Tech

Összefognak a kínaiak a Google uralma ellen

A Huawei, a Xiaomi, az Oppo és a Vivo közös erőkkel dolgozik egy olyan alkalmazásterjesztési platformon, aminek köszönhetően a Kínán kívüli fejlesztők egyszerre tölthetnének fel alkalmazásokat a kínai cégek digitális appboltjaiba. Az androidos óriások a Global Developers Service Alliance (GDSA) csoportosulás alatt próbálnák ilyen módon gyengíteni a Google Play áruház dominanciáját.

Mivel a Google boltja egyébként is tiltottnak számít Kínában, a kínai androidos felhasználók különféle felületekről, több helyről szerzik be a szoftvereket a mobiljukra, többek közt a Huawei és az Oppo áruházaiból. Ám Kínán kívül egyértelműen a Play Áruház a nyerő, ahonnan a világ összes fejlesztőjének alkalmazását egy helyen lehet megtalálni. Ez a kvázi monopolhelyzet pedig azt eredményezi, hogy a többi appboltnak sokkal nehezebb dolga van olyan tekintetben, hogy kevesebb az elérhető alkalmazás.

Magasabbra fokozatra kapcsol a Huawei
Gőzerővel fejlesztik a saját mobilszolgáltatási-rendszert.

A GDSA egyelőre még kezdetleges weboldalán olvasható, hogy a szolgáltatást egyelőre kilenc országban és régióban tervezik elindítani, köztük Indiában, Indonéziában, Oroszországban és Malajziában. A formáció előnye, hogy a különféle márkák más-más térségekben erősek, a Xiaomi például Indiában, míg a Huawei Európában, együttesen pedig a globális okostelefonos piac 40 százalékát fedik le a tavalyi utolsó negyedéves friss számok alapján.

Az új platform megkönnyítené a fejlesztők dolgát abban, hogy az elkészült szoftverüket egyszerre több kínai boltban is elérhetővé tegyék, ezen felül pénzügyileg kedvezőbb feltételekkel csalogatnák be őket amellett, hogy a terjesztésben is segítenének.

A Play Store dominanciája az elmúlt hónapok fényében főleg a Huawei számára fájdalmas, akik elestek az Android bizonyos licenceitől és vele együtt a Google Play áruháztól is. Ezért gőzerővel fejlesztik saját HarmonyOS nevű rendszerüket, illetve a Play Áruház alternatívájának szánt Huawei Mobile Servicest (HMS).

A Reuters információ szerint a GDSA leghamarabb márciusban indítja útjára a platformot, ami a koronavírus miatt csúszhat is.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik