Tech

Két hete érkezett, de már milliók vesznek meg érte

Nagyjából két hete jelent meg a Respawn Entertainment által fejlesztett, és az Electronic Arts által kiadott Apex Legends, a játék, amely rövid idő alatt milliókat szippantott be. Mit érdemes tudni a programról, és egyáltalán minek köszönheti a gyors és elképesztő sikerét?
Korábban a témában:

Nem kérdés, hogy az Apex Legends az ide év egyik legnagyobb meglepetése a videojátékok világában: február 4-én este jelent meg, két hét után pedig már mintegy 25 millióan töltötték le az EA oldaláról. A február 9-10-i hétvégi csúcs során pedig kétmillióan játszottak a programmal egyidejűleg.

Az Apex Legends egy ingyenes battle royale műfajú lövöldözős játék.

A zsáner lényege, hogy a felhasználók online küzdenek meg egymással egy térképen (rendszerint egy szigeten), olykor két csapatra osztva. A meccs során a résztvevőknek gyakorlatilag üres kézzel indulva kell felszerelniük magukat, miközben a térkép folyamatosan szűkül. A harc egészen addig tart, amíg egyetlen túlélő marad életben, vagy az egyik csoport utolsó játékosa is kiesett.

A battle royale a 2017 tavaszán a PlayerUnknown’s Battlegroundsmegjelenésével vált népszerűvé, majd a néhány hónappal később kiadott Fortnite-tal a játékpiac meghatározójává. A műfajban rejlő lehetőségeket felismerve egyre több fejlesztő állt elő saját programjával, még az olyan klasszikusokat is felvértezték battle royale játékmóddal, mint a legendás Call of Duty legutóbbi része.

Ingyen játszható a legújabb Call of Duty
Egy hétig ingyen lehet nyúzni a Black Ops 4 Battle Royale játékmódját.

A műfajban nem ritka, hogy maga a program ingyenesen szerezhető be, ez azonban nem jelenti azt, hogy a kiadók és fejlesztők ne söpörnének be jelentős összegeket a hasonló játékokkal. A battle royale-okban ugyanis van lehetőség játékon belüli vásárlásra (például a karakter megjelenésének fejlesztésére), ezeken a mikrotranzakciókon keresztül pedig komoly pénzek folynak be. A Fortnite-ot fejlesztő Epic Games a becslések alapján 2018-at 3 milliárd dolláros (845 milliárd forintos) haszonnal zárta.

MITŐL MÁS?

Már most egyértelmű, hogy a battle royale-ok sokaságából az Apex Legends kiemelkedik. Sikereit úgy érte el, hogy gyakorlatilag semmilyen reklámot nem kapott a kiadása előtt, ehelyett egyik napról a másikra vált letölthetővé. Részben az ingyenesség, részben a műfaj népszerűségének, részben az élőben közvetítő játékosoknak, az úgynevezett streamereknek köszönhetően napok alatt milliók érdeklődését keltette fel.

A gyors eredmények hátterében több tényező is áll. Az egyik az, hogy az Apex Legends nem a nulláról építkezett, hanem a 2014-ben debütált Titanfall univerzumát vette alapul. A játék annak idején a közönség és a kritikusok tetszését is elnyerte, és bár a statisztikákat nem ismerjük, de nem lennék meglepve, ha az Apex Legends felhasználói között szép számmal akadnának Titanfall-rajongók.

Az univerzum és bizonyos finomságok (így a zseniális mozgásrendszer) átemelése természetesen önmagában nem lenne elegendő, az Apex Legends szép számmal tartalmaz újításokat is a vetélytársakhoz képest. Ezek közül az egyik legfontosabb az, hogy a játékban nyolc kész karakterek közül válogathatunk, az egyes hősöknek pedig eltérő képességeik vannak.

Így a különböző karakterkombinációkkal más-más erősségekkel és gyengeségekkel rendelkező csapatok állnak össze minden alkalommal.

Hasonlóan fontos elem a kommunikáció reformja. A battle royale-okban az információátadás kiemelten fontos, ha egy csapat eredményesen akar játszani, eddig azonban nem igazán sikerült olyan megoldást találni, amivel a kommunikáció egyszerűvé és gördülékennyé válna. Az Apex Legends viszont újat mutat ezen a téren: egy olyan felületet, amin keresztül néhány gombnyomással üzeneteket küldhetünk társainknak. A megoldásnak hála a játékosok mikrofon nélkül is képesek összehangoltan küzdeni.

Kép: Respawn Entertainment/Electronic Arts

További érdekesség, hogy a programba bekerült az újjáélesztés funkció, ezzel pedig a fejlesztők kikerülték a battle royale-ok egyik legfrusztrálóbb elemét: a korai kiesés okozta csalódást. Bár a műfaj más képviselőinél is van lehetőség arra, hogy a csapattagok meggyógyítsák a sérült társakat, az Apex Legendsben egy lépéssel tovább mentek. Ha valaki meghal a játékban, eldob egy jelzőt, ami segítségével a felhasználók bizonyos ideig még visszahozhatják az elesett játékost. Ehhez fel kell szedniük a jelzőt, és el kell juttatniuk egy feltámasztásra kijelölt helyre.

Végezetül a játék mozgalmasabb a többi battle royale-hoz képest,

az összecsapások felépítése miatt. Egy-egy térképen egyszerre 60 felhasználó játszhat, akiket 20 darab 3 fős csoportba osztanak be. A kisebb csapatlétszámnak köszönhetően a frakciók összehangoltabban tudnak harcolni, a több csapat miatt viszont sokkal hevesebbek és feszültebbek az csaták.

Hogy az Apex Legends sikere milyen mértékű lesz, és meddig tart ki, még kérdéses, hiszen a játék csupán néhány hete érhető el, viszont az eddigi számok alapján egyáltalán nem lepődnénk meg, ha rövid időn belül az ultranépszerű Fortnite egyik legkomolyabb vetélytársává nőné ki magát.

Az Apex Legends 2019. február 4-én jelent meg Xbox One-ra, PlayStation 4-re és PC-re.

Kiemelt kép: Respawn Entertainment/Electronic Arts

Ajánlott videó mutasd mind

Megfejtették az első tojás rejtélyét

Rákérdeztünk arra is, a tyúk volt-e előbb vagy a tojás, illetve miért voltak az akár többször tíz tonnás állatoknak csupán görögdinnye méretű tojásaik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73876445, Négyes metró illusztrációk. 2019.03.18., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.