Tech

A Huawei népszerűbb, mint az Apple

Egy új jelentés szerint 2019-ben a Huawei megelőzte az Apple-t a globális telefonértékesítésben – számol be a 9to5Google. Az első helyen továbbra is a Samsung áll, az egész iparágat tekintve ugyanakkor 1 százalékos csökkenés tapasztalható.

Bár a súlyos kereskedelmi korlátozások hatottak a Huaweire, a kínai piac komoly előnyt jelent a cégnek: a Kínában értékesített okostelefonok 40 százaléka a Huaweié.

A vállalat legtöbb készülékét (60 százalék) is az ázsiai országban értékesítik, a szakértők szerint azonban a Google Play-szolgáltatások kivezetése miatt az eladások idővel megtorpanhatnak. Fontos kiemelni, hogy az adatokba a Huawei leányvállalatának, a Honor értékesítései is beletartoznak.

Pontosított a Huawei: mégsem mondtak le teljesen az Androidról
A Huawei gyorsan cáfolta az egyik alkalmazottjuk elhamarkodott kijelentését.

2019 utolsó negyedévét az Apple története legnagyobb értékesítési árbevétellel zárta, két év után ismét a legtöbb telefont adta el világszerte. Az egész évre levetítve viszont csak a kínai Huawei, a Vivo és a Realme picai részesedése növekedett.

Kiemelt kép: Fred DUFOUR / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik