Tamics Jenő és fiai, Attila és Roland 2013-ban még külföldön dolgoztak asztalosként, ekkoriban kezdtek el komolyabban gondolkodni azon, hogy hazatérve saját vállalkozást indítanak. Úgy érezték, valami olyat kell alkotniuk, ami itthon teljesen egyedinek számít, nem egy újabb kisboltot szerettek volna üzemeltetni. Attila heuréka-pillanata egy Forma 1-es szimulátorról szóló hirdetéshez kötődik, de a Hollandiában gyártott modell túl drágának bizonyult ahhoz, hogy egy saját biznisz alapját biztosíthassa.
A szimulátor-üzemeltetés ugyanakkor jó ötletnek bizonyult, így megszületett az elhatározás, hogy a férfiak maguk építik meg az autót. Elsőként az egyik hátsó kerék készült el, majd üvegszállal kezdtek dolgozni. Mivel Jenő mindig is fémmunkákkal, például karosszériákkal foglalkozott, nem állt tőle távol a feladat. Idővel egyre több autó került ki a kezük alól, de készítettek már robotot (gyakorlatilag egy exoskeletont), illetve a Star Warsból ismert Snowspeedert és egy speeder bike-ot is.
Tamicsék az életszerű modellek ősmintáit gipszből, hungarocellből és fából készítik el, ebből hoznak létre egy sablont, ami nélkülözhetetlen a minta elkészítéséhez. Poliészterből vagy epoxigyantából, illetve üvegszálból öntik ki a több darabból álló sablont, amihez hegesztett váz is készül. Az összecsavarozást és finomítást követően az egész formát ismét kiöntik, végezetül pedig tökéletesítik, javítják az esetleges hibákat. Egy-egy jármű lényegében háromszor készül el, mire megszületik a végleges, kipróbálható verzió.
A modellek akár hónapokig is készülhetnek, a folyamat ugyanis rendkívül időigényes. Tamicsék sorra alkotják az újabbnál újabb járműveket, és nem is tervezik, hogy belátható időn belül felhagynának az építéssel. Többek közt egy batmobilon is dolgoznak, az ehhez szükséges életnagyságú Batman-szobrot már el is készítették.
Csak a menetszél hiányzik
Az autók többségében virtuálisvalóság-élményt biztosító PlayStation VR-ral lehet játszani, de akad olyan modell is, aminél egy „sima” PlayStation 4 és egy méretes kijelző biztosítja a szórakozást. A konzolokon különböző videójátékok érhetők el, a Gran Turismo Sporthoz például külön VR-módot is beszereztek, hogy az Forma 1-es versenyautó kabinjába beülve még meggyőzőbb legyen a hangulat.
Az első próba alkalmával kicsit kétkedve ültünk be a Titan fantázianévre hallgató, saját ötlet alapján dizájnolt, életnagyságú sportkocsiba, magunk sem hittük, hogy egy hatalmas modell, illetve egy, a konzollal összekötött force feedback kormány, valamint a pedálok ennyit képesek dobni az élményen. Pozitív csalódás volt számunkra, hogy a hangulat már virtuálisvalóság-szemüveg nélkül, pusztán a monitort nézve is egészen más, mintha otthon, a kanapéról irányítanánk virtuális járgányunkat.
És ez még semmi ahhoz képest, amikor a jármű fizikai valóját visszaadó modellbe ülve egy PlayStation VR is az ember fejére kerül. A PS4 konzol mellé fejlesztett technológiának ugyan megvannak a maga korlátai (például az alacsony felbontás), de így is egészen különleges élmény, amikor a szemünk előtt megjelenő kormány pontosan úgy fordul, ahogy azt a valóságban a két kezünkkel megmozdítottuk.
Tamicsék még arra is gondoltak, hogy a Forma 1-es gépeket másoló modelljükhöz olyan kiegészítőt szerezzenek, ami a különleges járművek valódi verzióiban is megtalálható. Nem szoktuk különösebben beleélni magunkat a videójátékokba, ezért is okozott meglepetést,
A modellek persze nem csak belőlünk váltottak ki gyermeki csodálatot. A szalonba főként családok járnak szórakozni, és viszonylag sűrűn előfordul, hogy a nagyszülők kísérik el az izgatott unokákat.
Többen is vannak, akik bejönnek az unokával, és azt mondják, nekünk ez nem való. Aztán a feleség unszolására csak beülnek a Caterhambe, végül ki sem akarnak szállni
– mondta Tamics Jenő. Legutóbb például egy 81 éves férfi ült be a kontrolleres robotba, amiben a szintén PS4-es RIGS: Mechanized Combat League játszható, és láthatóan egyáltalán nem bánta meg a döntését.
A Titan ki is gurulhat
A modelleket gyártó család egyik fő célja jelenleg az, hogy a saját tervezésű Titanból egy valódi autót is alkossanak. Tapasztalataik alapján, amikor rendezvényre szállítják a modelleket, nagy feltűnést keltenek, sokan kíváncsiak kérdezik, hogy mik is ezek a járművek.
Tamicsék bíznak benne, hogy amikor a saját tervezésű sportkocsi magától guruló változata is elkészül, azzal tovább népszerűsíthetik különleges vállalkozásukat. Ami a hosszabb távú terveket illeti, fel szeretnének hagyni a rendezvénylátogatással, hogy ne kelljen szállítaniuk a hatalmas járműveket, és kizárólag az üzlethelyiségben állíthassák ki azokat. Idővel a jelenleginél jóval nagyobb szalonra is szükség lesz, hiszen már most meglehetősen zsúfoltan vannak elhelyezve a modellek. Mivel egyre több szimulátor készül el, az érdeklődés pedig már most jelentős, ez kézenfekvő lépés lenne.