A transzhumanizmus nem új fogalom, már az 1950-es években megjelent – manapság viszont aktuálisabb, mint valaha, hiszen egyre több olyan eszköz készül, amit az emberi testbe vagy testhez integrálnak, ezeknek pedig már lehetnek etikai és gazdasági problémái. Ami most még nagyon jól hangzik, és amit arra használunk, hogy normális, teljes életet élhessünk, az később
Georgiu Achilles szerint az első hordozható eszközöket már az ókori rómaiaknál feltalálták: ők hordtak először csatába napszemüvegeket, ha úgy kellett beállniuk, hogy nappal szemben sorakozott fel a sereg. Bár ezek még nagyon kezdetlegesnek számítottak, olyan szempontból tényleg hordozható transzhumán eszköznek számítanak, hogy külső segítséget, előnyt nyújtanak az emberi test működésén túl is.
Ehhez képest a technológia persze óriásit fejlődött, és amíg a napszemüveghez hasonló hordozható eszközöket le tudjuk venni, a jövőben, és bizonyos esetekben már most is, az emberi testbe épített kütyük esetében erre nem lesz lehetőség. Ez pedig rengeteg olyan új problémát hozhat magával, amiket most kell elkezdenünk megoldani, vagy legalább is etikai útmutatást adni hozzá.
Hosszú, egészséges élet, nagyobb előnyökkel
A transzhumanizmusnak alapvetően három célja van, ebből az első a hosszabb élet elérése. Ilyen értelemben már beszélhetünk múltbéli transzhumanizmusról: amikor feltalálták a penicillint, drámaian megnőtt az átlagéletkor. De ezt a célt szolgálják például azon okosórák is, amik jelzik, ha nincs rendben a szívritmus, vagy a pulzusunk az egekbe szökik – ilyenkor van lehetőségünk orvoshoz fordulni, és
Achilles szerint ezzel kapcsolatban viszont felmerül egy fontos kérdés: nem vesszük el a gyerekeink elől a bolygót, a helyet a Földön, ha 100-120 évig élünk? Könnyen lehet, hogy már a mi életünkben eljutunk odáig, hogy nem 60-70, hanem ennek kétszerese lesz az ember maximális életkora.
A transzhumanizmus második célja az egészségesebb élet elérése, ami egyelőre ott tart, hogy baj esetén igyekszünk visszatérni a normál állapothoz: ha szívproblémáink vannak, pacemakert kaphatunk, ha elveszítjük az egyik kezünket, funkcionális robotkéz helyettesíti. De mi van akkor, ha a kíváncsiságunk felülkerekedik, és nem visszapótolni akarjuk majd a testi állapotot, hanem feljavítani? Hol lesz ennek a határa? Mikor jutunk el odáig, hogy saját magunk döntünk úgy:
A harmadik legfontosabb cél a hosszú és egészséges élet mellett a fejlettebb élet: olyan képességekhez szeretnénk hozzájutni, amik előnyhöz juttatnak minket, okosabbak, gyorsabbak, fittebbek leszünk tőlük. Itt is felmerül a kérdés: mi az a pont, amitől saját magunktól kognitív kiegészítőt helyeznénk el a fejünkben? Vagy akár ide sorolhatjuk az esztétikai kiegészítőket is: lehet, hogy hamarosan nem a tetoválás, hanem a bőr alá ültethető különböző mintázatok, vagy a kék bőrszín lesz a divat.
Most kell foglalkoznunk vele
Ezek a jövő kérdéseinek tűnnek, de Achilles szerint most kell választ adni rájuk, hiszen annyira gyorsan fejlődik a terület, hogy könnyen lehet: nem tudjuk ezeket időben beszabályozni. Ezek a problémák társadalmi, gazdasági és etikai kérdéseket is felvetnek – hiszen olyan különbözőségeket okozhatnak, amelyekkel eddig nem kellett szembenéznünk. Aki gazdag, az akár évente lecserélheti a kezét, mint most a mobiltelefonját, a szegényebbek pedig behozhatatlan hátrányra tesznek szert.
Ráadásul a beültetett kiegészítők a kibertámadások esélyét is megnövelik: gondoljunk bele, mekkora tragédia lenne, ha valaki simán le tudná állítani az emberek pacemakerét egyetlen kód megírásával.
