Tech hardverteszt

Apple Vision Pro: forradalmi kütyü vagy méregdrága tech demó?

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Két napig nyúzhattam az Apple február elején megjelent Vision Pro nevű eszközét, ami ugyan számos aspektusában komoly előrelépés a piacon elérhető hasonló megoldásokhoz képest, ugyanakkor rávilágít arra is, még mindig elég messze vagyunk attól, hogy az ilyen jellegű kütyük olyan, mindenki által használt tömegtermékké váljanak, mint az okostelefonok.

Az Apple 2023 nyarán mutatta be a hosszú éveken át fejlesztett, a fejre, konkrétan a szem elé helyezhető Vision Pro nevű termékét, ami 2024. február 2-án került kereskedelmi forgalomba – kizárólag az Egyesült Államokban –, méghozzá hajmeresztő, 3500 dolláros (nagyjából 1,25 millió forintos) kezdőáron.

Bár hozzájutni csak az USA-ban lehet, lehetőségem adódott, hogy két napon át használjam a sokak által forradalminak kikiáltott kütyüt, cikkemben pedig a rendelkezésemre álló idő alatt gyűjtött benyomásaimat sűrítettem össze.

Mi ez egyáltalán?

Az Apple Vision Pro lényegében egy úgynevezett kevert valóság szemüveg, ami egyaránt képes virtuális valóság (virtual reality, VR) és kiterjesztett valóság (augmented reality, AR) megjelenítésére.

  • Előbbinek azt nevezzük, mikor egy ilyen eszközt viselve teljes egészében egy digitálisan létrehozott világban „találjuk magunkat”,
  • míg az utóbbiban a valóságot (is) látjuk, kiegészítve digitális elemekkel.

Mindez egyáltalán nem számít újdonságnak, a VR és AR headset régóta létező termékkategória, amiben akadnak kifejezetten jól sikerült modellek, és manapság már az sem ritka, hogy egyes típusok önmagukban megállják a helyüket, tehát semmihez nem kell csatlakoztatni őket a működtetéshez – ezen megoldásoknál már nyugodtan beszélhetünk szemünk elé helyezett számítógépekről.

Mohos Márton / 24.hu

Az Apple első ilyen típusú eszköze abban különbözik a piacon már elérhető hasonló megoldásoktól, hogy a céghez méltóan irgalmatlanul drága, a lehető legjobb anyagokból rakták össze, nagyon komoly számítási kapacitásra képes hardver bújik meg a burkolat alatt, kiegészítve döbbenetes képminőséggel. A legfontosabb azonban, hogy olyan operációs rendszert fejlesztettek mellé, aminek a kezeléséhez egyáltalán nem szükségesek kontrollerek, elég hozzá a szemünk és a kezünk.

Utóbbit pedig – megint csak az Apple-re jellemző módon – úgy valósította meg a Tim Cook vezette vállalat, hogy ez olyan előre lépésnek érződik az eddigi VR/AR eszközökhöz mérten, mint amilyen az első iPhone volt a klasszikus, apró kijelzős nyomógombos mobiletelefonokhoz képest.

Rácsodálkozás

Hozzám egy már beállított modell került, így a kezdő lépésekkel nem kellett foglalkoznom. Meglazítottam a fejpántot, felhúztam az eszközt, az orrnyergemre illesztettem, a külső, vezetékkel kapcsolódó akkumulátort a farzsebembe csúsztattam, a bal oldalon lévő görgővel feszesre húztam a pántot, a rendszer pedig mindezt érzékelte, így bármilyen gomb megnyomása nélkül életre kelt a Vision Pro. Kezdésnek a szememre és a kezemre kellett kalibrálni az eszközt (ez a beállításokból bármikor elvégezhető), ami viszont részben teljesen automatikus.

A szoftver magától a szemünkhöz igazítja a lencséket (tehát nem manuálisan kell, mint a PlayStation VR2-nél), a kezünket magunk elé tartva a szenzorok beolvassák azokat is, majd a szemkövetést kell beállítani.

Galéria
Mohos Márton / 24.hu
Belül két lencsét kapunk, fejenként 23 millió pixeles kijelzőkkel.

Apró pöttyök jelentek meg előttem, azokra kellett néznem, majd összeérinteni a mutató- és a hüvelykujjamat. A visionOS operációs rendszernél ez a mozdulat jelenti a kattintást, vagy, ha érintőképernyőben gondolkodunk, akkor az egyszeri érintést. Ami fontos, hogy a kezünkkel nem kell „odanyúlni” a virtuálisan megjelenő pöttyökhöz, csak rájuk kell nézni és úgy „kattintani”, a lényeg, hogy az ujjaink a szenzorok látóterén belül legyenek. A műveletet többször, több pöttyel kellett megismételnem, eltérő fényerő mellett, és miután végeztem, már használhattam is az eszközt.

És ekkor kapott el egy olyan az érzés, amivel legutóbb talán akkor találkoztam, mikor kézbe vettem az első iPhone-om (egyben okostelefonom), még valamikor 2009-ben.

Korábban már használtam hasonló headseteket, a PlayStation VR mindkét verzióját, a HTC Vive Cosmos Elite-et vagy éppen a Meta Quest 3-at, és ezekhez képest forradalminak tűnik a visionOS kezelése. Hiába a külső üveg borítás, kifelé nem látok, a valóságot mégis érzékelem, hiszen a szemem előtt lévő, egyenként 23 millió pixeles Micro-OLED kijelzőkön megjelenik a külső kamerák által biztosított kép.

A késleltetés minimális, a képfrissítés minimum 90 Hz, és csak azért tudom, hogy videót látok, mert a képminőség még nem közelíti azt, amit a saját szemeinkkel tapasztalhatunk. A látvány persze függ a fényviszonyoktól is, hiszen minél több a természetes fény, annál szebben látjuk a valóságot, és minél kevesebb, annál nagyobb a zaj, és vesznek el a távoli részletek. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor érdemes megjegyeznem, hogy a fényviszonyok nem befolyásolják a szenzorok kézfelismerő képességeit: egy elég sötét szobában próbálgatva a Vision Pro ugyanúgy pontosan érzékelte a „kattintásaimat”, mint egy világos helyiségben.

Visszatérve a szemünk előtt megjelenített képhez: a virtuális tartalom, amit az eszköz „hozzátesz” a külső kamerák által közvetített valósághoz, az mindig kristálytiszta, és tényleg döbbenetes minőségű. Minden éles, hiszen az eszköz követi a szemeink mozgását, a rendszer is arra a területre koncentrál, amire mi, egyáltalán nem érzékeljük a perifériánkon lévő, olykor elmosódott(abb) részeket.

Mohos Márton / 24.hu

Pofonegyszerű

A Vision Pro fémkeretének jobb szélén található az úgynevezett korona, ami az órák hasonló megoldását másolva tekerhető és benyomható. Lényegében ez a Home gomb, amit lenyomva azonnal a visionOS főmenüjébe kerülünk. A gyakorlatban ez úgy történik, hogy látjuk a valóságot, és a levegőben megjelennek az operációs rendszer alkalmazásai. Kör alakú ikonok, a jól ismert grafikákkal: Safari, App Store, Apple Music, Levelezés, Üzenetek, Galéria, Beállítások és még sorolhatnám.Az ikonokra ránézve azok rögtön felvillannak, a két ujjunkat összeérintve pedig elindulnak a kapcsolódó alkalmazások. A beépített technológia egészen elképesztő pontossággal követi a szemünket, a kezelési módot megszokni pedig nagyjából annyi ideig tart, mint egy érintőképernyő használatát.

Utóbbit ráadásul nem a saját tapasztalataim alapján állítom. A szerkesztőségben jó páran szerették volna kipróbálni az Apple újdonságát, még olyanok is, akik korábban nem nagyon tettek a fejükre hasonló eszközt. Ennek ellenére a fentebb ecsetelt kalibrálás végeztével mindenki szinte ösztönösen tudta kezelni a rendszert. Egyrészt, mert hihetetlenül pontosan és hibátlanul működik, másrészt azért, mert a rendszer rendkívül intuitív és magától értetődő. Nekem csupán azt kellett gyorsan elmagyaráznom, hova kell nézni az egyes funkciók eléréséhez.

Apple A koronát megnyomva tudjuk előhívni a visionOS főmenüjét.

Az ikonra pillantás és megnyitás teljesen egyértelmű, ha ez megvan, akkor megjelenik előttünk egy virtuális ablak, amiben nagyjából pont ugyanazt, látjuk, amit egy hagyományos számítógép kijelzőjén látnánk a választott alkalmazás esetében – csak annál is jobb minőségben. Itt minden ablak alján találunk egy pöttyöt és egy vonalat: előbbire nézve és „lekattintva” bezárható a megnyitott alkalmazás, az utóbbival viszont „megragadható” az applikáció, és lényegében bárhová áthelyezhető.

Ehhez csak rá kell nézni, összeérinteni és úgy tartani a két ujjunkat (ezzel a gesztussal tudunk lapozni és görgetni is), majd a kezünket mozgatva a látóterünkön belül oda helyezni az adott ablakot, ahová csak szeretnénk.

A megnyitott alkalmazás jobb vagy bal alsó sarkába pillantva felvillan egy újabb, negyed kört formázó fehér ikon, amit az ujjainkkal „megragadva” az ablak mérete állítható. Mindez belülről nagyjából olyasmi élmény, kívülről pedig olyan látvány, mint amikor Tom Cruise a 2002-es Különvéleményben kezelte a jövő operációs rendszerét, azzal a jelentős különbséggel, hogy nekünk ehhez már speciális kesztyűre sincs szükségünk.

Mohos Márton / 24.hu Az a bizonyos klikkelős mozdulat.

Fontos továbbá, hogy van egy olyan „fenti” gyorsmenü is, mint amit az okostelefonokon használunk, csak itt nem lehúzni kell, hanem a fejünk mozgatása nélkül felfelé nézni. Ilyenkor megjelenik egy apró nyíl, amit, ha „lekattintunk”, kapunk egy lebegő menüt, benne olyan opciókkal és adatokkal, mint a töltöttség, a wifi, a repülő mód, a képernyőrögzítés és -megosztás vagy éppen a hangerő.

Megjegyezném még, hogy amennyiben unjuk a valóságot, azt teljes egészében lecserélhetjük egy virtuálisra. A főmenü jobb széléről kiválasztható ugyanis az Enviroment funkció, amin belül különböző opciókat találunk. Felhős hegycsúcsot, nyugodt tópartot, vagy akár a Hold felszínét. Ezeket kiválasztva körülölel minket a virtuális tér tűéles képpel, forgathatjuk a fejünket, bámészkodhatunk, körbepakolhatjuk magunkat virtuális ablakokkal, és amennyiben a 100 százalékos immerziót választjuk (ez a koronát tekergetve állítható), úgy a fülünket (a Hold kivételével) megtöltik az adott környezet hangjai. Madárcsicsergés vagy éppen a szél zúgása.

Virtuális multitasking és házimozi

Az Apple Vision Pro egyik leglenyűgözőbb része az, hogy mennyire jól használható többképernyős multitaskingra – mert természetesen több ablakot is elhelyezhetünk a látóterünkben. Én például azzal szórakoztam a szerkesztőségben, hogy jobb oldalra kitettem a Safari böngészőt, megnyitva rajta a 24.hu főoldalát, a bal oldalamra elhelyeztem az X-et (az egykori Twittert), a látóterem közepét szabadon hagytam, hogy lássam a kollégákat és az asztalomat, viszont a plafonra kitűztem a Disney+-t, amin aztán kedvemre tudtam lejátszani filmeket és sorozatokat.

Az ablakok kezelése, görgetése, frissítése, a tartalmak tallózása gyerekjáték, és azt is muszáj kiemelni, hogy a Disney+ streamingszolgáltatásában, illetve az Apple TV+-on belül elérhető mozgóképek megjelenítése tényleg olyan minőségű, mintha egy felső kategóriás OLED tévén néznénk őket. Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy itt akár egy 120 hüvelykes tévé méretére is növelhetjük az ablakokat. A két említett platformon pedig 3D-ben is elérhetők egyes filmek (például a Marvelek vagy a Doktor Strange az őrület multiverzumában), amik a múlt évtized okostévés próbálkozásaival ellentétben tényleg jól is néznek ki ebben a formátumban.

Mindezt csak tetézi a térhatású hangzás (Apple nyelven: spatial audio), ami a Vision Pro műanyag szárain található beépített hangszórókból jut el a fülünkbe. Ez a megoldás két okból is varázslatos. Egyrészt a cég megoldotta, hogy a körülöttünk lévők szinte semmit ne halljanak abból, amit mi, miközben tényleg adott a térhatás. Ezt a legegyszerűbben úgy lehet tesztelni, hogy filmlejátszás közben mozgatjuk a streaming appokat, és a hangok pont onnan szólnak, amerre a virtuális kijelző jár.

Amire viszont nem alkalmas az Apple Vision Pro, hogy más képernyőket nézzünk rajta. Az irodában próbáltam úgy dolgozni, hogy fejemen az eszközzel előttem volt a monitorom, miközben virtuális ablakok voltak nyitva körülöttem, de ez hosszú távon nem komfortos élmény. Ugyan látszik a monitor tartalma, de a szövegek rosszul olvashatók, ha erőltetjük, az biztos, hogy árt a szemnek, és ugyanez a helyzet egy mobil képernyőjére pillantva is. Egy értesítést elolvasni még könnyen megy, de chaten válaszolni valakinek már annyira diszkomfort a szemnek, hogy jobb levenni a headsetet.

Itt persze felmerülhet a kérdés: chatelni akkor nem lehet?

Alapvetően lehet, de azért nem olyan egyszerű a helyzet. Facebook Messenger alkalmazása például nincs az App Store-ban (ahogy Facebook és Instagram sem), de a Safariban elindítva használhatjuk a böngészős változatot. A beérkezett üzenetek remekül olvashatók, pörgethetők, és persze válaszolni is lehet. A megfelelő helyre bökve felugrik egy virtuális billentyűzet, ami kétféleképpen kezelhető.

Apple

Egyrészt használhatjuk úgy, hogy ránézünk a betűkre és csippentünk az ujjainkkal, de írhatunk a billentyűkhöz odanyúlva és „lenyomva” őket. A sikert hang és villanás jelzi, ám hiába remek a Vision Pro szem- és kézkövetése, itt sosem fogunk úgy gépelni, mint egy fizikai billentyűzeten. Macerás, lassú, főleg egy ujjal működik – hosszabb szövegek bevitelére frusztrálóan lassú, cikket például akkor sem írnék meg így, ha pisztolyt tartanának a fejemhez. Viszont van megoldás ennek áthidalására.

Ha van almás számítógépünk, és mindkét eszközön ugyanazon Apple ID-vel vagyunk bejelentkezve, akkor csak rá kell nézni a Vision Prón keresztül az előttünk lévő kijelzőre, és a rendszer rákérdez, hogy akarjuk-e tükrözni a gépünket virtuális képernyőként. A lehetőséget elfogadva kiváló minőségben megjelenik előttünk a desktopunk, és futtathatunk bármit, miközben használhatjuk a fizikai billentyűzetet és a trackpadet. Emellett adott a lehetőség, hogy Bluetooth-on keresztül csatlakoztassunk billentyűzetet (vagy trackpadet), amivel szintén kiküszöbölhető a fenti probléma, az eszköz használható lesz a virtuális ablakokban történő gépeléshez.

Mohos Márton / 24.hu

De mire jó még?

A fenti kérdéssel jutunk el oda, mikor múlni kezd a Vision Pro azon kezdeti varázsa, amit a gördülékenyen használható rendszer, a látvány és virtuális multitasking okoz. Ezeken túl ugyanis az Apple méregdrága megoldása nem nyújt sokkal többet, mint a konkurencia, sőt, ha egészen őszinte akarok lenni, bizonyos szempontból kevesebbet kapunk, mint sok más hasonló eszköz esetében.

Egyrészt számos olyan szolgáltatás és alkalmazás elérhetetlen, ami mára sokaknak a mindennapok része. A Facebookot, a Messengert és az Instagramot már említettem, de a cikk írásának pillanatában többek között nincs natív YouTube applikáció és Netflix sem. Böngészőben ezek persze mind elérhetők, de egy közel 1,3 millió forintos eszközön azért csak ne kelljen már így bohóckodni.

Van helyettük sok demó jellegű alkalmazás, amikkel többek közt virtuális valóságban kémlelhetjük a felhasználót teljesen körül ölelő csillagos eget, miközben a fejünket forgatva felvillannak a különböző csillagképek, 3D-ben csodálhatunk meg részletekbe menően F1-es versenyautókat, vagy körbejárhatunk egy marsrovert, esetleg közvetlen közelről megcsodálhatunk egy emberi szívet és annak működését.

A szerkesztőségben a legnagyobb sikert egy dinós applikáció aratta, aminél először a kinyújtott kezünkre leszáll egy lepke, majd a megnyíló virtuális ablakban megjelenik egy hatalmas őshüllő, ami képes érzékelni a jelenlétünket, 3D-ben kinyújtani a testét, kilógva a virtuális kijelzőből, szinte milliméterekről megszagolva az arcunkat.

Akad továbbá koncert applikáció is, ahol Zs-kategóriás sztárok énekelnek (csak) nekünk, közvetlen közelről, viszont az öt évvel ezelőtti videójátékokra emlékeztető grafikai megoldások közepette. Ennél egy fokkal jobb, mikor 4K-s videófelvételekben találjuk magunkat, amikben kedvünkre körbe nézhetünk lélegzetelállító tájakon, vagy csodálhatjuk, ahogy egy hölgy két sziklaszirt között egyensúlyozik egy kifeszített kötélen. Ezen lehetőségek nagyon szépen reprezentálják, hogy milyen a virtuális és kiterjesztett valóság, ahogy a Vision Pro képességeit is, de fejenként 5–10 percig érdekesek, együtt pedig nagyjából 2–3 órán át. Aztán felmerül a kérdés, hogy mit lehet még ezzel a szemüveggel csinálni? Lehet például játszani?

A válasz igen, de viszonylag szűk keretek közt. Mert találunk ugyan logikai játékot, ahol egy 3D-s házikót forgatva kell a kezünkkel színes kockákat a megfelelő helyre mozgatni, de ez is csak 4–5 pályán keresztül érdekes. Hasonlóan nem túl bonyolult programból akad pár tucat (az Apple szerint legalább 250), ha viszont valami olyasmire vágyunk, mint Beat Saber, vagy akár a Resident Evil, akkor bizony csalódni fogunk.

Pedig az Apple az utóbbi időben ráerősített a gamingre, a Resident Evil Village nemrég jött ki iPhone 15-re, ennek a játéknak ráadásul létezik VR módja is, a hardver pedig képes lehetne futtatni a programot. Csakhogy pusztán szemmel és két kézzel egyelőre nem tűnik irányíthatónak a játék, és jó eséllyel ezért nincs is Vision Próra – ahogy más komolyabb címek sem. Pedig sokan pont emiatt vesznek manapság VR és AR eszközöket. Játékkontroller ugyanakkor a billentyűzethez hasonlóan csatlakoztatható a kütyühöz, így a natív, kerülőutak nélküli játékfelhozatal a jövőben még bőven változhat, viszont 2024 februárjának végén számottevő kínálatról még nem nagyon lehet beszélni.

Mohos Márton / 24.hu

Lehet viszont speciális panorámaképeket és videókat készíteni, amiknek az a különlegességük, hogy utólag is körbe lehet bennük nézni. Az Apple-től ezek is megkapták a spatial jelzőt, ami arra utal, hogy térhatásúak. Ez jól hangzik, amíg ki nem derül, hogy kizárólag a Vision Prón keresztül élvezhetők, tehát megmutatni akkor tudjuk őket másoknak, ha ott vannak mellettünk, és felveszik a headsetünket.

A gyártó marketinganyagai szerint hatalmas móka egy ilyen eszközzel a fejünkön rögzíteni a gyermekünk szülinapját, hogy aztán később újra térben élhessük át a különleges pillanatokat, de számomra ez a lehetőség még mindig inkább tűnik egy Black Mirror epizód témájának, mintsem olyasminek, amit szeretnék a saját környezetemben rendszeresen megvalósítani.

És akkor most ezzel a fejeden fogsz élni?

A Vision Pro kezdeti varázsát az egyelőre limitált felhasználási lehetőségek mellett az is csorbítja, hogy ugyanazon problémával küzd, mint a többi hasonló kütyü. Viszonylag nagy, nem kevés a súlya (mintegy 630 gramm), a fejünkre kell tenni, és bármennyire is igyekeztek a tervezők, hogy elkerüljék az ilyen jellegű kellemetlenséget, egy idő után ez a szemüveg is kényelmetlenné válik. Hogy éles képet kapjunk, rendesen a fejünkre kell szorítani, emiatt nyomja az ember homlokát, nem kizárt, hogy olykor megizzadunk a viselése közben, a nyakunk pedig folyamatosan extra terhelésnek van kitéve, ami napi több órán át használva, hosszú távon akár problémákat is okozhat.

Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a szemüveg használata közben folyamatosan két kijelzőbe bámulunk bele, aminek még az okostelefonok korában, a minőségi képernyők ellenére is lehetnek hátulütői. Mondom ezt úgy, hogy a két nap alatt én nem éreztem, hogy a több órára rúgó tesztelgetés közben jobban elfáradt volna a szemem a szokásosnál, bevérzést sem tapasztaltam, és rosszullét sem fogott el – mindez persze teljesen egyénfüggő, másnál ennek az ellenkezője is lehet.

Itt érdemes amúgy megjegyeznem, hogy a képeken rendkívül nevetséges, vezetéken lógó, farzsebbe csúsztatott akkumulátor pillanatok alatt megszokható, az eszköz felvételét követően szinte azonnal megfeledkezünk róla, és semmilyen módon nem befolyásolja a használatot. Annak a generációnak, ami még használt walkmant vagy discmant, ez a megoldás teljesen természetes lesz.

Mohos Márton / 24.hu Ha valaha hallgattál walkmant, ez sem fog zavarni.

A 3166 milliamperórás telep nagyjából kétórás üzemidőt biztosít, és egy USB-C porton keresztül tölthető. Utóbbi ráadásul akkor is használható energiaátvitelre, ha éppen használjuk az aksit, tehát egy másik, jóval nagyobb kapacitású powerbankkel összekötve, vagy egyenesen a hálózatra dugva két órán túl is használható a szemüveg. Ha viszont úton vagyunk, és nincs lehetőség utántöltésre, akkor számolnunk kell azzal, hogy – érthető módon – egy átlag okostelefon üzemidejének töredékét kapjuk.

Fontos ugyanakkor kiemelnem, hogy a megjelenést követően az internet hiába telt meg olyan videókkal és képekkel, ahol az emberek az utcán (vagy az autóban) viselik és használják a Vision Prót, ezek valószínűleg beállított, figyelemhajhász felvételek voltak, erre ugyanis egész egyszerűen nincs lehetőség.

Amikor a menü megjelenik, vagy megnyitunk bármilyen alkalmazást, azoknak az elhelyezkedése fix a virtuális térben, tehát nem mozognak velük. El tudunk távolodni tőlük, egyes esetekben körbe tudjuk járni őket, de, ha mondjuk előre sétálunk, akkor egész egyszerűen eltűnnek – vagyis pontosabban szólva ott maradnak, ahová „lehelyeztük” őket. Ez olyannyira igaz, hogy amikor fotókat készítettünk az eszközről, akkor megjártuk az irodaházunk jó néhány pontját, használtam is az eszközt, viszont az asztalomhoz visszatérve a korábban megnyitott X és Safari alkalmazásokat pont ugyanabban a pozícióban találtam meg, ahol a képek elkészítése előtt hagytam őket.

Bár egyiket sem javasolnám, de sétálni, futni, akár vezetni is lehet ebben az eszközben, hiszen a valóságot mindig közvetítik a kamerák. Igaz, a fejlesztők a szoftvert úgy alakították ki, hogy az operációs rendszer és az alkalmazások csak akkor használhatók, ha jobbára statikus helyzetben vagyunk, tehát arra elméletileg nincs mód, hogy belesétáljunk egy nyitott aknába, mert a szemünk előtt épp a legújabb Disney+ sorozat pereg sétálás közben. Kávézni azért simán el lehet menni egy ilyen kütyüt viselve az irodán belül, és tapasztalatból mondom, hogy amennyiben ezt megtesszük, úgy útközben és a gép mellett állva biztos, hogy mindenki velünk akar majd beszélgetni.

Mohos Márton / 24.hu

Forradalmi kütyü vagy méregdrága tech demó?

A rendelkezésemre álló idő alatt technikai okokból ugyan nem tudtam kipróbálni a Vision Pro minden funkcióját (kimaradt pl. a külsőmet lemásoló avatár használata), de a címben is feltett kérdésre azért van határozott válaszom: mindkettő egyben.

Az Apple eszköze egy minőségi anyagokból épített, kifogástalan összeszerelésű kütyü, ami olyan technológiával van felvértezve, ami tényleg forradalminak érződik a piacon elérhető többi eszközhöz képest. A belső megjelenítési képességek és az operációs rendszer/alkalmazások kezelése kontrollerek nélkül tényleg egy egészen új szint. Elérhető tartalom és szoftverek terén ugyanakkor vannak hiányosságok, ami főleg akkor fájó, ha az AR/VR esetén a videójáték gondolata az első, ami beugrik.

Mohos Márton / 24.hu

Bár biztos vagyok benne, hogy a Vision Pro sokak számára tűnhet olyan kiegészítőnek, amit egyaránt használható munkára és szórakozásra, én szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban. Bár lenyűgözőnek találtam a virtuális ablakok kezelését és a szemem elé kivetített, kifogástalan minőségű 3D-s filmeket, de nem látom a jövőmben, hogy ezzel a fejemen ülnék este a kanapén, napközben a dolgozószobámban vagy benn a munkahelyemen. Az extra képernyők, amiket meg tudok nyitni a szemüvegen belül, már most is ott vannak körülöttem (második monitor, okostelefon stb.), nem érzem úgy, hogy le kellene cserélnem őket virtuális változatokra. Már csak azért sem, mert ezek nem járnak olyan fizikai kényelmetlenségekkel, mint ennek a kütyünek a viselése.

Egy amúgy is kényelmetlen repülőúton persze el tudnám képzelni, hogy egy Vision Próval zárom ki teljesen a külvilágot, dolgozom pár órát, vagy nézek filmet az ülések háttámlájába épített béna képernyők helyett egy hatalmas virtuális kijelzőn, ahhoz viszont horribilis a Vision Pro ára, hogy csupán alkalmi használatra vegyek egyet.

És ezen a ponton nem is kell tovább kerülgetni az ár kérdését. Az Apple-nek hagyományosan vastagon fog a ceruzája, ha a termékek árcédulájáról van szó, de a Vision Próért kért összeg még így is kimagasló, 3500 dollárt még az USA-ban sem sokan csengetnek ki olyan könnyedén. A gyártó pedig hiába hirdeti úgy az eszközt, mint a telefonjait, a hétköznapi élet elengedhetetlen kellékeként bemutatva, valójában erről szó sincs. Ez egy méregdrága erőfitogtatás, hogy a vállalat mire képes, egyben egy kevesek számára elérhető kísérlet, amivel az Apple felméri, vajon az igazán elhivatottak mit kezdenek a kütyüjükkel. Mert, ha őszinte akarok lenni, akkor a szemüvegre elérhető tartalmak alapján a cégnek azért sok válasza még nincs erre a kérdésre.

Mohos Márton / 24.hu „Vision, Vision, mondd meg nékem…”

A Vision Pro lenne a jövő? Aligha, jelen formájában semmiképp. De simán lehet a jövő előfutára, hiszen az Apple ismét megcsinálta, amihez a legjobban ért: a meglévőnél egyszerűbbé és kényelmesebbé tette egy már létező technológia használatát. Már csak az kellene, hogy mindezt egy nagyjából 1000–1500 dolláros készülékbe sűrítsék bele, megtámogatva olyan alkalmazásokkal, amik nem 5–10 percre érdekesek.

Hogy sikerül-e nekik? Erre nehéz válaszolni, de ne feledjük, az első iPhone-nál is volt olyan időszak, mikor az egyik legérdekesebb app egy virtuális söröskorsó volt, amiben a telefont forgatva mozgott a sárga folyadék. Aztán ez a kütyü forradalmasította a mobiltelefonok piacát, és ezzel együtt teljesen átalakította az életünket.

Kapcsolódó
Öt kedvenc kütyünk 2023-ból, amit még idén is megéri beszerezni
Minden évben összegyűjtjük a mögöttünk lévő esztendő kedvenc elektronikai eszközeit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik