Tech

Magasabbra fokozatra kapcsol a Huawei

A Huawei gőzerővel fejleszti saját új mobilszolgáltatási-rendszerét, a Huawei Mobile Servicest (HMS), amit szeptember végén mutatott be. A HMS a videózástól a böngészésen át az adattárolásig teljes körű alkalmazás-ökoszisztémát nyújt a készülékek tulajdonosainak. Októberben a cég amerikai ügyekért felelős elnöke, Joy Tan is arról beszélt, hogy a saját operációs rendszer helyett a Huawei Mobile Services fejlesztésére fókuszálnak, amivel a Google Play szolgáltatásokat helyettesítenék, ameddig nem magát az egész operációs rendszert. A Mate 30-as modelleken már ez a szolgáltatás található.

A vállalat arra törekszik, hogy folyamatosan világszerte bővítse az HMS-ben elérhető alkalmazások számát, ennek érdekében többféle eszközzel segíti a fejlesztők munkáját. A programba eddig egymillió fejlesztő regisztrált, a fejlesztői együttműködéseknek köszönhetően pedig a gyártó már negyvenötezer alkalmazást integrált rendszerébe.

Google alkalmazások nélkül érkezik a Huawei Mate 30 széria
A Huawei Münchenben mutatta be a legújabb okostelefonjait.

Mivel a Huawei teljes mértékben megnyitotta a HMS alapképességeit és szolgáltatásait, ezért az eddig a platformra regisztrált, körülbelül egymillió fejlesztőnek alkalmazásuk elérhetőségéhez mindössze a HMS szoftverfejlesztő készletét (Huawei Software Development Kit) kell integrálniuk, hogy kihasználhassák a Huawei nyitott képességeit.

Jelenleg 14 HMS-alapszolgáltatást nyitott meg a Huawei: közülük kilenc alapszolgáltatás, öt pedig növekedési szolgáltatás, amelyek biztosítják a HMS-ökoszisztéma gyors elérését a fejlesztők számára.

A fejlesztők számára nagy segítséget jelent a Huawei Ability Gallery, amely támogatja őket a saját alkalmazásaik terjesztésében. A fejlesztőknek csak annyit kell tenniük, hogy tartalmukat és szolgáltatásaikat eljuttatják a Huawei Ability Gallerybe. Ezután a Huawei a platform egységes disztribúciós szolgáltatását használja, hogy biztosítsa a tartalmat és a szolgáltatásokat a különféle Huawei eszközök számára. Azaz számos platformon elérhetővé teszi a feltöltött alkalmazásokat.

Telepítés nélkül is

A Huawei lehetőséget teremt a felhasználók számára, olyan alkalmazások használatára, amelyek telepítés nélkül is működnek. Ezért külön figyelmet szentel a gyártó, hogy ösztönözze a fejlesztőket, úgynevezett „quick app”-ok fejlesztésére, amely azonnal hozzáférhető, alkalmazható a felhasználók számára.

A HMS, amely a videózástól a böngészésen át az adattárolásig teljes körű alkalmazás-ökoszisztémát nyújt évek óta folyamatosan fejlődik és növekszik. A Huawei AppGallery például már több mint nyolc éve használatos alkalmazás-elosztó felületként. Egyre több fejlesztő csatlakozik a HMS ökoszisztémához, és teszi elérhetővé alkalmazását az AppGallery-ben más felhasználók számára. Az AppGallery-t havonta több mint 390 millió okostelefon-tulajdonos használja a világ 170 országában.

Most akkor van értelme megvenni a legújabb Huawei telefonokat?
Hardver szempontjából nagyon jók a Huawei Mate 30 telefonok, de mit érünk vele, ha a legfontosabb appokat csak veszélyes kerülőúton telepíthetjük?

A Huawei most a magyar fejlesztőket szólítják meg, hogy a rendszerben mielőbb elérhetőek legyenek a hazánkba kedvelt alkalmazások is.  A fejlesztők bővebben is megismerhetik a Huawei új mobilszolgáltatási-rendszerét, és azt, hogyan tudják alkalmazásiakat a feltölteni a HMS-be, a november 27-i budapesti Huawei Developer Day-en, amit a HWSW Mobile rendezvény keretein belül rendeznek meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik