Tech hardverteszt

Xiaomi Yeelight: remek okoslámpák, nem csak okosotthonokba

Korábban a témában:

A Xiaomi Yeelight mennyezeti lámpák közkedvelt termékek az okosotthon építők körében, hiszen szinte minden rendszerbe integrálhatóak és könnyen kezelhetőek. Mi két verziót teszteltünk: a 32 cm-es, 28W-os, YLXD01YL kódnevű variánst, ami a legnépszerűbb Yeelight modell, és a 65 centis, 50W-os verziót (YLXD02YL), ami RGB hangulatvilágítást is tud. A kisebbik, 23 500 forintért elérhető modell a Yeelight LED Ceiling Light, a Yeelight Galaxy LED Ceiling Light pedig a nagyobbik, ami már 50 000 forintért kapható.

Mindkéttő jól becsomagolva érkezett, a bélelt dobozban bluetooth-os távirányítót, kínai használati utasítást és a felszereléshez szükséges tipliket és csavarokat találunk. Ezzel kapcsolatban azonnal meg is jegyeznénk, hogy érdemes a gyárinál nagyobb felfogatókkal dolgozni, nekünk túlságosan kicsinek tűnnek, így meg is hagytuk az előző lámpáink furatait és csavarjait.

Üvegnek tűnhet, de nem az. Fotó: RendeljKínait

A távirányító mindkét esetben fehér műanyag, kellemes fogással, és a formájára sem lehet panasz. Gombelemmel működnek, amiket meg is találunk a dobozokbanban. A lámpákhoz Bluetooth-on keresztül csatlakoznak, így használat közben nem szükséges a világító testekre irányítani őket, hogy vegyék a jelet.

A látszat ellenére mindkét lámpa búrája műanyagból készült,

ami ilyen vételár mellett kicsit kevés, de az tény, hogy a felszerelést követően már koránt sem annyira zavaró. A lámpatesten lévő gyors zár viszont zseniális megoldás. A lényeg, hogy kapunk egy külön fémkeretet, amit fel kell csavaroznunk a mennyezetre, és ide kell bekötnünk a vezetékeket is, amiket egyszerűen csak benyomunk a Wago jellegű csatlakozókba, még csavarozni sem kell. Ezután a lámpatestet csak felpattintjuk erre a keretre a műanyag fülekkel, és már meg is vagyunk.

4 Fotó megtekintése

Xiaomi Yeelight: remek okoslámpák, nem csak okosotthonokba

Fotó: RendeljKínait
Még több +
Fotó: RendeljKínait
Még több +
Fotó: RendeljKínait
Még több +
Fotó: RendeljKínait
Még több +

Tesztüzem

Mindkét lámpa wifin keresztül kommunikál a külvilággal, és a Mi Home és/vagy a Yeelight alkalmazásokból tudjuk irányítani őket. Emellett IFTTT, Alexa és Google Home kompatibilisek, így a már meglévő okosotthonos eszközökkel is közös rendszerbe szervezhetők. Hasznos funkció továbbá, hogy Bluetooth gateway-ként is funkcionálnak a többi, Bluetooth-alapú Xiaomi okosotthon eszköz számára (pl. páratartalom-mérőnövényfigyelő), így már ezek az eszközök is „kijuttathatók” a világba, és távolról, telefonon is látjuk, hogy milyen meleg van otthon, vagy mikor kell meglocsolni a virágokat.

Milyen eszköz lehet Bluetooth gateway?

Bluetooth gateway-ként azok a Xiaomi eszközök használhatók, amik wifi és Bluetooth kapcsolatra is képesek, illetve megkapták ezt a funkciót a firmware-ben. A Yeelight mennyezeti lámpák szinte már mind tudják ezt, ezen kívül például a Mijia éjjeli lámpa és az 1080p-s IP kamera, de a lista folyamatosan bővül.

A Xiaomi Mi okosotthonos eszközök korábban Zigbee alapon működtek egy központi gateway segítségével, újabban viszont a Bluetooth alapú eszközöké a főszerep, tehát egy Yeelighthoz hasonló központi egységre valószínűleg szükségünk lesz, ha a gyártó többi termékét használva kívánunk rendszert építeni. Ez a lámpáknál persze csak akkor működik, ha áram alatt vannak, tehát amennyiben nem ég a lámpa, úgy ugrott a gateway és vele együtt az okos funkciók is, ami messze nem jó megoldás, szóval ezzel érdemes számolni, mielőtt egy ilyen eszközre alapoznánk a rendszerünket.

Egy távirányító több lámpához is hozzákapcsolható, és képes egyszerre vezérelni mindet. Egy lámpához pedig akár 10 távirányító is párosítható, így a család minden tagjának lehet egy sajátja, és még tartalék is marad. A ki- és bekapcsolás mellett a fényerő és a színhőmérséklet állítható, valamint bekapcsolható a Moonlight mód, ami a derengő holdfényt imitálja egész élethűen, ami filmezés közben például tökéletes.

Sokfunkciós távirányító. Fotó: RendeljKínait

Ebben a módban is állítható a fényerő, az alig láthatótól a kellemes erejű hangulatfényig, a színhőmérséklet viszont fixen melegfehér. A nagyobbik lámpán pedig az RGB LED is vezérelhető a távirányító megfelelő gombjainak hosszú lenyomásával (be- és kikapcsolás, fényerő, szín), tehát már ehhez sem kell elővenni a telefont.

A lámpák a Mi Home és a Yeelight appal is működnek, akár párhuzamosan is, ha a régió mindkettőben Kínára van állítva. A Mi Home az automatizálásban és a többi okos eszközzel való kapcsolatban erős, a Yeelight pedig részletesebb funkciókat kínál a lámpák beállítására, így mindkettőt érdemes használni.

A Yeelightban előre beállított jeleneteket aktiválhatunk: gyertyafényt, változó fényerővel, vagy ott a naplemente, ami fokozatosan egyre melegebbé válik a színhőmérséklet. Utóbbi a fényerő mellett szintén egy skálán állítható, illetve a nagyobbik lámpánál külön menüpont van a színes LED-eknek. A beállításokat elmenthetjük kedvencként, időzíthetünk és meghatározhatjuk az alapértelmezett állapotot. Emellett csoportba foglalhatunk több lámpát, és egyszerre vezérelhetjük őket.

A Mi Home-ban a Yeelight lebutított verziója tölt be, a lámpákat kiválasztva a legtöbb funkció itt is elérhető, illetve bekapcsolható a Bluetooth gateway funkció, és bevonhatjuk a lámpákat a más okoseszközökkel közös automatizált folyamatokba. Beállítható például, hogy sötétedés után magától felkapcsolódjon a lámpa, ha kinyitjuk a bejárati ajtót, de a Mi Bandet is hozzáköthetjük a lámpákhoz, és amikor a karkötő érzékeli, hogy álomba szenderültünk, akkor szépen lekapcsolja a világítást.

Okosotthon

Alexánk és IFTTT hálózatunk nincs, de a Google asszisztenst kipróbáltuk, és a két rendszer kiválóan működik együtt. A tévénken Android TV fut, így akár azzal is irányítható a fény, de megtehetjük ezt telefonról vagy tabletről is. Fel kell vennünk a Yeelight fiókunkat a Google Home appban, elnevezni a lámpákat, és már adhatjuk is az utasításokat. Fel- és lekapcsolhatjuk a lámpákat egyesével vagy csoportban, beállíthatjuk a fényerőt és a színhőmérsékletet, szinte mindent, ami az appból is elérhető. Szóltunk a tévének hogy állítson be ébresztőt a telefonon, váltson át a Comedy Centralra, kapcsolja le a mennyezeti lámpákat, a Yeelight asztali lámpánkat pedig hagyja bekapcsolva minimum fényerőn, melegfehér színnel. A Google Asszisztens minden utasítást megértett és szép sorban végre hajtotta őket.

Tiszta sci-fi.

Az okos funkciók mellett azért is szeretjük a Yeelight eszközöket, mert minőségi fényt bocsátanak ki, ami egy lámpa esetén kulcsfontosságú. A tesztelt eszközök magas minőségű Osram LED szalagok adják a fényt, ennek megfelelően nem vibrálnak, nem foltos a fényük, nem fárasztják a szemet. Mindkét lámpa esetén egyenletes a fényeloszlás, a kisebbnél viszont érdemes arra érdemes figyelni, hogy mivel csak a búra alsó felületén világít, oldalt árnyékosabb marad a fal legteteje. A nagy testvér oldalirányba is szór fényt, így a sarkok is közel olyan világosak, mint a fal többi része. Ez persze nem kritikus kérdés, mivel általában nem a sarkokat nézegetjük egy szobában.

Ez a nagyobbik verzió. Fotó: RendeljKínait

Mi egy 20 négyzetméteres nappaliba szereltük fel őket, itt két darab lámpahely van, amik közel egyenlő részt világítanak be a helyiségben. Először csak a kisebb, 28 W-os modellt üzemeltük be, ami a szoba ráeső részét remekül bevilágította, de az egész térhez kellett volna két darab. Ez alapján 10-15 nm-t egyedül is elvisz megfelelően magas fényerővel, ennél nagyobb szobába viszont vagy több darab kell, vagy egy nagyobb teljesítményű modell. A 65 centis verzió már 50W-os, ami LED-nél elég magas teljesítmény, ennek megfelelően egyedül is bevilágítaná az egész szobát, ha középre lenne felhelyezve.

Mi együtt használjuk a két lámpát, így az egész nappali egyenletesen és egyforma erősséggel van bevilágítva, elégedettek is vagyunk az eredménnyel. Mivel nyugati tájolású a szoba, nappal is csak szórt fény érkezik be, ezért sokszor ilyenkor is járatjuk őket 5000K körüli színhőmérsékleten, rásegítve ezzel a napsütésre. A gyártó adatai szerint 95-ös a CRI indexük, ami a színvisszaadás mérőszáma, és 100 a maximum értéke. 80 feletti lámpákra már azt mondják, hogy valósághűen adják vissza a színeket, a Yeelightok tehát nagyon jók ezen a téren, nyugodtan lehet őket használni olyan helyeken is, ahol fontos a színhűség: nyomdában, múzeumban, kórházban vagy éppen manikűrösnél.

Ahogy azt már korábban említettük, a színhőmérséklet is állítható, méghozzá a narancssárgától a kékes hidegfényig (2700-6500 K-ig). Távirányítóról négy lépésben változtathatunk, az appban pedig csúszkákkal. A kedvencünk az 5000 K mód, ez semleges, természetes fehér fényt ad. A nagyobb modellen a búra tetején találunk RGB LED szalagot is, ami színes hangulatvilágítást kínál a fehér fény helyett vagy éppen mellé. Nappal nem igen látszik, de sötétben meglepően jól bevilágítja az egész szobát. Filmezéshez, romantikázáshoz nagyon király kiegészítő, viszont nem a festők legjobb barátja, mivel nagy szögben a plafonra vetíti a fényt, így gyorsan feltűnnek az egyenetlenségek. Ha építkeztek, és ellenőriznétek a mester munkáját, csak dobjatok fel egy Yeelight lámpát a plafonra, és máris kiderül az igazság.

Ez a kisebbik verzió. Fotó: RendeljKínait

Bár sokan ódzkodnak a nem cserélhető izzós lámpáktól, de tapasztalatunk szerint nincs gond a LED szalagos változatokkal, egyre inkább ezek felé tendál a kínálat is. A Yeelight lámpákra 25 000 óra működési időt ígér a gyártó, ami közel 3 év folyamatos világítást jelent. Jó tulajdonság a zárt szerkezet miatti porállóság is, így évek múlva sem lesz tele halott repülő rovarokkal és porral a lámpabúra.

Összegzés

A Yeelight mennyezeti lámpák legnagyobb előnye az okos otthon funkciókban rejlik, és ebben tényleg mindent tudnak, ami csak kellhet: IFTTT, Amazon Alexa, Google asszisztens és Siri kompatibilitás, Bluetooth gateway funkció, Mi Home integráció és Yeelight app. Világítótestnek is abszolút felsőkategóriásak, hiszen minőségi LED szalagokkal erős és kellemes fényt árasztanak, a fényerő és a színhőmérséklet is testreszabható, különböző jeleneteket állíthatunk be, és a nagyobb modellen még RGB hangulatfény is van, amit külön vagy a főfénnyel együtt is használható.

Az egyetlen kifogásolható dolog az ár, szerintünk kicsit drágák. A kisebbik modell 23 500 Ft a 3Y6CV8MA kuponkóddal, a nagyobb pedig 50 000 forintba kerül a 3Y6D1JUF kóddal. Mindkettőre ingyenes az áfamentes EU Priority Line szállítás, így az importköltségek miatt nem kell aggódni.

Rendelj kínait!

Ha érdekelnek a kínai termékek, és első kézből szeretnél értesülni az új tesztekről, ajánljuk a RendeljKínait oldalát!

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.