál kevesebb előfizetővel rendelkezők. Mindegyikükre vonatkozik, hogy megfelelő műszaki megoldással lehetővé kell tenniük a szűrt internet-szolgáltatás elérhetőségét.

A törvény 2025. január 1-jén léphet hatályba.

Hogy működne a szűrés?

A szűrés alapja egy folyamatosan frissülő lista lenne a leglátogatottabb, kifejezetten pornográf tartalmak bemutatását célzó internetes oldalakról, amelyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság állít össze.

Az internet szolgáltató ez alapján köteles megfelelő műszaki megoldás alkalmazásával elérhetetlenné tenni a listán szereplő honlapokat az érintett előfizetések vonatkozásában.

A gyors ügyintézés érdekében a szolgáltatónak könnyen hozzáférhető, átlátható és felhasználóbarát elektronikus rendszert kell üzemeltetni a honlapján. Ha a szülőktől érkező törlési kérelem indokát alaptalannak tartja, elvileg megtagadhatja az elérhetetlenné tételt, ám köteles lesz az elutasítás indokairól egyértelmű és részletes tájékoztatást nyújtani a kérelmezőnek.

A reklámokat is belevették a törvénybe

A most benyújtott törvényjavaslat nem csupán az internetes pornográf tartalmak elérhetőségének korlátozásáról szól, hanem egyes elektronikus kereskedelmi szolgáltatással és reklámtevékenységgel összefüggő szabályokat is módosít.

Ennek értelmében videó-megosztó platformokon közzétett, kifejezetten tizennégy év alattiaknak szóló tartalomban termékmegjelenítés nem tehető közzé.

Ha pedig mégis lehetséges a reklám, az alkalmazásszolgáltató és a videó-megosztó platformszolgáltató útján megvalósuló reklámok esetében egyértelműen utalni kell a reklámjellegre. Ennek az a célja, hogy gyermekek számára mindez egyértelmű legyen, még abban az esetben is, ha az adott termék promóciója online véleményvezéreken, influenszereken keresztül zajlik.

Betiltják továbbá az alkoholtartalmú reklámokat az alábbi helyeken:

  • sajtótermék első borítólapjának külső oldalán, illetve − honlap esetén − a nyitó oldalon,
  • színházban vagy moziban 20 óra előtt,
  • gyermek-, illetve fiatalkorúak számára készült műsorszámot közvetlenül megelőzően, annak teljes időtartama alatt és közvetlenül azt követően,
  • az Ektv. szerinti alkalmazásszolgáltató vagy videómegosztóplatform-szolgáltató útján közzétett, gyermek-, illetve fiatalkorúak számára készült tartalmat közvetlenül megelőzően, annak teljes időtartama alatt és közvetlenül azt követően,
  • egyértelműen játék céljára szánt terméken és annak csomagolásán, vagy
  • köznevelési és egészségügyi intézményben, továbbá ilyen intézmény bármely bejáratától számított kétszáz méteres közúti, illetve közterületi távolságon belül szabadtéri reklámhordozón, kirakatban vagy közterületről egyébként látható helyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik