Vegasban tényleg kikerülhetetlen a szerencsejáték, még akkor is, ha nem kockáztatni jöttünk: már az érkezési pontként szolgáló McCarran nemzetközi repülőtéren is félkarú rablók és egyéb masinák várják az embert. Ennek hála már a taxi érkezése előtt eljátszható néhány dollár, ha nagyon nem bírunk magunkkal. Mindez persze csak ártatlan előjáték ahhoz képest, ami a városban fogadja a látogatókat, hiszen a Strip néven ismert Las Vegas Boulevard minden egyes hotelje egy komplett kaszinó is egyben, ahol
A szállodákban a legalsó szint maga a kaszinó: a bejáratoktól pár méterre már játékgépek állnak, a bejelentkezős pulthoz sétálva több tucat mellett halad el az ember, és a hatalmas, sokszor labirintusszerű terek úgy vannak kialakítva, hogy a szobákhoz vezető lift eléréséhez mindenképpen a hívogatóan villogó gépek tengerén kelljen átvágni – nyilván nem véletlenül. A hotelek ráadásul rendezvényközpontként is funkcionálnak, így a CES kütyüexpó legtöbb eseménye szintén a szerencsejátékoktól alig pár méterre zajlik, és az idei kiállításra már eleve úgy érkeztünk, hogy nemcsak a felsorakozó kütyüket fogjuk közelebbről szemügyre venni, de a város lételemében is elmerülünk.
Kis pénz, csekély esély
Mivel a kíváncsiság, és nem a játékszenvedély vagy a nyeremény reménye volt az elsődleges motivációnk, így csak 100 dollárt (körülbelül 30 ezer forintot) áldoztunk a projektre, ami Vegasban aprópénznek számít, főleg akkor, ha az ember nem az automaták segítségével kívánja elverni az összeget, hanem valamilyen asztalnál (póker, blackjack, rulett, kockadobálós craps, stb.) teszi próbára a szerencséjét.
A krupiék által vezetett játékokból is több tucat található minden hotelben, általában szigetekbe rendezve, és ezekbe kis pénzzel azért nem érdemes beszállni, mert az alap tétek mindig magasabbak, mint a gépeknél. Rulettnél a gurításonként lerakandó minimum összeg lehet 5 vagy akár 10 dollár is, ami 100 dollár esetében 20 vagy 10 pörgetést jelent – utóbbi esetben pedig tényleg igazi mázlistának kell lenni ahhoz, hogy tizenöt percnél tovább tartson eljátszani a nálunk lévő összeget.
Ha mégis bátrak vagyunk, akkor a kaszinó legjavát kapjuk: a készpénzt zsetonokra kell váltani, nem egyedül ülünk egy gép előtt, hanem vadidegenekkel együtt izgulhatunk, és hamar visszaköszönnek az olyan jelenetek, amelyeket már millió és egy filmben láthattunk. Mindenki árgus szemekkel figyeli a rulettkereket, az elhajított kockákat, a kiosztott lapokat, sokszor már 20 dollár nyereménynél is a levegőt bokszolva örülnek az emberek, a krupié faarccal kezeli az asztalra került zsetonokat, számottevő szerencse esetén pedig a pénztáraknál lehet valódi pénzre váltani a nyereményünket.
Ha pedig már szóba kerültek a filmek, akkor érdemes megjegyezni, hogy a Las Vegas-i kaszinók világa egyáltalán nem olyan varázslatos, mint ahogy az a hollywoodi filmekben visszaköszön. A helyek külcsínre ugyan látványosan eltérnek, a Venetian, a Bellaggio vagy éppen a Caesars Palace pedig jóval puccosabb, mint a New York, New York, az Excalibur vagy az MGM Grand, de a betérő közönség alig különbözik. Dress code egyáltalán nincs, és a kaszinókat a márvány és a hatalmas csillár ellenére sem járja be a nagyvászonról visszaköszönő nagyvilági, kicsit elitista, mesésnek tűnő hangulat.
James Bondot vagy Danny Oceant idéző menő arcok még elvétve sem bukkannak fel a tömegben, és az Andy Garciára vagy Robert DeNiróra emlékeztető morcos főnökök sem feltétlenül figyelik a játszó tömeget. Vannak persze szobák, ahol az átlagnál jóval magasabb tétekkel lehet gépezni, és egy családi ház ára megy el a pókeren, de a nagy tömegek számára fenntartott helyszíneken gyorsan nyakon üt a valóság, és világossá válik, hogy a kaszinók bizony nem exkluzív helyek. A legdrágább hotelbe is bárki besétálhat és játszhat, ugyanúgy, mint a világ bármelyik játékteremben – a különbség a méretekben és a rongyrázásban van, illetve abban, hogy Las Vegasnak klasszisokkal jobb a marketingje.
Azért így is elég szórakoztató
Mindez persze korántsem jelenti azt, hogy a kaszinózásnak nincs meg a maga hangulata, bár kétségtelen, hogy a szórakozáshoz kell egy sajátos tudatállapot. Ha valaki nyerni megy, az nagyon gyorsan elég nagyot csalódhat, mi viszont eleve úgy álltunk neki: veszítsünk el pénzt, ahogy még soha!
Erre tökéletes volt a rengeteg automata, amik között nemcsak félkarú rablók találhatók végtelen számú változatban, de rulett- és pókergépek is, a kedvencünk pedig a lóverseny volt. Itt pálcikán álló, de egy pályát valóban körbefutó pacikra lehetett fogadni – a játékos közönség pedig ugyanúgy drukkolt a kétdimenziós, gép által hajtott lovaknak, mintha csak egy valódi ügetőn lettek volna.
Az automaták nagy előnye, hogy kis pénzzel is elég sokáig szórakozást nyújtanak, köszönhetően az 5, 10, 25 vagy 50 centes téteknek. A lényeg persze az lenne, hogy kipörgessünk egy több ezer dolláros jackpotot, és 100 dollárral erre van is esély, de most nem mi voltunk a szerencsések, akiknek ez összejött.
A gyakorlatban a játék úgy működik, hogy a papírpénzt bedugjuk az automatába, az összeg átvált kreditre, majd indulhat a pörgetés. Sikerre van esély, simán visszanyerhető pár dollár, sőt lehetnek olyan időszakok, mikor több pénzünk van, mint amennyivel belevágtunk a játékba, de – jackpot nélkül – a végkimenetel jó eséllyel az, hogy szép lassan eljátsszuk a rendelkezésünkre álló teljes összeget.
Amennyiben gépet váltunk, a masina nem készpénzt ad vissza, hanem egy vonalkódos papírt, amin szerepel a még meglévő kreditünk, és ezt a fecnit mindegyik gép elfogadja – arra biztatva az embert, hogy tegye újra és újra tegye próbára a szerencséjét. Persze ha valaki erős, akkor kereshet olyan automatát is, ami bankókra váltja a papíron szereplő összeget, de a Las Vegasban töltött egy hét során nemhogy sort, de embert sem láttunk soha az ilyen gépek előtt.
Mi sem váltottunk be egy centet sem, kipróbáltunk több masinát, látványosan örültünk minden egyes visszanyert centnek, a gépi rulettnél pedig valószínűség-számítással igyekeztünk növelni az esélyeinket (kevés sikerrel), és mindent egybevéve kiválóan éreztük magunkat. Persze ehhez tényleg kellett a tudat, hogy 100 dollár lesz a történet vége, és eszünkbe sem jutott, hogy most nyerünk komolyabb vagyonokat.
Akár ez is megtörténhetett volna, helyette viszont sokat röhögtünk, tényleg szórakoztunk, hiszen másfél órára egész menőnek éreztük magunkat – ebben persze szerepet játszott az is, hogy mindez Las Vegasban történt, és nem egy restiben, ráadásul játék közben a pincérek mindenkinek ingyen szervírozzák a kikért italokat. Ha pedig ezt is számításba vesszük, nem is vesztettünk olyan sokat, mert az elfogyasztott „célzóvíz” értéke végül majdnem megközelítette a gépekbe dobált dollárokat.
